Teljesen háttérbe szorult az emberi jogok paradigmája – ezzel magyarázza a SRI-bizottság titkára azt, hogy a parlament egy évtizeden keresztül képtelen volt „feltárni” a hírszerzés és az ügyészség alkotmányellenes és jogsértő praktikáit, noha az „együttműködésről” a kezdetektől tudomása volt az illetékes szaktestületnek. Az alkotmánybíróság vonatkozó határozata kapcsán Csoma Botondot Horváth Anna ügyéről is kérdeztük.

A román sajtó új statisztikát közölt a sokat vitatott lehallgatásokról. A forrás a Mentsétek meg Romániát Szövetség egyik képviselője, aki saját állítása szerint tanulmányt készített az ügyészségek ebbéli tevékenységéről. Lucian Stanciu-Viziteu megállapítja, hogy a 2005-2015 között pontosan 266.450 személyt hallgattak le Romániában, 22-szer kevesebbet annál, amit tavaly közölt a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző bizottság elnöke. Mennyire tartja reálisnak Viziteu képviselő adatait?

Véleményem szerint ez egy pártos megállapítás, amelynek célja, hogy Viziteu képviselő úr politikai tőkét kovácsoljon magának. Először is féligazságokat mond. Csupán az ügyészségek által kért engedélyekről beszél, és nem tesz említést a nemzetbiztonsági megfigyelésekről, holott ezek azok, amelyek igazán megemelik a jogkorlátozó intézkedések számát. Volt olyan megfigyelési engedély, amelynek keretében 100 személyt is követtek. Viziteu úr látta a vonatkozó dokumentumokat azon a bizottsági ülésen, amelyen ez a téma volt terítéken, és amelyek alapján a bizottság összeállította az állandó bürónak elküldött jelentését – sajnos a mai napig nem került a parlament együttes ülése elé –, úgyhogy ez a „tanulmány” nagyon súlyos ferdítés egy bizottsági tag részéről.

Az USR –s képviselő azt is mondja, hogy ha a hatmillió lehallgatottra vonatkozó adat helyes lenne, a PSD-nek lépéseket kellett volna tennie a helyzet rendezése érdekében. Ebben azért van valami, nem?

Hogyne! Magam is jeleztem, hogy az ügyészség és a hírszerzés közötti összefonódások megközelítése a nagyobbik kormánypárt részéről nem tűnik elvi megközelítésnek. Sokszor a Szociáldemokrata Párt – ahogy az ellenzék is egyébként – politikai lózungokat hangoztat ezzel kapcsolatban, és azt az érzést kelti, hogy bizonyos dolgokra nem akar fényt deríteni.

Térjünk vissza a lehallgatásokkal kapcsolatos adatokra, amelyekből többféle is megjelent a nyilvánosságban. A hírszerzés az Adevărul napilapnak adott válaszában például azt állította, hogy 2004 és 2016 között 28.784 megfigyelési engedélyt kértek, és mindössze 20.907-et hagytak jóvá. Ezzel szemben a SRI-bizottság 2005-2016-ra, tehát egy rövidebb időszakra 31.802 engedéllyel számol.

A bizottság a jelentése elkészítésekor egyrészt a legfelsőbb bíróságtól, másrészt a hírszerzéstől származó adatokkal dolgozott, tehát ezek nem légből kapott információk.

Ugyanakkor e két forrás adatai sem egyeznek meg. 2009-ben például a hírszerzés 2779 megfigyelési engedélyt kapott, a legfelsőbb bíróság ezzel szemben azt állítja, hogy 3011 engedélyt állított ki. És minden egyes évben eltérés mutatkozik a két forrás között. Valaki nem mond igazat.

Még tisztázásra szorul, hogy miért van ez a különbség.

A nagyobb átláthatóság érdekében a már említett USR-s képviselő azt javasolja, hogy az ügyészség évente hivatalból hozza nyilvánosságra a megfigyelt személyek számát. Egyetért ezzel?

Az ügyészség kizárólag olyan bűncselekményekkel kapcsolatban végez lehallgatásokat, amelyek nem kötődnek a nemzetbiztonsághoz. Nem értem tehát, hogy mi a mi relevanciája ennek a kérdésnek figyelembe véve, hogy Viziteu úr a hírszerzést felügyelő bizottság tagja, ahol elsősorban a nemzetbiztonsági megfigyelésekkel foglalkozunk, illetve azzal, hogy ha nemzetbiztonság ürügyén végzett megfigyeléseket azután felhasználják más jellegű perekben.

Ahogy például a Horváth Anna ügyében történt?

Ahogy a Horváth Anna ügyében, és sok más hasonló ügyben.

Ha már itt tartunk, milyen jelentősége van ön szerint az alkotmánybíróság múlt héten közzétett indoklásának az ügyészség és a titkosszolgálat együttműködési megállapodását illetően?

Az alkotmánybíróság egyértelműen megállapítja, hogy jogok sérültek, illetve hogy az ügyészség és a hírszerzés között létrejött megállapodások tulajdonképpen kiegészítették a törvényt. Ez azért eléggé súlyos dolog, úgy gondolom, hogy az állam két fontos intézménye alkotmányellenes megállapodásokat kötött. Ugyanakkor az alkotmánybíróság lényegében a bíróságokra bízta annak eldöntését, hogy a hírszerzés minden egyes esetben milyen mértékben vett részt a bűnüldözésben, ami ugyebár tilos. Úgyhogy nem lesz szerintem egyik napról a másikra látványos hatása ennek a döntésnek.

Egyes perekben hozhat látványos fordulatot. Ha jól értem, a bíróságoknak konkrétan azt kell ellenőrizniük, hogy a bizonyítékokat törvényesen szerezték-e be, és ha egy adott bizonyítékot a SRI szerzett be, akkor azt ki kell zárniuk.

Ha nem a nemzetbiztonsággal kapcsolatos bűncselekményekről beszélünk, mert akkor a hírszerzés által végzett megfigyelések felhasználhatók bizonyítékként.

A Horváth Anna ügyében egy nemzetbiztonsági megfigyelési engedély alapján készített hangfelvétel a vád fő bizonyítéka. Az alkotmánybíróság döntése értelemben ezt nem kellene kizárnia a bíróságnak?

De, szerintem igen. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy még a vád tanúi sem nyilatkoztak Horváth Anna ellen, tehát nem a fő, hanem az egyetlen bizonyíték, amelynek alapján Horváth Annát két év és nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték, a hírszerzési lehallgatás. Ráadásul ezzel a hangfelvétellel kapcsolatban számtalan kérdés felmerül.

Beszélnünk kell a parlament felelősségéről is. Az alkotmánybíróság döntése megállapítja, hogy a titkos megállapodás kiterjesztette a hírszerzés hatáskörét úgy, hogy a hírszerzés ügynökei gyakorlatilag bármilyen ügyben nyomozóhatósági feladatokat láthattak el. A parlament pedig ezt hagyta.

Így van. Engem személyesen rendkívül meglepett, amikor tudomást szereztem róla, hogy a SRI tevékenységi beszámolói említést tesznek a titkos megállapodásokról. Persze kérdés, hogy maguk a bizottsági tagok ismerték-e az együttműködés részleteit, illetve hogy a parlamentben elolvasták-e egyáltalán a SRI beszámolóit, vagy csak rábólintottak. Mindenképpen nagyon súlyos mulasztás történt a törvényhozói hatalom részéről.

Mi lehetett az oka ennek az attitűdnek?

Nem voltam sem a hírszerzést felügyelő bizottság, sem a parlament tagja azokban az időkben, csak találgatni tudok. Az biztos, hogy általában Kelet-Európában, illetve Romániában valóban szükség volt a korrupció elleni fellépésre, de mint annyi mindenben, ebben a kérdésben is nálunk átestek a ló túlsó oldalára. Ez érvényes a parlamentre is, a közvéleményre is. Nem osztom azoknak a véleményét, akik szerint minden rossz, ami a korrupcióellenes harc során történt, és azt sem hiszem, hogy visszatértünk a sztálini időkhöz, viszont egyértelmű, hogy az emberi jogok paradigmája teljesen háttérbe szorult.