Kurzarbeit: elfogadták a csökkentett munkaidőre vonatkozó kormányrendeletet


-A A+

Módosításokkal jóváhagyta kedden az alsóház a munkaidő csökkentését lehetővé tevő, 2020/132-es sürgősségi kormányrendeletet. A jogszabályt egyöntetűen, 220 támogató szavazattal fogadták el.

A tervezet lehetőséget teremt a munkáltató számára, hogy a szükségállapot vagy a veszélyhelyzet ideje alatt és az azt követő három hónapban – a szakszervezettel vagy a munkavállalóval történt egyeztetést követően – legtöbb 50 százalékkal csökkentse a munkaszerződésben rögzített munkaidőt, a fizetés arányos csökkentése mellett.

A rövidített munkaidő legalább öt napra történik úgy, hogy a munkáltatónak az egész hónapra össze kell állítania a munkaprogramot. A rendelkezés érvényes a váltásban vagy nem egyenlő munkaidőben dolgozókra is. A döntést az alkalmazás előtt legalább öt nappal közölni kell az alkalmazottal. A jogszabály szerint a ledolgozott munkáért járó béren kívül a munkavállaló a munkaidő-csökkentés ideje alatt pótlék formájában megkapja kieső jövedelmének 75 százalékát.

A törvény esetében a képviselőház volt a döntő ház. Az Európai Unió még a nyáron elfogadta a munkahelyvédelmi (SURE-) programot, amelynek keretében a tagállamok támogatást hívhatnak le bizonyos, a rendkívüli helyzetekben foganatosított intézkedések költségeinek fedezésére, és ezek között vannak a Kurzarbeit-típusú (a rövidített munkaidő támogatása) intézkedések is.

(Nyitókép: Nem kell főjjön a munkások feje | Adobe Stock-fotó)








EZT OLVASTA MÁR?

X