A román politikai elit szintjén végbement egy paradigmaváltás a magyarsághoz való viszonyulásban. A fősodorba tartozó pártok ma ugyanúgy ellenzik a kisebbségi jogok bővítését – sőt a meglevők alkalmazását is –, ahogy azt régebben a szélsőjobboldali pártoktól megszokhattuk. Ráadásul megszűnt az a korábbi konszenzus is, hogy a magyarságnak képviselettel kell rendelkeznie a bukaresti parlamentben. Székely István politológussal, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökével beszélgettünk.

Összefügg-e a március 15-ét a romániai magyarság ünnepévé nyilvánító tervezet elutasítása Klaus Iohannis államfő április végi kirohanásával?

Kétségtelen, hogy összefügg, azonban egy hosszabb folyamat betetőzéséről van szó, és ilyen szempontból az államelnök nyilatkozata csupán legitimált egy olyan diskurzust, amely eléggé régóta jelen van a román politikában.

Beszélhetünk-e paradigmaváltásról, és ha igen, mi vezetett ehhez?

Hosszabb időintervallumra kell visszatekintenünk. A 2000-es évek elejére azok a pártok, amelyeknek a legfőbb mondanivalóját a xenofób nacionalizmus jelentette – itt gondolok a Román Nemzeti Egységpártra, majd később a Corneliu Vadim Tudor által fémjelzett Nagy-Románia Pártra –, eltűntek a politikából. Sajnos nem lett megengedőbb vagy befogadóbb az általános hangulat a magyarok irányában, csupán a nagy pártok is „rástartoltak” erre a témára, és két-három politikusukat ráállították, főleg az erdélyiek közül. Megjelentek ezek a hangok a Szociáldemokrata Pártban, megjelentek a Demokrata Pártban, illetve a Demokrata Párt és a liberálisok egyesülésekor az is kimondatott, hogy márpedig a liberalizmus az egy gazdasági liberalizmus, és a nemzeti érdekek tekintetében olyan markáns politikai vonalvezetés szükséges, ami elsődlegesen a román nemzetállam érdekeit követi. Erre kétségtelenül új fejezetként tevődött rá Traian Băsescunak az elnöki mandátuma. Ugye ő 2004-ben lett államelnök, amikor olyan koalíció alakult, amelynek az RMDSZ is a része volt, de rá két évre Băsescu kivonja a pártját a kormánykoalícióból, és onnantól kezdve tíz évig ellenzéki, játékos elnökként határozza meg önmagát. Ő egyrészt nagyon mereven elutasít mindent, ami a kisebbségekkel kapcsolatos jogok bővítését jelenti – meg is fogalmazza, hogy forrásokat igen, további jogokat semmilyen formában nem –, másrészt a Băsescu második mandátumára esik az az időszak, amikor a különböző titkosszolgálatok aktívabban részt vesznek a napi politikában. Velük az a gond, hogy egyrészt a legitimitásukhoz, az igen kiemelt költségvetésükhöz, az igen jelentős személyi állományukhoz mindig szükséges egyféle veszélyérzetnek a fenntartása. Még az 1989 előtti időszakból átmentették azt a diskurzust, miszerint a romániai magyarok egyfajta veszélyt jelentenének a román nemzetállamra, és ez a veszély indokolja a titkosszolgálatok kiemelt költségvetését és államigazgatáson belüli kiemelt szerepét. 2007-ben bekövetkezik Románia európai uniós csatlakozása, és ezzel megszűnik az a kényszer, miszerint a nemzeti kisebbségekhez valamilyen Európai Unióhoz méltó rendezést illik mellékelni. Még Adrian Năstaséra vezethető vissza az a meglátás, hogy ha Románia komolyan veszi az európai uniós integrációt, akkor a kisebbségeknek mást jogállást és feltételeket kell biztosítania, mint amit láttunk Jugoszlávia utódállamai esetében vagy a posztszovjet térségben. Tehát innen kezdődik ez a történet, és azt kell mondanom, hogy az elmúlt tíz évben mindig volt vita arról, hogy mi legyen a kisebbségekkel, mit kezdjük ezzel a kérdéssel. Ezt felerősítette a gyulafehérvári, majd a trianoni százéves évforduló, és ezzel hozható összefüggésbe a most kialakult vita.

Mi volt hamarabb: a fősodor pártjainak magyarellenessége vagy az egykori szélsőjobboldali pártok politikusainak az integrálása?

Ha a baloldali pártokról beszélünk, elsősorban a Szociáldemokrata Pártról, akkor eredendően nincs zsigeri magyarellenesség. Itt most a kilencvenes évekre gondolok. Ezek „tisztességes, becsületes” posztkommunista pártok, amelyeknél a nemzet és a nemzeti érdek n-ed rangú szempont. Az Iliescu-korszak nem zsigerileg kisebbségellenes, ugyanakkor nagyon jelentős ezekben a pártokban a politikai konjunktúra szerepe. A 90-es években inkább a Nemzeti Parasztpártban találhatók meg azok, akik úgy határozzák meg a saját jó román mivoltukat és az ebből fakadó feladatokat, hogy magyarellenesek. Emlékezzünk vissza a Parasztpárt egyik-másik erdélyi képviselőjére.  Mi azt szoktuk meg az elmúlt években, hogy a mindenkori kormánypárt “szereti” a magyarokat, és szövetségese az RMDSZ-nek – függetlenül attól, hogy közös kormányzás vagy parlamenti együttműködés formájában –, és a mindenkori ellenzék folyamatosan támadja ezt a kapcsolatot a nemzeti érdekre hivatkozva. Ebben a tekintetben a liberális párt hozott változást, a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt egyesülése után. Annak ellenére, hogy egy adott pillanatban az RMDSZ és a PNL is ellenzékben volt, nem alakult ki közöttük egy olyan kapcsolat, amire lehetett volna alapozni egy jövőbeni közös politikai fellépést. Ugyanez a helyzet az USR-vel, amellyel egyszerűen nem sikerült kialakítani egy közös nézőpontot. Ők az egész kisebbségi kérdést zárójelbe kívánják tenni, ahogy fogalmaztak, meg akarják haladni.

Beszélt arról, hogy Băsescu ellenzi a kisebbségi jogok bővítését. Már ez is a múlté, hiszen egy ideje a megszerzett jogok alkalmazásának az ellehetetlenítése zajlik, nem mellesleg közpénzből finanszírozott intézmények – például a Román Akadémia – intenzív médiakampányokat folytatnak azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a magyar közösséget lejárassák, a követeléseit és őt magát retrográdnak és veszélyforrásnak állítsák be. Itt azért többről van szó a politikai konjunktúra meglovagolásánál, nem gondolja?

De igen, és ezeket én a 2007-es integrációra vezetem vissza: tehát hogy nincs egy elvárás, aminek meg kellene felelni. 2007-ig világos volt a képlet: ha Románia be akar kerülni Európa boldogabb és gazdagabb klubjába, akkor bizonyos viselkedési normákat be kellett tartania, és ezek közé tartozik a kisebbségekkel való bánásmód is. Most több intézmény is felsorakozott a magyarok törekvéseivel szemben, aminek van egy kétségtelen geopolitikai vonatkozása is. Az a diskurzus, miszerint a romániai magyarok különböző okok miatt támogatják az Orbán-kormányt, és ezt szavazatukkal is megerősítik, miközben az Orbán-kormánynak kitüntetett viszonya van az Orosz Föderációval, és ebből az következne valamilyen bonyolult egyenlet okán, hogy az erdélyi magyarok orosz érdekeket képviselnek, egészen biztosan nem igaz. De ez folyamatosan, búvópatak módjára elő-előtűnik a különböző külügyi csatornákon, illetve ezt képviselik azok az intézmények is, amelyek háttérintézményként határozzák meg magukat a román kül- és biztonságpolitika tekintetében. Tehát megpróbálják az erdélyi magyarok törekvéseit egyféle destabilizáló tényezőként feltüntetni, amely – e szerint – orosz érdekből nemcsak Románia, hanem az Európai Unió aláaknázásán ügyködne.

Ezek szerint az erdélyi magyarság és Orbán Viktor kapcsolatának egyik mellékhatása a felerősödött magyarellenesség?

Igen, de ugyanakkor kétségtelen, hogy ez csupán ürügy.

Hogyan lehetne kiküszöbölni ezt a lehetőséget?  Miként kerülhetné el az erdélyi magyarság, hogy ezt az ürügyet kijátsszák ellene?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert ha valamit pozitív állításokkal alá lehet támasztani, akkor a dolog egyszerű, viszont a tagadás esetében nehezebb a feladat. Mi azt tudjuk, hogy soha nem tettünk olyan nyilatkozatot vagy olyan politikai lépést, ami összefüggésbe hozhatja az erdélyi magyarságot, illetve az RMDSZ-t az orosz sajátos érdekkel. Ez a szál teljes egészében hiányzik, nincsenek kapcsolatok, soha semmilyen lépés ebbe az irányba nem történt. Nem óvatosságból, hanem mert egyszerűen azt gondoljuk, hogy az erdélyi magyaroknak a helye az Európai Unióba integrálódó Romániában van. Ez egy nagyon világos helyzet, ennek ellenére ismétlődően előtűnnek ezek a vádak, és a konkrét tagadásuk is problémát okoz, hiszen gyanakvásra ad okot. Tehát hiába mondjuk el számtalanszor, hogy ez nincs így, ennek ellenére a Larics (a Román Akadémia médiakampányának fedőneve) vagy egyik-másik geopolitikával foglalkozó intézet ismételten megfogalmazza azt a vádat, miszerint az erdélyi magyarok és az RMDSZ nemcsak magyar, hanem valamiféle orosz ágens lenne Romániában, és mindenféle rossz dolgot tervezve az ország jövőjével.

A kettős állampolgárság kiterjesztése hozzájárulhatott a paradigmaváltáshoz?

A kettős állampolgárság – illetve a nemzeti integrációt célzó törvénycsomag, amely az előbbivel jött – azért egy 2010-es törvény.

Körülbelül akkorra vezethető vissza ennek a folyamatnak a kezdete.

Rendben van, de Románia ugyanezt (az állampolgársági politikát - a szerk.) követi Moldávia esetében. Ugyanakkor teljesen biztos, hogy ez nem biztonságpolitikai tényező. A szakértők többsége még azt is megfogalmazza, hogy az erdélyi magyarok kettős állampolgársága érdeke Romániának, hiszen ez a kötődés valamilyen formában hozzájárul az erdélyi magyarok számának a csökkenéséhez, és ezáltal akár még mérsékelheti is azt a potenciális veszélyforrást, amit a magyarok jelenlétéből következtetnek.

Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy egyre többen kérdőjelezik meg a magyarság politikai képviseletének a szükségességét, és nem valamiféle zugadókon, hanem rangos médiaorgánumokban, olyan nem éppen utolsó vonalbeli politikusok, mint például a jelenlegi kormánypárt első alelnöke. Korábban létezett egy konszenzus arra vonatkozóan, hogy a többségnek is jobb, ha magyarság képviselteti magát a parlamentben, ez megszűnt?

Ez valóban új elem, és alátámasztja azt, amit Kelemen Hunor paradigmaváltásként értelmez. Valóban, eddig azt láttuk, hogy nem volt – finoman fogalmazva – arra mutató tevékenysége egyik-másik államigazgatási szervnek, hogy a magyarok ne kerüljenek be a választásokon a parlamentbe. Ugye, ez egy örök kérdés, hiszen van egy 6,4 százalékos etnikai arány, és a magyarok 2000-től errefelé – leszámítva az első két európai parlamenti választást – valamivel kisebb arányban vesznek részt a választásokon. Ebből az következik, hogy valahol 5,5-6 százalék körül van a magyarok átlagos körülmények között megszerezhető szavazataránya. Erre rátevődik az elmúlt éveknek a politikai szétfejlődése, ami három, választásokon is induló pártot eredményezett az erdélyi magyarság körében. Ilyen feltételek mellett az ötszázalékos küszöb elérése nem biztos, és nem zárom ki, hogy erre a helyzetre építik ezek a politikusok azzal kapcsolatos diskurzusukat, hogy jobb az RMDSZ a parlamentben kívül, mint a parlamentben, hiszen a törvényhozásban kifejtett tevékenysége mindenféleképpen egy más típusú legitimitást hordoz magában, mint hogyha a "kertek alatt" mondaná el ugyanazt.

Másfelől felvethető, hogy ha az RMDSZ – a magyarsággal és követeléseivel szemben megnyilvánuló ellenséges hangulat miatt – úgysem tud számottevő eredményeket elérni a parlamentben, akkor miért van ott.

A parlament számos szerepe közül csak az egyik a törvénygyártás. A parlament egyféle képviseletet biztosít, megjeleníti a társadalom törésvonalait, és ilyen szempontból megmutatja, hogy van egy nagyszámú etnikai közösség Romániában, amely egyrészt önálló társadalmat alkot, ebből következően pedig önálló politikai szubjektum, és van annyira számos, hogy a parlamentben megjelenik. A másik megközelítés a politikai nyilvánosság szerepében kereshető. A parlament a politikai élet legfontosabb nyilvánossága, az ott elhangzott állítások, azonnali kérdések, interpellációk, felszólalások alkalmasak arra, hogy megjelenítsék az adott politikai entitás nézeteit egyik-másik kérdésben. Emellett azt is látjuk, hogy nagyon sok olyan törvény van, amelyet azért az RMDSZ is megszavaz, az más kérdés, hogy ennek nincs különösebb hírértéke, hiszen a média elsősorban azokra a kérdésekre összpontosít, amelyek megosztják a politikai mezőt, így az a kérdés, amiben a pártoknak sikerül konszenzust kialakítani, nem érdekes. A politika azért csendesebb és békésebb annál, mint ami látszik a különböző médiaorgánumokban vagy hírcsatornákon.

Beszélt arról, hogy a jelenlegi helyzet vagy paradigmaváltás arra vezethető vissza, hogy az európai uniós csatlakozással megszűnt egy kényszer a román politikum számára. Körvonalazható-e valamilyen új kényszer, ami megváltoztathatja ismét a többségi politikusok viszonyulását a magyarsághoz?

Én optimistaként soha nem zárom ki a józan belátás lehetőségét, hogy egyszer majd a román politika is ráébred arra, hogy nem éri meg ez, sem nekik, sem a pártjuknak, illetve az ország jövője szempontjából sem vezet sehova.

Én amolyan pozitív kényszerre gondoltam, amilyen az uniós, majd a NATO-csatlakozás volt.

Ha már kényszerekről beszélünk, akkor én két elemet látok. Az egyikben, azt kell mondanom, hogy a véleményem talán szembemegy az RMDSZ többségi álláspontjával.

Én úgy gondolom, hogy egy kétsebességes Európa nekünk jó lenne. Jelenlegi formájában Európa nem váltja be azokat a célokat, elképzeléseket, amelyeket az egykori alapító atyák megfogalmaztak, ugyanakkor az is világos, hogy az EU mélyítése, tehát az integráció radikális továbbvitele egy kétsebességes uniót eredményezne. Ahogy az euró körüli viták esetében is láttuk, ez inkább Európa "magállamainak" az ügye. Ha beindul egy mélyebb integráció, ahhoz az első körben Románia nyilvánvalóan nem tud csatlakozni, hiszen gazdasági fejlettsége nem teszi lehetővé, ezért ez a kétsebességes Európa megint megteremthet egy olyan jövőképet, amely esetleg vonzó lehet, és ami úgy fogalmazható meg, hogy kerüljünk be Európa magállamainak klubjába, kerüljünk be abba a szűk körbe, ahol azért kétségtelenül jobb élni. Kialakulna egy megfelelési kényszer, és nemcsak a kisebbségi kérdés tekintetében gondolom ezt, hiszen itt 2007 óta a modernizáció akadt el. Az elmúlt 200 évben ebben a régióban, beleértve Magyarországot vagy akár Lengyelországot, mindig a modernizáció volt a kérdés. Ennek a kétsebességes Európa által felvázolt vízió tudna újabb löketet adni.

A másik kérdés az Egyesült Államok geopolitikai érdeke, amely Románia esetében mindenféleképpen stabilitást kíván. Legutóbb az egyik jelentés szóvá tette az Úz-völgyét, illetve a gyulafehérvári Battyanaeumnál felmerülő gondokat, tehát ez azért egy fontos szempont. Romániát nagyon fontos országnak tartják – talán Lengyelország és Románia az a két ország, amely amerikai geopolitikai szempontból kiemelten fontos ország –, és az ő szempontjukból úgy tűnik, hogy ez az egész kisebbségekkel kapcsolatos megoldatlan kérdés egyféle bizonytalansági tényezőt jelent, amit meg kell oldani.