Már lehet készülni a 6. Üzleti Tervek Versenyére


-A A+

Hatodik alkalommal szervezi meg az Üzleti Tervek Versenyét a háromszéki Junior Business Club, a megmérettetés harmadik éve Erdély-szintű.

A cél, hogy erdélyi magyar fiatalok hiteles üzleti tervet tudjanak elkészíteni, illetve partnereket, befektetőket találjanak céljaik eléréséhez. A célcsoport a 16-35 év közötti fiatalok, felsőfokú végzettség vagy hallgatói státusz nem szükséges.

A zsűri tagjai befektetőkből, pénzügyi és számviteli tanácsadókból, illetve hitelkockázat-elemzőkből állnak. A verseny emelt szintű, ami azt jelenti, hogy külön pénzügyi-gazdasági tervet kell elkészíteniük a résztvevőknek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azok a tervek értek el jó helyezést, melyek stabil pénzügyi alapokra voltak helyezve, és részleteiben gazdag pénzügyi számításokkal, mutatókkal bírtak.

A verseny az értékes ötletekkel rendelkező fiatalokért van, ezért a szervezők célja az, hogy olyan szakembereket és befektetőket hívjon a versenyre, akik szakmailag és anyagilag is támogatni tudják az innovatív, piacképes ötleteket.

A támogatók és partnerek közös segítségével idén 25.000 lej értékű szolgáltatáscsomagban részesül a nyertes, aki különböző szolgáltatásokhoz jut hozzá ingyenesen mint pl. díjmentes cégalapítás, 5 óra díjmentes adótanácsadás, 10 óra díjmentes jogi tanácsadás, 12 hónap díjmentes könyvviteli szolgáltatás, ingyenes arculattervezés és webdesign, 3 év ingyenes webtárhely, kommunikációs tanácsadás, ingyenes vállalkozói szeminárium bukaresti RMKT rendezvényein való részvétel, hMARFA ügyviteli programcsomag.

A döntős versenyzők számára két napi szállás biztosított, részben fedezik az utazási költségeket valamint egy díszvacsorával kedveskednek számukra a partnerekkel és a szervezőkkel közösen.

Jelentkezni és további információkat szerezni a JBC honlapján lehet.








EZT OLVASTA MÁR?

X