Elbocsátáshullámot hozhat januártól a minimálbér emelése


-A A+

A Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa (CNIPMMR) által megkérdezett vállalkozók több mint 80 százalékának nem áll módjában növelni a minimálbért, és 60 százalékuk elbocsátásokhoz folyamodik majd az intézkedés miatt - közölte pénteken a CNIPMMR elnöke, Florin Jianu.

"Ezen a héten kiküldtünk egy kérdőívet, amelyet hozzávetőlegesen 400 vállalkozó töltött ki. Az adatok azt mutatják, hogy 82,9 százalékuknak nem áll módjában emelni a minimálbért, 60 százalékuk elbocsátásokhoz fog folyamodni az intézkedés miatt, 90 százalékuk pedig azt mondta, legfeljebb 100 lejjel tudná emelni a minimálbért" - fogalmazott Jianu.

Elmondása szerint a társadalombiztosítási járulék terhének a munkáltatóról a munkavállalóra való hárítása nagy "felfordulást" fog okozni, mivel a köz- és versenyszférában összesen hatmillió szerződést kell majd megújítani.

"Végeztünk néhány számítást, amelyekből az derül ki, hogy a kkv-k 90 százaléka esetében a tb-járulék terhének áthárítása miatt nőni fognak a bérköltségek. A fizetések tehát nem fognak nőni, sőt!" - mutatott rá a CNIPMMR elnöke. Hozzátette, a kormány újabb és újabb intézkedésekkel áll elő, és mire az üzleti szférának sikerülne felmérni ezek hatását, változtatnak rajtuk.

"Már nem tudjuk tartani a lépést. Múlt héten előkészítettünk egy hatáselemzést a 2 százalékos szolidaritási illetékkel kapcsolatban. Erre a kormány fogta magát és módosította, átkeresztelte és növelte a mértékét. (...) Azt még nem tudjuk, mi az illeték új neve, azt viszont igen, hogy 2 százalékról, 2,25 százalékra nőtt" - mondta Jianu, aki szerint minden tervezett adóügyi intézkedést meg kellene beszélni az üzleti szféra képviselőivel, gyakorlatba ültetésük előtt legalább hat hónappal.








EZT OLVASTA MÁR?

X