A pénzügyminiszter megerősítette: jön a családi adózás


-A A+

Megerősítette szerdán a pénzügyminiszter azokat a sajtóértesüléseket, hogy a kormány 2018. január elsejétől adócsökkentésre és a családi adózás bevezetésére készül – írja a HotNews.

Viorel Ștefan elmondta: a minisztérium szakemberei már két hónapja dolgoznak a romániai adórendszert gyökeresen módosító tervezeten. Az új jogszabály szerint bevezetnék a családi adózás intézményét és az ehhez kapcsolódó kedvezményeket.

A tervezet voltaképpen nem a családot, hanem a „háztartást” tekinti az adózás alanyának. E szerint az egy háztartásban élő személyek – akiknek nem kell föltétlenül rokonoknak lenniük – nem egyénileg adóznak, az állam a háztartás összjövedelmét adóztatja meg. Ez az adó pedig a jelenlegi 16 százalékról 10 százalékra csökken.

Az új rendszer kedvezményeket is biztosít a háztartásoknak. E szerint leírható majd az adóalapból többek között a magánnyugdíjpénztárba befizetett összeg és a gyerekek tandíja is. A miniszter közölte azt is, hogy az adóbevallás elkészítésében az állam által fizetett adótanácsadók segítik majd – ingyen – a családokat.

A miniszter megerősítette azt a sajtóértesülést is, hogy a kormány jövő év január elsejétől adómentesítené a bruttó 2000 lejnél kisebb fizetéseket. Az ennél nagyob bérek adója 10 százalékos lesz. Az nem világos még, hogy a kormány bevezet-e újabb adósávokat a nagyobb jövedelmekre.








EZT OLVASTA MÁR?

X