Románia akkor lehet sikeres az EU-források lehívásában, ha központosítja a folyamatot - jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke pénteken Nagyszebenben, a szövetség által szervezett gazdasági szemináriumon.
Jim Yong Kim, a Világbank elnöke méltatta azokat a reformokat, amelyek nyomán az idén a román gazdaság növekvő pályára léphet, és amelyek lehetővé teszik a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését - közölte a román elnöki hivatal, miután Traian Băsescu államfő Bukarestben fogadta a nemzetközi pénzintézet vezetőjét.
Két vállalat és egy konzorcium jelentkezett a CFR Marfă vasúti teherszállító vállalat 51 százalékos részvénycsomagjának a megvásárlására - derült ki csütörtökön a közlekedési minisztérium közleményéből.
A ciános bányászat betiltását kezdeményezte szerdán a szenátushoz beterjesztett törvénymódosítási javaslatában Remus Cernea zöld párti parlamenti képviselő, aki a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjeként került decemberben a parlamentbe.
Egyszerűbb és átláthatóbb bankszámlákat, pénzügyi termékeket szeretne az Európai Bizottság, amely az erre vonatkozó irányelvtervezettel azt is megcélozza, hogy valamilyen alapvető bankszámlához minden uniós polgár hozzáférhessen.
„Boszorkányüldözés zajlik a Holzindustrie Schweighofer Háromszékre tervezett faipari beruházása ellen” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Enyhén csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei inflációs célt, így 3,2 százalékos fogyasztói árindex növekedésre számítanak a korábbi 3,5 százalék helyett - derült ki szerdán Mugur Isărescu jegybanki kormányzó bejelentéséből.
Jövedelmező volt a május 1. és az ortodox húsvét alkalmából adott egyhetes romániai vakáció idegenforgalmi szempontból, ebben az időszakban 52 százalékkal több hazai turista kereste fel a romániai kereskedelmi szálláshelyeket, mint tavaly a két ünnepen összesen.
Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke kedden bejelentette, hogy hamarosan elkezdődik a marosvásárhelyi körgyűrű építése.
Az állam bőkezű támogatásának is köszönhetően hatalmas lendülettel fejlődik a zöldenergia hasznosítása Romániában, ám az illetékesek most már a szubvencionálás jelentős mértékű, esetenként akár 50 százalékos csökkentését tervezik. A támogatások jelenlegi szinten tartása megszegné az EU irányelveit.
A természet inspirálta Kék Gazdaság lehet a megoldás társadalmunkat sújtó számos problémára, derült ki az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóján. A konferencián többek közt az is kiderült, hogy a közös lónak már nem túrós, hanem szárnyas a háta és hogy a következő generációnak 30 éves koráig tart majd a serdülőkora.
Több mint ötven szálloda vesz részt a „Tengerpart mindenkinek” nevű kedvezményes üdültetési programban, amelyet vasárnap tizenkettedik alkalommal hirdetett meg a turisztikai irodák szövetsége (ANAT).
Még ezen a héten elindulhatnak a YouTube fizetős csatornái, amivel sokak régi álma válhat valóra: egyesével válogathatják össze maguknak a tévécsatornákat, csak azért fizetnek majd, amiért valóban akarnak. A csatornák egyesével azonban túl drágák lesznek, ez még mindig nem a régi tévét leváltó fordulat – írta hétfőn a hwsw.hu.
Az Európai Szélenergia Egyesület által közölt adatok szerint tavaly a Romániában felállított új szélturbinák teljesítménye elérte a 930 Megawattot, a területen megvalósított beruházások pedig meghaladták az 1,4 milliárd eurót – írja az erdelyfm.
A WizzAir letaszította a trónról a Tarom állami légitársaságot, és az utasok számát tekintve piacvezető lett 2012-ben - közölte a Turizmus Online a Ziarul Financiar (ZF) saját számításai alapján.