Ismét dönthetnek a kolozsváriak a város költségvetésének egy részéről


-A A+

Hétfőn elstartolt Kolozsváron a Részvételi Költségvetés idei kiadása, amely lehetőséget nyújt a Kolozsváron lakó, dolgozó vagy tanuló nagykorú személyeknek, hogy beleszóljanak a helyi döntéshozatalba, ráhatással legyenek a közügyekre, és segítsenek az önkormányzatnak eldönteni, mire költse el a város költségvetésének egy részét.

„A Részvételi Költségvetés projekt évről-évre sikeresebb, hiszen egy olyan eszközről van szó, amely révén a kolozsváriak ötletei és kezdeményezései valósággá válnak, és amelynek segítségével közvetlenül beleszólhatnak a döntéshozatalba a város lakói. Tavaly a szavazás során történő sikeres mozgósításra, kampányolásra is volt példa, valós verseny alakult ki a projektek kezdeményezői között, tehát egyre inkább tudnak és akarnak élni a részvételi költségvetés eszközével a város lakói. Éppen ezért az önkormányzat számára egyértelmű volt, hogy idén is folytatja a kezdeményezést” – mondta Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.

A 2018-as Részvételi Költségvetés projektjét itt követhetik nyomon.  

A projektről:

A kolozsváriak hat kategóriában javasolhatnak projekteket, a kategóriák ugyanazok, mint tavaly:

  • Sétányok, járdák és gyalogosövezetek
  • Városi mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés
  • Zöldövezetek és játszóterek
  • Közterületek rendbetétele (köztéri bútorzat, közvilágítás, stb.)
  • Oktatási és kulturális infrastruktúra
  • Digitális város

A Részvételi Költségvetés menetrendje:

  • Július 16 – augusztus 19. : a projektek benyújtásának időszaka
  • Augusztus 20 – szeptember 30. : a projektek kiértékelése
  • Október 1 – 21. : a szavazás első fordulója
  • Október 22 – 26. : a leadott szavazatok áttekintése az esetleges visszaélések kiszűrése érdekében
  • Október 29 – november 18. : a szavazás második fordulója
  • November 26. : eredményhirdetés.

Azok a személyek, akik részt szeretnének venni a Részvételi Költségvetés folyamatában, a következő lépések révén tehetik meg:

  1. A bugetareparticipativa.ro oldalon regisztrálniuk kell
  2. A felhasználónév létrehozása után tölthetik fel egy vagy több projekt-javaslatukat a honlapon (felhasználóként minden kategóriában legfennebb egy projekt nyújtható be). Egy-egy projekt kivitelezésének összköltsége áfával együtt nem haladhatja meg a 150 ezer eurót. A projekteket július 16-tól kezdődően lehet feltölteni a bugetareparticipativa.ro honlapon.
  3. Azok a személyek, akik projekteket szeretnének benyújtani, de nincs internet-hozzáférésük, július 16. és augusztus 19. között a polgármesteri hivatal alkalmazottaihoz fordulhatnak segítségért a Sétatéren, a Kaszinó épületében. A Részvételi Költségvetés irodájában hétköznap 13 és 17 óra között fogadják a projekteket. Minden projekt átmegy egy megvalósíthatóságot és törvényességet vizsgáló szűrőn, a projektek kielemzését az önkormányzat szakosztályai végzik el. Csak a szűrőn átjutó projektek maradnak versenyben, a kiselejtezett projektek benyújtói kérésre kaphatnak indoklást az elutasítás okairól. A benyújtott projekteknek meg kell felelniük a szabályzatnak, amely a honlapon elérhető. A projektek apró módosításokon eshetnek át szavazásra bocsátásuk előtt. Az előkészítés során összevonhatóak a hasonló, ugyanarról a témáról szóló projektek, vagy azok, amelyek ugyanarra a fizikai térre vonatkoznak.
  4. A szavazás a bugetareparticipativa.ro felületen, két fordulóban zajlik: 
  • a) az első fordulóban minden felhasználó hat szavazattal rendelkezik, kategóriánként egy projektre voksolhat. Az első forduló után 30 projekt marad versenyben, minden kategóriából az első három automatikusan bekerül a második fordulóba, a fennmaradó 12, legtöbb szavazatot összesítő projekt pedig kategóriájától függetlenül marad versenyben.
  • b) a szavazás második fordulójában egy felhasználó már csak egy projektre voksolhat. A második forduló végén derül ki, melyik lesz az a 15 nyertes projekt, amelyet megvalósít az önkormányzat. Minden kategóriában az első, legtöbb szavazatot összesítő projekt nyer, további 9 projekt pedig szavazatszám alapján, kategóriától függetlenül lesz nyertessé nyilvánítva.

A Részvételi Költségvetés menetrendjében felmerülő esetleget változásokat a bugetareparticipativa.ro honlapon közli az önkormányzat. A 15 nyertes projekt kivitelezése 2019 során történik meg.

További információk  az bugetareparticipativa@primariaclujnapoca.ro email címen, illetve a 0371 376 646-as telefonszámon kérhetők. A szám hétköznaponként 13-17 óra között hívható. 








EZT OLVASTA MÁR?

X