A szenátus által másodszor is megszavazott Trianon-törvény „a törvény köntösébe öltöztetett politikai nyilatkozat”, amely nem rendelkezik semmiféle szabályozási tartalommal, ráadásul annyira zavaros, hogy a címzettjeit is lehetetlen azonosítani, állapítja meg három alkotmánybíró – köztük Varga Attila –, aki különvéleményt fogalmazott meg a törvényt alkotmányosnak ítélő határozat kapcsán.

Mint arról beszámoltunk, a szenátus változatlan formában ismét megszavazta a Szociáldemokrata Párt két honatyája által kezdeményezett törvényt, amely június 4-ét „a Trianoni szerződés napjává” nyilvánítja. Pedig a tervezet szövegében bőven akadna javítani való – kezdve mindjárt a szabályozási céllal (erről később) –, ha figyelembe vesszük Varga Attila, Livia Doina Stanciu és Elena-Simina Tănăsescu különvéleményét, amelyet a tervezetet alkotmányosnak ítélő határozathoz fűztek.

Varga Attila különvéleményében az alkotmánybíróság esetjogára hivatkozik, konkrétan utalva féltucatnyi döntésre, amelyek mind ugyanazt a következtetést támasztják alá, hogy tudniillik a parlament által elfogadott törvényekkel szemben alapkövetelmény, hogy általános, társadalmi viszonyokat kell szabályozniuk. Ha ez a feltétel nem teljesül, nem beszélhetünk jogszabályról, márpedig meglátása szerint jelen esetben éppen ez a helyzet.

Romániában a jogalkotásról szóló 2000. évi 24-es számú törvény határozza meg a jogszabályok tervezetének a megszerkesztésére és a megszövegezésére vonatkozó követelményeket is. Ennek értelmében a törvény általános rendelkezése(i) – általában az első bekezdés –, annak hiányában pedig a törvény címe tartalmazza a szabályozás tárgyát.

Ezzel szemben a két PSD-s honatya tervezete nem tartalmaz általános rendelkezéseket, a címe pedig nem rendelkezik semmiféle szabályozási tartalommal, hanem „mindössze konstatál egy történelmi valóságot, nevezetesen, hogy a Trianoni békeszerződést [1920.] június 4-én írták alá, következésképp az a Trianoni Szerződés Napja”. Varga Attila rámutat: a tervezet nem szabályoz „általános, absztrakt és imperszonális magatartást”, így a parlament aktusa nem tekinthető törvényalkotásnak, hiszen nem tesz mást, mint hogy „a közvélemény tudomására hoz (ismét) egy bizonyos történelmi tényt”.

Varga nem vitatja, hogy a törvényhozás elfogadhat szabályozást a nép számára fontos jelentéssel bíró történelmi események kapcsán, úgy véli viszont, hogy a törvénynek „az esemény szimbólumértékéről kell rendelkeznie, nem pedig az illető dátumhoz köthető történelmi eseményről”. Hogy a különbséget érzékeltesse, felidézi, hogy például a 2015. évi 250-es számú törvény november 28-át Bukovina Napjává nyilvánította, nem pedig a Romániával való egyesülést kimondó kongresszusi határozat napjává.

Az évek során a román parlament több mint ötven ilyen törvényt fogadott el, teszi hozzá. Ezekben arról rendelkezett, hogy az adott történelmi esemény milyen jelentéssel vagy jelentőséggel bír a román társadalom számára, ezzel pedig „normatív tartalmat kölcsönzött az illető eseménynek”. Varga hozzáteszi, hogy kizárólag megemlékező aktusok elfogadására is létezik alkotmányos lehetőség, de azt nem törvénynek nevezik, hanem (politikai) nyilatkozatnak.

A magyar alkotmánybíró ugyanakkor rámutat: ha egy törvényről, amely egy iskola létrehozásáról rendelkezett, az alkotmánybíróság képes volt megállapítani, hogy nem rendelkezik normatív tartalommal, akkor ez hatványozottan igaz egy olyan tervezetre, amely „mindössze azt állapítja meg, hogy egy bizonyos történelmi esemény akkor ment végbe, amikor végbement”.

Ezzel az alkotmánybíró egyértelműen a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítása ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre utalt. Végezetül Varga Attila megállapítja: az alkotmánybíróság esetjoga értelmében, amennyiben egy törvény nem teljesíti a jogalkotás valamelyik alapvető követelményét, a címében vagy általános rendelkezéseiben megjelölt szabályozási tárgyhoz tartozó egyéb társadalmi viszonyokról sem rendelkezhet.

Hasonló álláspontot fogalmaz meg közösen írt különvéleményében Livia Doina Stanciu és Elena-Simina Tănăsescu, azonban – Varga Attilától eltérően – az alkotmánybíróságba Klaus Iohannis által jelölt két bírónő külön-külön vezeti le a törvény három cikkelyének alkotmányellenességét.

Egyebek mellett rámutatnak: egy törvény elvileg nem tekinthető alkotmányellenesnek csak azért, mert nem felel meg a jogszabályok megszerkesztésére és megszövegezésére vonatkozó követelményeknek, viszont ebben az esetben a jelzett hiányosságok – amelyeket Varga is kiemelt saját különvéleményében – „értelmezhetetlenné teszik a jogi normát”.

Ebből adódóan a PSD-s tervezet nem felel meg annak az alapvető követelménynek, hogy a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie, tehát alkotmányellenes, mutat rá a két bírónő. Kiemelik egyúttal: a szabályozás annyira zavaros, hogy a címzettjeit is lehetetlen azonosítani.

A második cikkelyt ugyancsak a zavarossága miatt tartják alkotmányellenesnek, a harmadikat pedig azért, mert olyan területet érint – a közmédia számára jelöl ki feladatokat –, amely az alkotmány 73. cikkelye értelmében kizárólag sarkalatos, minősített többséggel elfogadott törvény útján szabályozható. Stanciu és Tănăsescu is úgy véli, hogy az adott helyzetben a parlament akkor járt volna el megfelelően, ha nyilatkozatot fogad el, ahelyett, hogy „a törvény köntösébe öltöztet egy politikai deklarációt”.

Az alkotmánybíróság egyébként 5:4 arányban ítélte az alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek a Trianon-napról rendelkező jogszabályt. Természetesen a jogszabály így is teljes mértékben alkotmányos, viszont a mindössze egyfős többség jelzi, hogy a törvény a jogásztársadalmat is megosztja.