Tíz éves a Junior Business Club – interjú Karácsony Zsolt elnökkel


-A A+

Tíz éves a fiatalok körében a gazdasági kultúrát népszerűsítő Junior Business Club, ezt egy gálával is megünnepelték december második hétvégéjén. A háromszéki szervezet első évtizedéről jelenlegi elnökével, Karácsony Zsolttal beszélgettünk, aki a jövőre vonatkozó terveket is megosztotta velünk.

Beszéljünk rögtön az utánpótlásról, hiszen az elnöki tevékenységed nemsokára véget ér. Milyen korlátok vannak ebben a tekintetben?

Tíz év alatt folyamatosan változtak a tagok és bővültünk is, a vezetés szempontjából pedig szükséges is, hogy egy friss csapat vigye tovább a munkát. Mi már nem vagyunk azok a fiatalok között, akiket meg kell szólítani, ezért váltás kell, és ehhez keressük is azokat, akik nyitottak – ez tulajdonképpen egy felhívás is azok felé, akik látnak fantáziát a gazdaság világában.

Nem könnyű feladat a toborzás: régen többen jártak egyetemre a környéken, többen maradtak itthon, de tíz év alatt sokan változott a helyzet, sokan külföldre költöznek vagy más városokban tanulnak. Kihívás, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a gazdaság iránt, megértessük, hogy ez nem csak egy nyers, elméleti terep, hanem egy izgalmas történet.

Hogyan próbáltátok megmutatni azt, hogy ez valóban izgalmas lehet a fiatalok számára?

Említhetném a Business Café találkozókat vagy a workshop táborokat, ez utóbbi a legjobb példa erre, mert nemcsak szakmai előadások zajlanak olyan előadókkal, akik eredményeket értek el a szakmájukban, hanem műhelymunkák is, amelyeken csapatban együtt dolgozva tanulhatnak a fiatalok, gyakorolva a kommunikációt, együttműködést, a konfliktusok kezelését. Ezek mellett más programokkal is fókusztáltunk erre, borkóstolókat szervezünk vagy dézsafürdőben találkozókat.

Az egy évtized alatt valósultak meg a „JBC-műhelyből” vállalkozások?

Amikor elkezdtük a tevékenységeket, még senki nem volt vállalkozó közöttünk, azóta nagyjából a fele ennek a társaságnak már vállalkozik vagy tervezi ezt, és a programokon résztvevőknek is nagyjából a fele bír tapasztalattal. El kell mondani azt is, hogy sokuknál profitot generált a JBC-tagság, mert a hálózatokon keresztül klienseket tudtak szerezni.

Mennyire foglalkoztok a többséget képező munkavállalókkal, azzal, hogy milyen jogok, lehetőségek illetik meg őket, a helyzetük javításának milyen módjai és így tovább?

A fiatal vállalkozók kis cégeket vezetnek, kevés embert alkalmaznak így azt tapasztalom, hogy jobban oda tudnak figyelni, meg tudják beszélni a problémákat. Ami nehézséget jelent számukra, az, hogy felvegyék a versenyt nagyobb vállalkozásokkal sok tekintetben, kedvezményeket adjanak, vállalati autót, ebédet és így tovább, hiszen nincs meg hozzá az anyagi hátterük. Ami fontos, az a bizalom kiépítése a két fél között, különben mindenki azon lesz, hogy átverje a másikat.

Fókuszáljunk most az utolsó egy évre, mi az, amit kiemelnél ebből?

A tizedik évre úgy látjuk, hogy jó társaság alakult ki, tovább akarnak építkezni sokan, úgyhogy létezik egy fiatal vállalkozói csoport, amelyik itthon szeretné kibontakoztatni a tudását. Sokuk itthon is kezdett el dolgozni, de sokan hazajöttek külföldről és úgy kamatoztatják a megszerzett tőkét.

Ebben az évben is zajlottak a megszokott rendezvényeink, a Business Cafék, borkóstolók, a tábor, a hétvégén a gála, partnerek voltunk mások rendezvényein, odaálltunk olyan programok mellé, mint a Start Up Plus. Kevésbé látványos éven vagyunk túl, de rengeteg embernek segítettünk, sokakat összekapcsoltunk, információkat osztottunk meg a háttérben.

Merre halad tovább a JBC a következő években?

A terv az, hogy olyan fiatal csapat álljon össze, aki viszi tovább az ügyet, a gazdasági élet szórakozva tanulását. Ez persze belső motiváció eredménye kell legyen, nem szabad erőltetnünk semmit – azt kell elérni, hogy felhívjuk a figyelmet a JBC-re mint jó lehetőségre, amellyel élhetnek. A fiatal vállalkozói közösséggel, amelyik már kialakult, továbbra is foglalkoznunk kell, erősíteni az együttműködéseket, a finanszírozási lehetőségek és egyéb információk átadását.








EZT OLVASTA MÁR?

X