Elsősorban Erdélyre kíváncsiak a Romániába látogató külföldiek


-A A+

Kolozs, Szeben, Brassó vagy Temes megyébe utazott tavaly a határon túlról érkező turisták 20 százaléka, több mint félmillió ember. Négy regáti megyébe ugyanakkor összesen 5 ezernél is kevesebben látogattak el. 

2,7 millió külföldi turista szállt meg tavaly hazai hotelekben és panziókban, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. A határon túlról érkező látogatók száma ennél nagyobb volt, de egy részük rokonoknál, ismerősöknél lakott, mások pedig Airbnb-s, Coachsurfinges, illetve illegálisan működő szálláshelyeket vettek igénybe, így nem jelennek meg a statisztikákban.

A legtöbb külföldi, 1,2 millió, Bukarestet kereste fel. Ezek jelentős hányada üzleti útra érkezett a fővárosba. Bukarest után négy erdélyi megye következik a népszerűségi rangsorban. A turisták összlétszámát tekintve Kolozs csak negyedik volt 2017-ben, ám a külföldiek tekintetében második, 135 ezer fővel. Ez hatalmas, 35 százalékos növekedés az előző évhez képest. A fővároshoz hasonlóan Kolozsba is sokan üzleti céllal érkeznek, ugyanakkor a kolozsvári Untold és a bonchidai Electric Castle, valamint a TIFF filmfesztivál is rengeteg külföldit vonzanak.

A tavalyelőtt még második Szeben 2017-ben tekintélyes, ám a Kolozs megyeinél lényegesen kisebb, 15,1 százalékos növekedést produkált, aminek következtében visszacsúszott harmadik helyre. Szebenhez hasonlóan a negyedik helyezett Brassó is alig van lemaradva Kolozstól, a dél-erdélyi megyébe tavaly 12,2 százalékkal több külföldi látogatott el, mint egy évvel korábban.

Az ötödik helyen is erdélyi megye, Temes áll, melyet 125 ezer külföldi keresett fel, 23,8 százalékkal több, mint 2016-ban. A Regátból a legtöbb külföldi, szám szerint 85 ezer, Prahovára volt kíváncsi, Konstanca megyébe hiába a tengerpart, csupán 62 ezren mentek el. A legnagyobb, 62 százalékos növekedéssel Brăila büszkélkedhet, de Doljnak sem kell szégyenkeznie a maga 48 százalékával.

Az elképesztő eredmény titka abban rejlik, hogy a semmihez képest nagyon könnyű fejlődni, a Duna-melléki megyében ugyanis tavaly is csupán 6500 külföldi fordult meg. Tulcea megye fő idegenforgalmi vonzerejének, a Duna-deltának a népszerűsége szemmel láthatóan nő, néhány évvel korábban még ritka madárnak számított arrafelé a külföldi, tavaly azonban már 24 ezren voltak, 39 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Van hová fejlődni

Hargita megyébe 200 ezer, Háromszékre pedig 107 ezer látogató érkezett, hozzávetőleg 15 százalékuk a határon túlról, ami 30 ezer, illetve 16 ezer személyt jelent. Néhány megye lényegében nem létezik a nemzetközi idegenforgalom számára, így például a Vrancea, Giurgiu, Călărași és Teleorman megyékben egy év alatt összesen megszállt külföldiek száma az 5 ezret sem érte el.  

Romániába csak kis számú turista jön, ráadásul még keveset is időznek, a tavalyi vendégéjszakák száma csupán 5,2 millió volt. Hogy ez mennyire kevés, azt jól példázza a Bulgáriával való összehasonlítás, déli szomszédunknál ugyanis 17 millió vendégéjszakát töltöttek külföldiek. A hatalmas különbség elsődleges oka, hogy a bulgár tengerpart, a miénkkel ellentétben, sok idegen turistát vonz, akik jellemzően nem egy-két napra érkeznek.








EZT OLVASTA MÁR?

X