Kölcsönből is fedezik az új nagyváradi terminál megépítését


-A A+

A Bihar Megyei Tanács keddi ülésén egyhangúlag jóváhagyta, hogy garanciát vállal azért a 6,7 millió lejes hitelért, amelyet a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér készül felvenni.

Az új terminál elkészítésére egy éve van a kivitelezőnek, aki szeptember 4-én kezdi el az építkezést. A 2295 négyzetméteres terminál csúcsidőben óránként 600 utast szolgál majd ki.A szerző felvételePásztor Sándor, a megyei tanács elnöke emlékeztetett: az önkormányzat 8 millió lejes állami támogatást kapott a terminál megépítésére, azonban 25 százalék önrészt, azaz 2 millió lejt a repülőtérnek kell biztosítani. Nagyobb hitelt azért vesznek fel, hogy a következő év első hónapjaiban – ameddig el nem készül az új költségvetés – fedezni tudják a munkálatok költségeit, tette hozzá Pásztor.

Mint ismeretes, a 21,7 millió lej értékű beruházást az UTI Grup Rt. és az Eldiclau Kft. végzi. Ők többek között elkészítik a parkolóhelyeket, és átalakítják a jelenlegi terminált, amelyet a külföldi járatokra felszálló utasok használnak majd. 








EZT OLVASTA MÁR?

X