Három erdélyi egyetem adta a VI. Jogász Esettanulmány-verseny díjazottjait


-A A+

Lezárult a március 8-24. között, a romániai magyar joghallgatóknak szervezett esetmegoldó-verseny, a Jogász Esettanulmány-verseny hatodik kiadásának hétvégi döntőjével.

A 46 versenyzőből 24-en jutottak tovább a döntőbe, ahol írásos megoldásaikat szóban mutatták be a szakmai zsűri előtt. Habár a jelentkezők öt város hét különböző egyetemét képviselték, a döntőhöz szükséges pontszámot már csak a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karának, a brassói Transilvania Egyetem, illetve a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának hallgatói érték el. A nyolcperces bemutatókat az ügyvédekből álló zsűri kérdései és felvetései követték. Ezek megválaszolásával az ifjú jogászok bizonyíthatták gyors észjárásukat, retorikai készségüket és szakmai felkészültségüket.

A szakmai készségek fejlesztésén túl jutalomban részesültek, a díjazottak között 24 szakmai gyakorlat, 5500 lej értékben szakkönyvek és ösztöndíjak kerültek kiosztásra. A VI. Jogász Esettanulmány-verseny díjazottai az Alkotmányjogi szekcióban (I. év): 1. Csurulya Csongor (BBTE), 2. Adorjáni Csenge (BBTE) és 3. Nagy Noémi (Sapientia). A Büntetőjogi szekció helyezései másodéven 1. Kiss Andrea, 2. Kosztin Eszter és 3. Fodor Hunor (mind BBTE); harmadéven 1. Pozsonyi Edvin (Sapientia), 2. Balázs Barbara és 3. Péter Fruzsina (mindketten BBTE); illetve negyedéven 1. Timár Csönge (BBTE).

A Polgári jogi szekció eredményei, elsőéven 1. Adorjáni Csenge, 2. Benő Lóránd, 3. hely megosztva Csurulya Csongor és Antonya Bence (mind BBTE); másodéven 1. Kiss Andrea (BBTE), 2. Kosztándi Alíz (Transilvania Egyetem), 3. hely megosztva Szász Botond (Sapientia) és Kosztin Eszter; harmadéven 1. Pozsonyi Edvin (Sapientia), 2. Nagy Róbert és 3. Balázs Barbara (mindketten BBTE), illetve negyedéven 1. Timár Csönge (BBTE).

A 2013-ban indult Jogász Esettanulmány-versenyen eddig több mint 155 hallgató vett részt. A kezdeményezésre évről-évre növekvő igény mutatkozik, így 2019-ben megszervezendő hetedik kiadásra szeretnék tovább fejleszteni a verseny koncepcióját és még több hallgatót bevonni - nyilatkozta Székely Barnabás főszervező.

Az Alkotmányjogi szekció koordinátora Varga Attila alkotmánybíró. A Büntetőjogi szekció szakmai támogatói Azzola Katalin, Gáspár Szilágyi János és Kádár Hunor ügyvédek. A Polgári jogi szekciót elsőéven Székely János, másodéven Bányai József, harmadéven Székely Csaba és negyedéven Gogolák H. Csongor, illetve Magos Szilárd ügyvédek vezették. A Jogász Esettanulmány-verseny szervezője a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium. Szakmai partnere az Erdélyi Magyar Jogászok Társasága. Főtámogató a GDPR Akadémia. Támogatók a Markó & Udrea Ügyvédi Társaság, Gogolák H. Csongor ügyvéd, Székely Csaba ügyvéd és a Magos & Magos Ügyvédi Társaság. A helyszíneket partnerként az Evangélikus Reményik Sándor Galéria és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara biztosították.







EZT OLVASTA MÁR?

X