Romániába is érkeznek hamarosan a Tesla szupertöltő-állomásai


-A A+

A Tesla Kelet-Európa felé vette az irányt: az év végére Lengyelországból, Magyarországról, Romániából és Szlovéniából is lehet járműveket rendelni – írja a Qubit portál.

A terjeszkedésről az Electrec adott hírt. Májusban már fény derült arra, hogy a Tesla Izlandon és Csehországban is megkezdi közvetlen működését, a további terjeszkedésekről azonban csak pénteken tudósították klienseiket.

A Tesla már nagyjából elérhető az európai országokban, de a cég több kisebb piacra még nem értékesített közvetlenül, valamint a hivatalos szervizszolgáltatás sem volt elérhető a kelet-európai országokban. Az elhanyagolt piacok közül állítólag Ukrajnából kezdeményezték tömegesen a Tesla-tulajdonosok, hogy a cég ott is telepítse meg a szupertöltő-, és szervízszolgáltatását.

Bár a Twitteren közzétett bejegyzés csupán a Model 3 bevezetéséről szól, már a Model S-ekre és a Model X-ekre is felveszik a megrendeléseket az említett piacokon. Lengyelországot leszámítva a felsorolt országokban nem működik Tesla-szerviz, de a jelek szerint egyet már tervbe vettek Budapesten.

A térképen a szürke csavarkulcs ikonra kattintva azt írja ki a gép, hogy coming soon, azaz hamarosan. A teljes európai térképen látszik, hogy az elektromosautó-infrastruktúrát tekintve még létezik a vasfüggöny, de egy-két szupertöltő, amelyet a térképen piros villámmal jeleznek, már Magyarországon is működik, Romániában pedig három is tervezés alatt áll. Musk szerint egyértelműen a szupertöltők és a szerviz iránt a legnagyobb az igény a még meg nem hódított piacokon.

Azokon a piacokon, ahol a Tesla hivatalosan nincs jelen, az autósok külföldről szerzik be az elektromos autót: a 38,4 milliós Lengyelország autópiaca dinamikusan növekedik, az évi eladások száma nemrég meghaladta az 500 ezret; a magyar autópiac jóval szerényebb, tavaly 136 ezer járművet helyeztek forgalomba, és a román autópiac is hasonlóan teljesít, Szlovéniában pedig kb. 70 ezer autót adnak el évente.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X