Tomis Expres: négy óra alatt elérhető Brassóból a tenger a CFR új vonatával


-A A+

Nagyobb sebességet és több kényelmet ígér az InterRegio vonatok jegyáraihoz hasonló pénzösszegért a CFR a Brassó-Konstanca útvonalon. Az új típusú InterCity vonatok már vasárnap elindultak, közölte a szállításügyi minisztérium.

Az új vonattípus modernebb, kényelmesebb a szaktárca szerint, és az üzleti ügyben utazókat, de a hegyekbe vagy a tengerpartra tartó turistákat is célozza. Első és másodosztály, illetve büfékocsi is található rajta.

A CFR InterCity vonata az európai uniós forrásokból felújított Bukarest-Konstanca és Bukarest-Predeal vasúti szakaszokat használja ki, ezeket a településeket köti össze a vasárnap elindult Tomis Expres.

A járat a Brassó-Bukarest-Konstanca távot, 391 kilométert mindössze 4 óra 10 perc alatt tette meg, ami abszolút rekordnak számít a minisztérium közleménye szerint. A vonat 2 óra 7 perc alatt jutott el Brassóból Bukarestbe, úgy, hogy csak Predealon tartott egy egyperces megállót. A szerelvény több mint 100 km/h átlagsebességgel haladt, legnagyobb sebessége 160 km/h volt, írták a közleményben.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X