Körvonalazódik az új közalkalmazotti bértábla


-A A+

Hihetetlennek tűnő fizetésemeléseket irányoz elő az új közalkalmazotti bértábla tervezetének legfrissebb változata. A jogszabályt szerdai ülésén fogadja el a kormány, s még ebben a hónapban a parlament elé kerül.

A Romania TV azt állítja, hogy megszerezte a közalkalmazotti bértábla tervezetének legfrissebb változatát. E szerint a közszférában 20 és 70 százalék körüli fizetésemelések lesznek, ha a törvényt a parlament megszavazza.

A tervezet szerint egy egyetemi tanár bruttó fizetése 4.170 és 9.578 lej között váltakozik majd, a rektor bére legkevesebb 12.000 lej lesz. A tanfelügyelők 7.200 lejt, a közoktatásban dolgozó pedagógusok a fokozatuk és régiségük függvényében 2.948 és 6.167 lej közötti összeget keresnek majd.

Jelentős béremelések lesznek az egészségügyben is. E szerint egy főorvos fizetése 5.600 lei és 7.000  lej között váltakozik, a szakorvosé pedig 3.600 és 4.563 lej között, és az orvosi asszisztensek sem keresnek majd 2990 lejnél kevesebbet.

Érdemes lesz ezentúl a közigazgatásban is dolgozni. A legnagyobb fizetésük a prefektusoknak lesz (11.725 és 14.680 lej között), a megye jegyzőjének bére elérheti a 8.852 lejt, de egy nagyközség jegyzője sem keres majd 4.700 lejnél kevesebbet.

A társadalmi párbeszédért felelős miniszter szombaton a hírtelevíziónak azt nyilatkozta: ha a parlament elfogadja a törvényt, az új közalkalmazotti bértábla előírásait 2017 végéig alkalmazni fogják. Vagyis a közalkalmazottak bére két év múlva éri majd el az előirányzott szintet.

Mint ismert, a kormány már idén jelentősen emelte a béreket közszférában: első lépésként a magas rangú állami tisztségviselők, majd az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok fizetését növelték.








EZT OLVASTA MÁR?

X