Kelemen: nem támogatjuk a Btk. sürgősségi kormányrendelettel való módosítását


-A A+

Megerősítette hétfőn Kelemen Hunor, hogy a RMDSZ nem támogatja a büntető törvénykönyv sürgősségi kormányrendelettel történő módosítását. 

„Nem támogattuk azt sem, amikor a Cioloş-kormány adott ki sürgősségi rendeletet a büntetőeljárási törvénykönyvre és a büntető törvénykönyvre, nem támogattuk 2017-ben sem, amikor a 13-as rendeletet adták ki, és most sem támogatjuk. Parlamenti vitára és parlamenti szavazásra van szükség, nem sürgősségi kormányrendeletre” – mondta az RMDSZ elnöke a parlamentben. Hozzátette, jónak tartja, hogy lehetőség van az alkotmánybíróságtól normakontrollt kérni, mint ahogy azt is jónak tartja, hogy az államfőnek módjában áll egy tervezetet visszaküldeni a parlament elé újbóli megfontolásra. A parlamenti többségnek számolnia kell azzal, hogy az ellenzék vagy mások élni fognak ezekkel az alkotmányos eszközökkel, de ez még nem ok arra, hogy ne a parlamentben vitassanak meg és szavazzanak meg egy törvénytervezetet. 'A törvényekről a parlamentben kell szavazni' - szögezte le Kelemen Hunor. 

Dragnea is kizárta ennek a lehetőségét

Kizárt, hogy sürgősségi kormányrendelettel fogadják el a büntető törvénykönyveket - jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragneát a parlamentnél kérdezték az újságírók arról, hogy kizárja-e annak lehetőségét, hogy a büntető törvénykönyveket sürgősségi kormányrendelettel fogadják el. „Igen” – hangzott a PSD-elnök válasza, hozzátéve, hogy nem ő beszélt sürgősségi kormányrendeletről, hanem az újságírók.

Liviu Dragnea kifejtette, a PSD országos végrehajtó bizottságának pénteki ülésén arról volt szó, hogy fel kell gyorsítani a kérdéses törvénytervezet elfogadását, mert ez nagyon elhúzódótt. „Rendkívüli ülésszakot tartunk, de nem tarthatunk rendkívüli ülésszakot egész nyáron. Ezért Tăriceanu úrral együtt arra fogjuk ma kérni a különbizottság tagjait, hogy zárják le a büntető törvénykönyvet, hogy kerüljön végső szavazásra” – mondta a képviselőházi elnök.

Arra a kérdésre, hogy két hetet fog-e tartani a rendkívüli ülésszak, Dragnea azt válaszolta: „Maximum.”








EZT OLVASTA MÁR?

X