Szerződést bontottak a hanyag sztrádaépítővel


-A A+

Felbontották a kivitelezési szerződést a Salini Impregilo olasz céggel, amely a dél-erdélyi autópálya megrepedt, majd mintegy 200 méteren elbontott egyik szakaszát építette, és ezt kellett volna helyreállítania.

A szerződés felbontását Dan Costescu közlekedési miniszter jelentette be szerdán. A tárcavezető közölte, hogy az elbontott autópályaszakasz helyreállítására új kivitelezőt keresnek. Úgy tervezik, hogy már szeptemberben használható lesz a szóban forgó autópálya.

A dél-erdélyi autópálya Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszán 2014 őszétől lehetett közlekedni, ám tavaly szeptemberben a hatóságok kénytelenek voltak lezárni az utat, miután a burkolaton repedések jelentek meg. A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be az úttest alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket.

Az olasz vállalkozónak helyre kellett volna állítania a mintegy kétszáz méteres elbontott szakaszt, de a miniszter szerint beigazolódott, hogy a felhasznált építőanyagok nem feleltek meg a versenytárgyaláson kiírt feltételeknek, és a kivitelezés is rossz volt. Ezért úgy döntöttek, hogy új versenytárgyalást írnak ki a helyreállításra.

Az ügyben a korrupcióellenes ügyészség is vizsgálatot indított, majd emiatt decemberben leváltották az országos útügyi vállalat vezetőjét.

A negyedik európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését az Európai Unió finanszírozza.








EZT OLVASTA MÁR?

X