Kolozsvár az egyik legdrágább, de a legbiztonságosabb megyeszékhely


-A A+

A közbiztonság, a jövedelmek és a kiadások, a megélhetési költségek és az életszínvonal tekintetében hasonlított össze a Numbeo 440 várost, köztük tíz romániai megyeszékhelyet. Az életminőség vizsgálatára szakosodott portál adatai szerint Kolozsvár a legbiztonságosabb a vizsgált romániai városok közül, a megélhetési költségek rangsorában pedig a harmadik.

A Numbeo 2009 óta hasonlítja össze a világ városait, az életszínvonal mellett többek között a közbiztonság, a környezetszennyeződés, a tömegközlekedés alapján. A rangsoroláshoz az úgynevezett Numbeo-indexet használják, amelynek kiszámításánál New Yorkot veszik alapul. Az amerikai nagyvárost az elemzett valamennyi kategória tekintetében – az alapvető élelmiszerek ára, a lakásfenntartás költségei stb. – 100 pontra értékelik. Így például ha az adott város bérleti díjainak indexe 80, akkor a Numbeo becslése szerint a bérleti díjak ebben a városban átlagosan 20 százalékkal alacsonyabbak a New York-iaknál.

A portál elemzése tíz romániai megyeszékhelyre terjed ki: Arad, Brassó, Bukarest, Craiova, Iași, Kolozsvár, Konstanca, Nagyszeben, Nagyvárad, Temesvár. A vizsgálatuk szerint a főváros a legdrágább. Bukarest ugyanis vezeti a megélhetési költségek indexének rangsorát, amelynek második helyére Konstanca, a harmadikra pedig Kolozsvár került.

A Numbeo adatai szerint a román főváros a legtöbb tekintetben drágább Kolozsvárnál. Igaz, sok esetben az árak között nincsenek túl nagy különbségek. Adatokra lebontva: a kicsontozott és bőrnélküli csirkemell kilója Kolozsváron 20,19 lejbe kerül, Bukarestben pedig 21,40 lejbe – ez 5,99 százalékos különbség. A marhahús Bukarestben 8,76 százalékkal drágább, mint Kolozsváron. A tejért a fővárosban 3,81 százalékkal többet kell fizetni, 12 tojás 2,51 százalékkal többe került, mint Kolozsváron, a kenyér viszont itt drágább, 10,42 százalékkal.

Az alma kilója 24,33, a banáné 13,83, a narancsé 9,10 százalékkal többe került Bukarestben, mint az erdélyi városban, ahol a zöldségfélék is olcsóbbak, így például a paradicsom kilója 6,11, a krumplié 36,39, a hagymáé 34,88 százalékkal olcsóbb. A közepes minőségű bor litere 10 százalékkal olcsóbb Kolozsváron, mint a fővárosban, ahol egy üveg sör 13,33 százalékkal, az ásványvíz pedig 21,40 százalékkal drágább.

Kolozsvár azonban vezet Bukarest előtt a házvásárlás vagy lakásbérlés költségei terén. Így például csak a központi övezetben fekvő garzon bérleti díja kerül – 3,44 százalékkal – többe fővárosban, mint a kincses városban. A központon kívül viszont az egyszobás lakásért 5,94 százalékkal kell többet fizetni Kolozsváron, a központi háromszobás lakás pedig 4,10 százalékkal, a lakónegyedekben pedig 11,35 százalékkal drágább itt. Ami az ingatlanárakat illeti: egy központi lakás beépített méteréért Kolozsváron 6,06, a lakónegyedekben pedig 22,87 százalékkal kérnek többet, mint Bukarestben.

Ugyanez a helyzet a rezsiköltségek esetében is: az áramért, a fűtésért, a vízszolgáltatásért, a szemétszállításért átlagosan 3,34 százalékkal kell kevesebbet fizetni Bukarestben, mint az erdélyi városban. A tömegközlekedés is minden tekintetben többe kerül Kolozsváron. Egy villamosjegy 48 százalékkal, a bérletek átlagosan 28,57 százalékkal drágábbak, a taxiért 20 százalékkal kell többet fizetni, a benzinért pedig 0,39 százalékkal többet kérnek.

A Numbeo szerint 2020. elején a legdrágább város Zürich, majd őt követi Bázel, Lausanne, Genf és Bern, azaz a listát (kimagasló értékekkel) svájci városok vezetik. Utánuk négy norvég város következik, közéjük ékelődik be (Bergen elé) az izlandi Reykjavik (9.). Bergen után hajszállal lemaradva New York jön (11.) csupa százas értékkel mivel New York értékei képezik a lista viszonyítási pontját. (a listában Brooklyn külön mérési egységként szerepel).  New York után San Francisco (12.), majd az alaszkai Anchorage (13.) következik, Budapest mellett Debrecen és Szeged is szerepel a listában a 274., 305., 311. helyen.

A mobiltelefonok feltöltő kártyái, az internet-szolgáltatás viszont 12,27, illetve 14,64 százalékkal olcsóbb Erdély fővárosában. A gépkocsik ára ugyancsak alacsonyabb Kolozsváron, ahol a Volkswagen Golfhoz 5,33, a Toyota Corolla gépkocsihoz pedig 10,70 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni. Ez nagyjából ötezer, illetve kilencezer lejes különbséget jelent.

A kikapcsolódási lehetőségek Bukarestben a legdrágábbak a vizsgált romániai városok közül.  A fővárosban egy órányi teniszezésért 11,40 százalékkal kell többet fizetni, mint például Kolozsváron, felnőttek esetében az egy hónapos bérlet a fitnesz klubokban 36,60 százalékkal drágább, a színház- és mozijegyek pedig átlagosan 20 százalékkal többe kerülnek.

A fizetések szinte a két városban szinte azonos: a bukarestiek mindössze 2,41 százalékkal keresnek többet a kolozsváriaknál. A nettó havi átlagbér a fővárosban 3 148,72 lej, a kincses városban pedig 3 074,67 lej volt a felmérés összeállításakor.

Kolozsvár vezet a közbiztonság terén

Kolozsvár élen jár a közbiztonság terén, nem csak az országban, hanem a világban is. A kincses város közbiztonsági indexe 80,42, s ezzel a 13-ik helyet foglalja el a világrangsorban, s egy szinten áll többek között Helsinkivel, Tokióval, Béccsel és Koppenhágával. A vizsgált romániai városok rangsorában Brassó a második (77,65), Temesvár a harmadik (76,04), míg Bukarest (72,62) a negyedik helyre került.








EZT OLVASTA MÁR?

X