Megérkeztem Erzurumba, Kelet-Anatólia legnagyobb városába. Erzurum a tengerszint felett 1800 méteren fekszik, egy szinten a Madarasi Hargitával, alig valamivel alacsonyabban, mint az Erdélyi Szigethegység két legmagasabb csúcsa, a Nagy-Bihar és a Vlegyásza. 

Azt tapasztaltam az elmúlt napokban, hogy szinte nem érzek különbséget aközött, tengerszinten gyalogolok-e vagy közel 2000 méteren, ami biztató a jövőre nézve, mivel utam során járok majd a jelenleginél magasabban elterülő vidéken is.  

Erzurum a novemberben már hóborította Palandöken-hegység lábánál fekszik, melynek legmagasabb csúcsai 3000 méternél magasabbak. 2011-ben téli universiade helyszíne volt, s pályázott a 2026-os téli olimpia rendezésére, ám sikertelenül. Aki nyugat felől érkezik a városba, elhalad a városi futballstadion mellett. 

A létesítményre két méretes, arcképet ábrázoló molinó van kifeszítve, az egyikről az első köztársasági elnök, Musztafa Kemál Atatürk tekint az érkezőre, a másikról a jelenlegi, Recep Tayyip Erdogan. Nem biztos, hogy Atatürk örülne utóbbi társaságának, hiszen míg ő egy nyugati stílusú, modern, világi Törökországot álmodott meg, addig jelenlegi utódja egy autokrata, mérsékelt iszlamista, aki az iszlámban gyökerező tradicionalizmus útjára próbálja terelni a török társadalmat, több-kevesebb sikerrel. 

Nem véletlen, hogy Erzurumban láttam meg Erdogan első, középületen virító képét, lévén, hogy ez már a hamisítatlan, a hagyományokhoz ragaszkodó, csontja velejéig patriarchális Kelet-Törökország, a regnáló elnök biztos szavazóbázisa. Korábbi házigazdáim Sivast és Erzincant is konzervatív városoknak mondták, ám Erzurum mindkettőn bőven túltesz, itt másfél óra alatt több csadorba burkolt nőt láttam, mint törökországi utam korábbi hat hete alatt összesen. 

Ahmet barátom keze messzire elér, itteni házigazdámat is neki köszönhetem. Egyetemi tanár, aki szállodai szobát bérelt nekem, egy diákját pedig megkérte, hogy mutassa meg nekem a város nevezetességeit, s arra is legyen gondja, hogy megkóstoljam a helyi konyha remekeit. Személyesen nem is találkoztunk, sms-ben mondtam köszönetet neki. Ennyit válaszolt: Nagyon szívesen, elvégre testvérek vagyunk. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)