Viszlát, karanténos súlyfelesleg, négy fal közti edzés! Így telnek az edzőtermek újranyitását követő első napok


-A A+

Kitörő örömmel, türelmetlenül tértek vissza edzőtermeikbe a sportolni vágyók. Az online tér ugyan átvette az irányítást edzéseik fölött, többen könnyedén hagytak fel a négy fal között végzett sporttevékenységekkel, és járvány-félelmeiket sutba dobva, az óvintézkedések betartásával hétfőn megjelentek a személyes edzéseken. Akadnak olyanok, akik még mindig biztonságosabbnak találják az otthoni mozgást, de a többség minden erejét beleadta, hogy a karantén előidézte súlyfelesleget és leépülést bepótolhassa – tudtuk meg azoktól az erdélyi edzőktől, akiket arról kérdeztünk, miként teltek az edzőtermek újranyitását követő első napok.

Bár csökkentett létszámmal vehetnek részt az edzéseken a mozogni vágyók, és kézfertőtlenítés, lázmérés vár rájuk a tréningek előtt, nem riadnak vissza attól, hogy az edzőtermek adta lehetőségeket kihasználják. Hiszen az edző szakértelemmel követi a gyakorlatsorokat, figyelmeztet és javaslatokat fogalmaz meg, ha a mozgásforma helytelen – ez pedig az online közvetített edzések és a négy fal között végzett gyakorlatok során nem valósulhatott meg.

Első adandó alkalommal visszatértek a törzsvendégek

György Antónia személyi edző Kolozsváron tart csoportos és személyi edzéseket, termének egyik különlegessége, hogy nők vesznek részt az általa vezetett tréningeken. Elmondása szerint a tiltások feloldását követő első napon vidáman érkeztek meg a lányok, hiszen alig várták, hogy már teremben is edzhessenek. Megérkezésüket követően a sportolni vágyóknak óvintézkedések sokaságát kell végrehajtaniuk, mégsem rettennek vissza: elvárás, hogy az edzőtermek bejáratánál kezet fertőtlenítsenek, belépéskor készségesen tűrjék a lázmérést. Hogy az zsúfoltságot elkerülhessék, a nagyobb létszámú közösségekben sort kell állniuk, míg bejuthattak az öltözőbe, és még azt is el kell viselniük, hogy a zuhanyzás egyelőre nem megengedett az edzőtermek mosdóiban – tájékoztatott György Antónia a szabályozásokról.

A személyi edző úgy látja, a törzsvendégek körében nem volt kérdés, hogy első adandó alkalommal visszatérjenek, de vannak olyan személyek, akiknek több idő kell, amíg biztonságérzettel tudnak edzőtermekbe járni. Az otthoni körülmények azonban nem mindenki számára ideálisak, ugyanis nehezebben motiválja önmagát az ember, valamint az elterelő tényező is több a lakásban, mint egy edzőteremben, tehát gyakran egyáltalán nem veszi rá magát a sportolni vágyó, hogy a négy fal között edzésbe kezdjen.

Közösségben, edzői segítséggel könnyebb kialakítani a rutint, és hosszú távon kiformálni ezt az életmódot – magyarázta György Antónia, kiemelve, hogy csoportjával online, heti rendszerességgel edzettek a három hónap alatt. Sikerült „tartani a közösségben a lelket”, közel 50 élő adásban közvetített tréninget végeztek el, és volt egy állandó csoport, amelyik rendszeresen csatlakozott az online mozgáshoz. A személyi edző szerint ez is jelezte, hogy a közösségi erőnek mekkora súlya van még akkor is, ha online keretek közé kényszerül.

 

Tapasztalatai szerint a lányok többsége azt érzi, a karantén időszakában felszedett néhány kilót, vagy veszített az izomtömegéből – ezek viszont olyan dolgok, amelyeket hamar vissza lehet formálni, vélekedett a személyi edző. Az is előfordult, hogy valaki a járványhelyzet hatására kezdett edzeni szabadban vagy a négy fal között, pedig mindezidáig nem is járt terembe. Kézzelfogható és kényelmes volt az otthoni mozgás számára, és ez keltette fel az érdeklődését az újranyitott edzőtermek iránt.

Kis csoport, nagyobb figyelem, helyes gyakorlatvégzés

Papp Róbert-Flórián csíkszeredai edző „reménydús” újranyitásról számolt be, ugyanis mindannyian várták már, hogy megnyithassák az edzőtermet a mozogni vágyók előtt. A türelmetlenségüket az is befolyásolta, hogy a járványhelyzet előtt költöztek egy felújított terembe, és a tiltások következtében nem sikerült kipróbálniuk klienseikkel az új helyiséget.

 

A három hónap alatt Facebook-csoportjukban kommunikáltak ügyfeleikkel, az online edzéseket és a különböző, „csináld magad” gyakorlatokat nem szorgalmazták, mert edzőközösségük hitvallása nem az esztétikában gyökerezik, hanem a jól kivitelezett, egészséges, a test számára is kényelmes és hasznos gyakorlatvégzésben. Az egészséges, helyes testtartás és az edzéshez való hozzáállás fontosabb, mint az, hogy az esztétikus megjelenésre alapozzanak mindent.

Mivel a helyes és egészséges mozgásminták hívei, nem kérhették klienseiket arra, hogy több szögből örökítsék meg otthoni edzéseiket, és a videót osszák meg a Facebook-csoportban – részletezte a személyi edző. Hozzátette, az online edzések nagyon szűk körben valósultak meg, hiszen a fennmaradás érdekében a birtokukban lévő eszközöket is bérbe adták, hogy fedezhessék a kimaradást.

Az újranyitás első napjai örvendezve teltek, a nagy találkozások hangulatossá tették az aktivitást: a reggeli órában a megszokotthoz hasonlóan 4-5 személlyel dolgoztak. Mint kiderült, a tiltások időszakát nem töltötték tétlenül az edzők: a terem újragondolását követően klienseikre is gondoltak, és úgy határoztak, weboldalt hoznak létre, ezzel könnyítik meg a jelentkezést, elkerülve az esetleges félreértéseket, zsúfolódást.

Így az interneten mindenki láthatja, hogy melyik órára hány szabad helyük maradt, és kényelmesen, nyugodtan jelentkezhet – magyarázta Papp Róbert-Flórián, figyelmeztetve, hogy a járványhelyzet miatt az edzőtermeknek csökkenteniük kellett a csoportok létszámát. Négy négyzetméter jut minden kliensnek – ez azonban nem érinti a csíkszeredai cross traininget végző közösséget, ugyanis az edzők kis csoportokkal dolgoznak, mert úgy gondolják, kevesebb emberrel könnyebb haladni, és kellőképpen elvégezni a gyakorlatokat.

A nagy termet hagyták maguk mögött egy kisebb miatt, azzal a céllal, hogy jobban figyelhessenek ügyfeleikre, és legfeljebb 8-10 emberrel dolgoznak egyszerre, mert fontosnak tartják azt, hogy kijavítsák, segítsék a gyakorlatot végző személyt. „Minőséget kínálunk az embereknek, szeretnénk, hogy minél zökkenőmentesebben dolgozhassunk velük” – hangsúlyozta az edző. Szabályok persze tucatjával várnak a mozogni vágyókra: maszkot viselve kell megérkezniük, amit a gyakorlatok végzése közben levehetnek az arcukról; a kezüket fertőtleníteni szükséges, a lázukat pedig mérni kell. A termet az elvártaknak megfelelően fertőtlenítik. Ez azonban nem ijeszti meg az embereket, nem félnek attól, hogy megfertőződhetnek, mert nyilvánvaló számukra, hogy az edzők elővigyázatosan közelítenek feléjük, és a teremmel, az eszközökkel is hasonlóképpen bánnak – részletezte tapasztalatait az edző.

Az azonban kétségtelen, hogy az élet érezhetően átalakult: az emberek nagy része más edzésformákhoz szokott az elmúlt hónapokban, és nem ritka, hogy olyanok is sportolni kezdtek, akik eddig nem tették. A négy fal személyessége, a lakás edzőteremmé alakítása adott volt, és többen ki is használták a feszültségek levezetése érdekében, vagy csak azért, hogy egy jót mozoghassanak.

Tehát várható, hogy a továbbiakban is megmarad bennük ez a hozzáállás, hiszen költséghatékonyabb megoldásnak bizonyul. Viszont felelősséggel jár ez a választás, mert nem szakképzettek, és egy interneten terjedő videó gyakran többet árt, mint amennyit használna, mert a kezdő nem tudja megállapítani, hogy mi a helyes gyakorlat, és csak annyit érzékel, hogy trendi, sportol, elfárad, izomláza van. Hosszú távon azonban a helytelen edzés rendkívül károsítja a testet, szervezetet – hívta fel a figyelmet Papp Róbert-Flórián.

Elmondása szerint felkészítették a klienseiket arra, hogy a három hónapos kiesés megviseli a testet: nem a súlyfelesleg a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a megszokott életformájuk hirtelen tűnt el, és akadtak olyanok, akik egyik napról a másikra teljesen elestek az addig mindennapos edzéseiktől. A kimaradásnak vannak hátulütői, újra kell építeni minden mozgást, mert a mozgás nélkül töltött idő a kifejlesztett testrészeket, izmokat és jól működő gyakorlatsorokat mind leépíti.

„Szép lassan megy a visszaállás”

Magyar Imre csíkszeredai edző arról tájékoztatott, hogy hétfő óta 5 edzést tartottak a power fitnesst kedvelőknek. Ezek mindegyikéből arra következtettek, hogy a visszaszokás egy érdekes és nehézkesebb periódusát élik az emberek, ugyanis a személyes edzéseken egyelőre „szolidabb a létszám”, mint a járványhelyzet előtt volt. Az edzések különlegessége az, hogy az online közvetített tartalmakat sokan követik, annak ellenére, hogy a szükségállapot bevezetésével a legtöbben tiltakoztak az online térre való áttérés ellen. „Nekem nem jön be az élő adásos otthoni edzés” – hangoztatták a power fitness csíkszeredai szerelmesei, most meg annyira rászoktak, hogy alig lehet meggyőzni őket a terembe való visszatérésről, mesélte az edző.

„Szép lassan megy a visszaállás”, de a létszám is korlátozott, így kevésbé érezhető a változás: jelenleg ugyanis bejelentkezés alapján tudják fogadni az embereket, és legfeljebb 15 fő vehet részt az órákon. A fertőtlenítés és az óvintézkedések betartása a szabályok szerint zajlik – részletezte Magyar Imre, majd hozzátette, mivel az edzőre a megszaporított elvárások miatt több feladat hárul, könnyít a helyzeten, amikor egy már „talpig lefertőtlenített” kliens besegít a többiek fertőtlenítésében.

Lassan rázódnak bele újra az emberek, de nem hiszi, hogy a félelem miatt, csupán alakulniuk kell a változásokhoz – mondta az edző, aki úgy véli, az online edzések reneszánszukat élik, főleg az általa vezetett közösségben. Azonban óvatosan, sok figyelemmel kell vezetni az ilyen órákat, hogy az ízületek ne sérüljenek: jómaga az online tartott tréningek során „kiszól a számítógépből”, és figyelmezteti a gyakorlatsorok végzése közben azokat a személyeket, akikről tudja, itt-ott nehézségeik akadnak. Újra és újra hangoztatja, hogy fontos a szabályos gyakorlatvégzés, és a számítógép előtt edző személyeket pontosságra, figyelemre inti, „addig fújja, amíg beléjük nem rögzül”.

Az online edzésekbe volt ideje belerázódni a csoportnak, sőt, Erdély-szerte bárkinek, hiszen Magyar Imre és csapata – mint írtuk – a szükségállapot bevezetését követően 100 napos kihívást indított, hogy a négy fal között is testmozgásban részesülhessenek az emberek. Jövő kedden zárul a kihívás 100. napja, amely 86 edzést tartalmazott – ismertette az edző.

A kihívás során felfigyeltek arra, hogy a 100 nap alatt megannyi ember csatlakozott hozzájuk, és volt olyan alkalom, amikor egy edzést összesen 104 ember végzett egyszerre. Sokan az összes edzést teljesítették, és rengetegen vállalkoztak a heti 6 tréningre is. A Facebook-csoport „annak idején” gyorsan elérte a 600 tagot, és mára már majdnem 700-an követik a tevékenységeket. 200 ember jelezte az edzők felé, hogy hozzákezdett a gyakorlatok teljesítéséhez, jelenleg összesen 12-en vannak, akik minden edzést elvégeztek, köztük olyanok, akik az órákat Portugáliából teljesítették.

A visszajelzések alapján látványos fejlődésen mentek keresztül a kihívást teljesítők: a heti hat edzés minden plusz zsírt lepucolt róluk, és 45 év fölött 2 órán belül futják le a félmaratont, valamint olyanok is akadnak közöttük, akik a programnak köszönhetően 6-7 kilogramm mínusznál tartanak – részletezte Magyar Imre a járványidőszakkal járó pozitívumokat.

Felvilágosító videókat forgatott, hogy a sportolni vágyók tudják, mi vár rájuk a teremben

Nagy Hunor csíkszeredai edzőterem-tulajdonos és vezető edző úgy nyilatkozott, társaival igyekeztek folyamatosan tartani a kapcsolatot klienseikkel. Hogy megkönnyíthessék otthoni edzéseiket, az összes mozdítható súlyzót és eszközt kölcsönbe adták, és a gyakori beszélgetéseknek köszönhetően tudták, hogy az emberek mennyire várják az újranyitást.

Kiemelte, leginkább a nők és az anyukák tartanak attól, hogy az edzőteremben megfertőződhetnek, ezért ők még otthon maradtak, de azok, akik évek óta edzenek vagy vérbeli sportolók, már hétfő reggel 6 órától jelentkeztek a teremnél.

 

„Meglepően sokan jöttek”, lelkendezett az edző, hozzáfűzve, hogy a hangulat megközelíti a nyári időszakok légkörét. Ugyanis nyáron eleve kevesebben vesznek részt, és ahogyan a normálállapotban lenni szokott, most sincs aggodalom az emberekben. Mindig kérniük kell, belépéskor maszkban érkezzenek a mozogni vágyók, fertőtlenítsék a kezüket, és legyenek készek egy testhőmérséklet-mérésre, emellett gépeket kellett kivenniük annak érdekében, hogy az előírt távolságot megtarthassák egymás között az edzéseken, az emberek viselkedése mégis természetes, könnyen alkalmazkodnak az újhoz, hiába nehezítette meg az életet a megannyi óvintézkedés. Ehhez talán hozzájárul a pozitívan értelmezhető „nyájszellem-hatás” is, hiszen látják egymástól, hogy miként kell viselkedni az edzőteremben: az emberek követik egymás tetteit, megtanulják, hogy a gépeket a használat után maguknak kell fertőtleníteniük, ahogyan azt is, hogy kisebb térben, egymásra figyelve kell végezniük a gyakorlatokat.

 
 
Nagy Hunor tájékoztató videókon keresztül világosította fel klienseit a helyes edzőterembe járásról. Videóiban az összes szabályt és kötelességet felvázolta. Ezek más városok edzőtermeire is érvényesek lehetnek, edzés előtt felkészítik az embert arra, hogy mi mindent kell betartania a sportközösségben.

(Nyitókép forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X