Vallási villongások mérgezik a világ legnagyobb demokráciáját


-A A+

Legalább harmincöt ember meghalt Újdelhiben a muszlimokat hátrányosan megkülönböztető állampolgársági törvénymódosítás miatt kirobbant súlyos zavargásokban. A vallási villongásokat a nacionalista kormányzat provokálta ki, valamint táplálja.

Az első lövések január végén dördültek el egy újdelhi tüntetésen. Az incidensben egy ember megsebesült, a lövöldözőt azonnal elfogták. Az MTI tudósítása szerint szemtanúk arról számoltak be, hogy a fegyveres férfi a tüntetők elleni szlogeneket skandált, mielőtt rájuk lőtt a Dzsamia Millia Iszlamíja egyetem közelében.

Akkor már több mint egy hónapja zajlott az ülősztrájk az indiai fővárosban a kormányzó Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) által kezdeményezett, burkoltan muszlimellenes állampolgársági törvény módosítása ellen. Csak idő kérdése volt az ellentüntetők megjelenése azután, hogy a hindu nacionalista kormánypárt több politikusa bujtogató nyilatkozatban sürgette a törvény ellen – egyébként békésen – tiltakozó csoportok eltávolítását Újdelhi utcáiról.

Burkoltan muszlimellenes törvény…

Amit Shah belügyminiszter december 9-én nyújtotta be az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslatot a parlamentben. A jogszabályt az év vége előtt el is fogadta a törvényhozás. Ennek értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt, vallási üldöztetés miatt elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de a muszlimoknak nem.

A világ legnagyobb demokráciájaként számon tartott 1,3 milliárd fős Indiában mintegy 200 millió muszlim él, a kormányzati lépés tehát az ország lakosságának mintegy hatodát különbözteti meg hátrányosan.

Az indulatok vasárnap szabadultak el. Az állampolgársági törvényt támogatók egy csoportja rátámadt a jogszabály ellen tüntetőkre. Az összecsapásokban 35-en sérültek meg. Egy nappal később jelentették az első négy halálos áldozatot, köztük egy rendőrét. A következő napokban, csütörtök estig további 31-en estek áldozatul a vallási gyűlöletnek. Több mecsetet, üzletet, házat és járművet is felgyújtottak, a helyszínre érkező tűzoltókra pedig szintén rátámadtak.

… majd nyílt felbujtás

Az erőszak elharapózása egybeesett Donald Trump amerikai elnök kétnapos indiai látogatásának kezdetével. Ez ürügyet szolgáltatott a kormány számára, hogy hinduellenes összeesküvést kiáltson, és az erőszakért azokat tegye felelőssé, akik „megpróbálják lejáratni Indiát a külföld előtt”. Valójában az erőszak sokkal inkább a hindu nacionalisták nyilatkozataival hozható összefüggésbe.

A kormányzó Indiai Néppárt képviselői nyíltan szorgalmazták a – hazafiatlannak nevezett – tiltakozók elleni fellépést. Kapil Misrá, a BJP egyik vezetője ultimátumot adott az újdelhi rendőrségnek – vasárnapig –, hogy vessen véget a törvény elleni ülősztrájknak. Éppen vasárnap szabadultak el az indulatok, ráadásul Újdelhinek pontosan abban a körzetében (Karaval Nagar), amelynek képviselőjeként Misrá bejutott a törvényhozásba.

A dpa hírügynökség szerint az állampolgársági törvényt előterjesztő Amit Shah belügyminiszter korábban termeszeknek nevezte a muszlimokat. Anurag Takur pénzügyminiszter-helyettes pedig arra buzdította híveit, hogy skandáljanak olyan jelmondatokat, amelyek az árulónak nevezett tüntetők lelövésére szólítottak fel.

Visszadugható-e a (fasiszta) szellem?

Narendra Modi indiai miniszterelnök Twitter-üzenetében nyugalomra intett, fivéreinek és nővéreinek szólítva a tüntetőket, arra kérve őket, hogy őrizzék meg a békét és a testvériséget. Egyúttal biztosított mindenkit, hogy a rendőrség ura a helyzetnek. Több helyszíni beszámoló szerint azonban a hatóságok képviselői maguk is részt vettek a muszlimellenes akciókban.

A Reuters tudósítója által megosztott videófelvételen látszik például, hogy a rendőrök nemcsak nem lépnek fel a megtámadott muszlimok védelmében, akiket a csőcselék kövekkel dobál, miután a boltjukat felgyújtotta, hanem biztos távolságban sétálgatnak, sőt időnként egy-egy követ is dobnak a füstölgő épület felé.

A helyi hatóságok reakciója egyáltalán nem váratlan, ha figyelembe vesszük a Modi-kormányzat számos közelmúltbeli muszlimellenes lépését. Az állampolgársági törvény módosítása mellett bejelentették például egy állampolgári nyilvántartás létrehozását. Az intézkedés célja elvileg az illegális bevándorlók kiszűrése, viszont a gyakorlati következménye a muszlim vallású indiaiak hontalanná válása lehet. Ők akadhatnak fel elsőként a szűrőn, nagy részük ugyanis nem rendelkezik papírokkal. A kormány szándékai szerint az „idegeneket” internáló táborokba zárják.

Az újdelhi kormány tavaly augusztusban megvonta a vitatott hovatartozású Kasmír régiótól a különleges autonóm státuszt. Azóta India egyetlen muszlim többségű, korábban saját alkotmánnyal rendelkező állama, Dzsammu és Kasmír két, központilag irányított területre oszlik. A döntés ellen erőszakba torkolló tüntetések kezdődtek, amelyekre válaszul az újdelhi vezetés szigorú korlátozásokat, a többi között kijárási tilalmat és a távközlési szolgáltatások akadályozását, így internetzárlatot rendelt el. Politikai vezetők és aktivisták százait vették őrizetbe. A régióba azóta is nehézkes bejutni, külföldi újságírókat egyáltalán nem engednek be.

A toleráns, többvallású India átváltoztatása egy sovén állammá nem a véletlen műve, hanem „a BJP tudatos és több évtizedes projektje”, jegyzi meg a The Economist. A mostani zavargások gyökerei ugyanis 1984-ig nyúlnak vissza, amikor a mai kormánypárt az északi Uttar Pradés államban kampányt indított az ajódhjái, XVI-ik században épült Babri Maszdzsid mecset lebontására, hogy a helyén Ráma hindu istenségnek épülhessen szentély.

Egy 1992-es, az Indiai Néppárt által szervezett 150 ezer fős felvonulás végén a tömeg földig rombolta a mecsetet. A mintegy kétezer halálos áldozatot követelő zavargások nyomán a BJP több államban – köztük Uttar Pradésban is – hatalomra jutott. A rendőrség tétlenül nézte a vérengzéseket, akárcsak csak most Újdelhiben, illetve akárcsak 2002-ben Gudzsárátban, ahol több mint ezer halálos áldozatot követeltek a muszlimellenes megmozdulások. Az akkori főminisztert Narendra Modinak hívták, és a muszlim közösség tagjainak védelmében mutatott „határozatlansága” hőssé avatta a hindu nacionalisták szemében.








EZT OLVASTA MÁR?

X