Pénzügyminiszter: Románia csak feltételek nélküli hitelt vesz fel


-A A+

Románia egyetlen olyan hitelt sem fog felvenni, amely feltételekhez kötött – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter kedden.

A tárcavezető megerősítette korábban kifejtett álláspontját, miszerint a nemzetközi hitelintézetekhez csak abban az esetben folyamodnak, ha a kölcsönök nem feltételekhez kötöttek.     

Közölte, hogy Románia jelenleg a helyi és a nemzetközi pénzpiacokról finanszírozza az állam működését. Csak ezek kimerítése után jöhet szóba harmadik finanszírozási lehetőségként a nemzetközi hitelintézetekkel kötött hitelmegállapodás. Úgy vélte, ezek esetében továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy csak feltétel nélküli kölcsönt fogadnak el. A pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) esetében is ugyanezt az elvi álláspontot tekinti érvényesnek a kormány. 

A miniszter ismertette az áprilisi államháztartás helyzetét, és elmondta, hogy a negyedik hónapban a bevételek meghaladták a tavalyit, így várakozáson felül alakultak, de így sem elegendőek ahhoz, hogy fedezzék a megnövekedett kiadásokat, amelyek főleg az egészségügyben ugrottak meg jelentősen.

A miniszter azt is közölte, hogy a romániai kereskedelmi bankok 270 ezer kérést kaptak ügyfeleiktől a törlesztések halasztására, ebből a pénzintézetek eddig 170 ezret hagytak jóvá. A miniszter újfent kijelentette, hogy továbbra sem számít hosszan elhúzódó gazdasági válságra.

Kedden Klaus Iohannis államelnök is azt hangoztatta üzletemberekkel folytatott megbeszélés után, hogy a román gazdaság sikerrel túljut a jelenlegi válságon. Az államfő ennek egyik kulcsát a közberuházásokban látja, amelyeket növelnie kell a kormánynak.

A kormány az idén 3,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tervezett 4,1 százalékos gazdasági növekedés mellett, de az április közepén a koronavírus-járvány következtében elfogadott költségvetési kiigazítás már 6,7 százalékos deficitet és 1,9 százalékos gazdasági csökkenést prognosztizált. Az államháztartási hiány március végén elérte a GDP 1,67 százalékát. Április végén a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service.








EZT OLVASTA MÁR?

X