Dacol a Nemzetközi Valutaalappal a kormány


-A A+

Állami segélyt ad a kormány a vajdahunyadi energetikai központnak (CN Hunedoara), amely szénkitermeléssel és energiatermeléssel foglalkozik. Egyebek mellett az állami vállalatnál tervezett szerkezeti átalakítások képezték az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről.

Az állami segély biztosítása egy sürgősségi rendeletből derült ki, amelynek tervezetét kedden tették közzé az energetikai minisztérium honlapján. E szerint a pénzügyminisztérium csaknem 100 millió lej értékű fél éves lejáratú kölcsönt ad állami segély címen a vállalatnak.

Ezt az összeget az állami privatizációs alapból folyósítják a Zsil-völgyében működő társaságnak, amelynek abban az esetben kell visszafizetnie kamatostól a segélyt, ha fél éven belül nem dolgoz ki egy szerkezetátalakítási tervet, amely növeli a vállalat hatékonyságát és biztosítja a fenntartható működését. A kormány egyben arra is kötelezi a vállalatot, hogy különítse el a szénkitermelési és az energiatermelési tevékenységét.

Victor Ponta miniszterelnök februárban úgy nyilatkozott - miután bejelentette, hogy nézeteltérések támadtak az IMF bukaresti küldöttsége és a kormány között -, hogy a washingtoni pénzintézet olyan drasztikus szerkezeti átalakításokat javasolt a szénkitermelő iparban, ami a CN Hunedoara és a CN Oltenia állami vállalatok megszűnéséhez vezetne hosszú távon. Ezzel eltűnne ez az iparágazat, amely nagyon sok embernek biztosít megélhetést. Hozzátette, Bukarest számára energiabiztonsága szempontjából létfontosságú a szénbányászat.

Nem akarunk új megállapodást

Romániának februárban már másodszor nem sikerült megállapodnia az IMF-el a felülvizsgálati látogatás keretében, amely a Bukarestnek nyújtott 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében zajlott. Az összeget fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

A sikertelen tárgyalások ellenére az ősszel lejáró hitelmegállapodás még érvényben van. Románia ettől az évtől nem akar újabb hitelmegállapodást kötni az IMF szervezésében.








EZT OLVASTA MÁR?

X