Elhúzódik a járvány okozta gazdasági válság: a kilábalás nem V-, inkább W-alakú lesz


-A A+

A 2019-es szintre 2022-ben, de meglehet, hogy csak 2023-ban kapaszkodunk vissza. Elemzőket kérdeztünk.

Hónapokon keresztül gyors kilábalást feltételező, V-alakú válságot vizionált a gazdasági szakemberek elsöprő többsége, abból a teljesen indokolatlan feltételezésből kiindulva, hogy második járványhullám nem lesz, vagy ha igen, nem gyakorol számottevő hatást a gazdaságra. Mostanra világossá vált, hogy a V-alakú kilábalás illúzió, a közvéleményt féligazságokkal, tendenciózusan értelmezett, kontextusból kiragadott adatokkal manipuláló kormánypárti politikusokon kívül jószerivel egyetlen elemző sem bízik a válság gyors lecsengésében.

„A V-alakú forgatókönyv, az, hogy 2-3 hónap alatt letudjuk a járványt és visszatérünk a normális élethez, egy túl optimista becslés volt. A járvány, a válság miatt sokan jövedelemkiesést szenvedtek el, mások az állásukat vesztették el. Ezeket a hatásokat nem lehet pár hónap alatt meg nem történtté tenni, ezért a gazdaság sem tud gyorsan visszatérni a korábbi szintre. Jól látszik ez a fogyasztásban, ami, az alapélelmiszerek és pár más termékkategória kivételével, csökken” – nyilatkozta Juhász Jácint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdaságtudományi Karának adjunktusa.

A kormány az idén 4,2 százalékos gazdasági csökkenésre számít, ami nagyobb, mint a korábban közölt 3,8 százalék, jelentette be a héten Florin Cîțu pénzügyminiszter. Az idei harmadik költségvetés-kiigazítás sarokszámai szerint az költségvetési hiány az év végén eléri a román bruttó hazai termék (GDP) 9,1 százalékát, ami szintén magasabb, mint a korábban remélt 8,6 százalék. Ez abszolút értékben körülbelül 96 milliárd lejnek felel meg. Jövő évre 7 százalékos GDP-arányos deficitet tervez a kormány. A miniszter emlékeztetett, hogy tavaly év végén még 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak 2020-ra, ezért a koronavírus-járvány miatt a GDP mintegy 8 százalékponttal lesz kisebb az eredeti tervekhez képest.

Véleménye szerint a kilábalás nem V, de nem is U alakú lesz. „A csökkenés kétfázisos, a növekedés pedig lassú lesz. A gazdaság 2-3 év alatt, 2022-ra vagy 2023-ra ér vissza a 2019-es szintre, de csak abban az esetben, ha lesz megfelelő oltóanyag” – véli az egyetemi oktató.

Lehet, hogy tripla V?

A gazdasági helyzet alakulása országonként más és más lesz, azonban a világgazdaságban W-alakú kilábalás várható, mondja Králik Lóránd, a Partiumi Keresztény Egyetem gazdaságtudományi tanszékének adjunktusa.

„A kérdés csak az, hogy milyen mélyre megy le a W második szára” – teszi hozzá Králik. Véleménye szerint az erősebb gazdaságokban a növekedés meredekebb lesz, nálunk ellenben elhúzódik majd a válságból való kilábalás. Ennek az oka részben az, hogy Romániában a gazdasági válság elmélyítette a költségvetés szerkezeti problémáit, melyeket nehéz lesz helyre hozni.

A legpesszimistább forgatókönyvre Ilie Șerbănescu gazdasági elemző, a Közgazdász Egyesület alelnöke számít. „Természetesen W lesz, de az is lehet, hogy tripla V. Ezt majd a multinacionális vállalatok döntik el, melyek a maguk globális érdekeit követik” – nyilatkozta a Maszolnak a korábbi reformügyi miniszter.

A kormány szerint a harmadik negyedévben a gazdaság 5,6 százalékkal nőtt a második negyedévhez képest. Az EU átlaga, az Eurostat hivatalos adatai szerint 11,6 százalék volt, több mint duplája a romániai értéknek. Uniós szinten a második negyedévi visszaesés 11,4 százalékos volt, amit a július-szeptember időszakban teljesen sikerült ledolgozni. A harmadik negyedévben az EU-s GDP 4,3 százalékkal volt kisebb, mint 2019 azonos időszakában. Romániában a csökkenés nagyobb, 6 százalékos volt. A romániainál rosszabb adatot egyetlen tagállam, Spanyolország produkált, ahol a GDP 8,7 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Az 5,5 százalékos csökkenés is optimista jóslat

„Az utolsó negyedév nagyon rossz lesz, mivel szerte Európában újra járványügyi korlátozásokat vezetnek be. A bécsi kollégáim a negyedik negyedévben visszaesésre számítanak az euró-övezetben. Ha ez bekövetkezik, akkor a kilábalás nem V-, hanem W-alakú lesz” – mondja Ionuț Dumitru, a Raiffeisen bank vezető közgazdásza.

Valentin Tătaru, az ING Bank közgazdásza optimistább. „5,5 százalékos gazdasági visszaesést jósoltunk idénre, amit fenntartunk, annak ellenére, hogy az utolsó negyedévre 1 százalékos növekedést feltételez a harmadik trimeszterhez képest. Ez túlzott elvárásnak tűnhet, de, figyelembe véve, hogy a romániai járványügyi intézkedések kevésbé drasztikusak, megvalósulhat” - véli Tătaru.

A kormány idén 4,2 százalékos gazdasági visszaeséssel kalkulál, ami összevetve a független elemzők és a nemzetközi pénzügyi szervezetek prognózisaival, minden valóságalapot nélkülöző, közönséges választási propagandának tűnik.

(Címlapfotó forrás: Pexels)








EZT OLVASTA MÁR?

X