Harminc éve, 1989. november 9-én leomlott a Berlini Fal, és vele megszűnt a vasfüggöny, amely a szovjet érdekszférába szorult Keletet és a demokratikus Nyugatot már-már hermetikusan elválasztotta. A Berlini Fal radikálisan átalakította nemcsak Németország, hanem egész Európa politikai térképét.

A Berlini Falat 1961-ben építették, hogy megakadályozzák a keletnémetek tömeges nyugatra szökését. Kezdetben szigorúan őrzött drótkerítés, majd idővel három méter magas betonfal osztotta ketté a várost és képletesen egész Európát. A falat nagy erőkkel őrizték, a katonák tüzet nyitottak bárkire, akit rajtakaptak, hogy szökni próbál.

A vasfüggöny „leengedése” előtt becslések szerint mintegy 3,5 millióan telepedtek át nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül, mert a nagyvárosban szinte egyáltalán nem volt ellenőrzés a keleti és a nyugati szektor határán. A kivándorlási hullám azzal fenyegetett, hogy az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság (NDK) egyszerűen kiürül.

A második világháború után a szovjet érdekszférába került többi kommunista államhoz hasonlóan az NDK-ban is a rendszer elleni támadásnak számított a kivándorlás, márpedig az ilyesmit a csak nevében demokratikus állam nem tolerálta. A hírhedt keletnémet titkosszolgálat, a STASI tevékenységének jelentős része is a szökni készülők leleplezésére, sikeres disszidálás esetén pedig a Nyugatra szököttek családtagjainak és esetleges segítőinek a felderítésére és megfélemlítésére irányult.

Sikertelen szökés után sokan öngyilkosságot követtek el a börtönben. A 156 kilométer hosszú határőrizeti rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a Berlini Fal leomlásáig eltelt közel 3 évtizedben csak mintegy ötezren jutottak át Nyugat-Berlinbe.

Nem tudni, hogy hány embert kínoztak – vagy „csak” félemlítettek – meg a STASI ügynökei, és a szökés közben lelőtt vagy elfogott és kivégzett emberek számát illetően is csak becslések vannak. Létezik azonban egy projekt, amely – a szövetségi kormány kulturális és sajtómegbízottjának támogatásával – a fallal kapcsolatos valamennyi áldozat név szerinti azonosítását tűzte ki célul. A weboldaluk szerint eddig 140 személyt azonosítottak, de a végleges szám ennek a többszöröse lehet.

Sokan várták, kevesen remélték

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, Mike Pompeo a múlt század nyolcvanas éveiben a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) állomásozott, és naponta járőrözött a Keletet a Nyugattól elválasztó vasfüggöny mellett. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva felidézte, hogy akkoriban eszébe sem jutott, hogy a Berlini Fal hamarosan leomolhat, és kevesebb mint egy évvel később az NSZK egyesül a Német Demokratikus Köztársasággal (NDK). Harminc év után csütörtökön meglátogatta a bajorországi Mödlareuthot, amelyet annak idején – számtalan településhez hasonlóan – kettévágott a vasfüggöny.

A magyar-osztrák határnyitás volt az első lépés

A Berlini Fal leomlásának 30-ik évfordulója alkalmával Frank-Walter Steinmeier német államfő köszönetet mondott a közép-európai népeknek a hazája újraegyesítéséhez nyújtott segítségért. Az ünnepségen jelen volt Áder János magyar, Milos Zeman cseh, Zuzana Caputová szlovák és Andrzej Duda lengyel államfő is. Helmut Kohl német kancellár már 1990 őszén úgy fogalmazott: a német újraegyesítés felé az első lépés a páneurópai pikniken történt.

A budapesti vezetés 1989 februárjában eldöntötte, hogy felszámolja a drótakadályokkal, aknákkal és elektromos jelzőrendszerrel ellátott rendszert, amely több évtizeden keresztül elzárta a szocialista tábor országait Európától. A döntést tett követte – olyan gyors ütemben, hogy júniusban egy darabon vissza kellett építeni a drótkerítést, hogy az összetrombitált világsajtó lefotózhassa a vasfüggöny átvágását.

Így készülhettek el a felvételek, amelyeket azóta is a vasfüggöny lebontásával azonosítanak. „A világban a június 27-ei dátum vált ismertté, amikor Horn Gyula külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock átvágták a szögesdrótot. Mockék javasolták, hogy a tárgyalások után ők ketten bonthatnák a vasfüggönyt. Kétszáz méteren vissza kellett építeni a drótot, hogy tudjanak mit vágni” – idézte fel a 30 éve történteket Németh Miklós egykori miniszterelnök.

A vasfüggöny fokozatos felszámolása nyomán átjárhatóvá vált határon 1989 nyarán egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba. Az augusztus 19-ei „páneurópai piknik” alkalmából ideiglenesen megnyitott határon kilencszáz NDK-állampolgár tódult át Ausztriába. Ezt követően szeptember 11-vel Magyarország megnyitotta a határt a keletnémetek előtt. A következő két hónapban – a Berlini Fal leomlásáig – becslések szerint mintegy 12 ezer NDK-állampolgár ment Ausztrián keresztül az NSZK-ba.

A magyar határnyitással rés nyílt az NDK-s menekülők számára, ami arra kényszerítette az NDK vezetését, hogy változtasson a nyugatra utazás szabályain. A fal leomlását sietette, hogy a Német Szocialista Egységpárt felső vezetésének november 9-i ülése után az ott hozott döntést bejelentő „szóvivő”, Günter Schabowski tévedésből azt közölte, hogy a döntés azonnali hatállyal életbe lép. Az élőben közvetített NDK-polgárok ezrei indultak meg gyakorlatilag azonnal a berlini határátkelőhelyek felé.

A tömeg nyomására néhány órával később a Bornholmer utcai átkelőnél felnyitották a sorompókat, és átengedték az ott várakozókat Nyugat-Berlinbe. Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésővel, csákánnyal, munkagépekkel vagy puszta kézzel hozzáfogtak a fal lerombolásához.

Az utolsó áldozat

A Berlini Fal utolsó áldozata Winfried Freudenberg, aki 1989. március 8-án egy házi készítésű légballonnal próbált nyugatra szökni. A 33 éves elektromérnöknek félig sikerült megtöltenie gázzal a műanyag fóliából ragasztószalaggal összetákolt léggömböt, amikor megérkeztek a család otthonához a vélhetően besúgó által riasztott rendőrök. A férj egyedül menekült el a kosár nélküli légballonnal, amelyet a szél Nyugat-Berlin felé sodort, Winfried Freudenberg azonban nem élte túl az utat. A Berlini Fal utolsó áldozatáról Angela Merkel német kancellár is megemlékezett egy Twitter-videóban.