A barcelonai merénylet a nyolcadik autós terrorcselekedet volt Európában


-A A+

Hatékony és szinte kivédhetetlen módszert agyaltak ki a terroristák embertelen cselekedeteik elkövetésére: gépkocsival hajtanak bele nagyvárosok legfogalmasabb utcáin a tömegbe. Mindez nem igényel különösebb előkészületeket, szervezést, ezért a titkosszolgálatok, a rendőrség szinte tehetetlen az ilyen terrorakciókkal szemben.

A barcelonai eset immár a nyolcadik „autós terrorcselekedet” volt Európában. A terroristák vagy ellopják, vagy pedig – mint például Barcelonában – kölcsönzik a járműveket. Barcelonában 14 halottat és 130 sebesültet követelt az ISIS által magára vállalat terrorcselekedet, amikor is egy Renault Traffic furgonnal belehajtottak Katalónia fővárosában egyik turisztikailag kiemelt sétálóutcáján, a La Ramblán a tömegbe. A jármű legalább 500 métert hajtott az emberekkel telezsúfolt utcán, a járdára is felszaladva.

Két kilométeren, cikkcakkban…

2014 decemberében a nantes-i karácsonyi vásáron egy furgon belehajtott egy forralt bort árusító kioszkba, az áldozatok száma meghaladta a húszat. A 37 éves férfi alkohol hatása alatt állt, vére1,8 gramm alkoholt tartalmazott, ami négyszerese volt a még megengedett szintnek. A terrorakció elkövetője késszúrással próbált véget vetni életének. A sofőrülés mellett megtalálták „naplóját”, amelyben a „gyűlölt társadalomról” írt, attól tartott, hogy letartóztatják a titkosszolgálatok illetve szüleire panaszkodott, akik befeketítik őt a Facebookon.

2016 júniusában Nizzában, a híres tengerparti Promenade des Anglais sétányon a Franciaország nemzeti ünnepét ünneplő tömegbe hajtott nagy sebességgel bérelt teherautóval a 31 éves tunéziai származású nizzai Mohamed Lahouaiej Bouhlel, aki közben fegyverével a rendőrökre is lőtt. A teherautót végül a rendőrök megállították, a sofőrt pedig lelőtték.

A támadást mintegy másfél nappal később az Iszlám Állam vállalta magára. François Hollande francia köztársasági elnök a terrortámadás után háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Bouhlel tartózkodási engedéllyel élt Franciaországban és hivatásos fuvarozóként dolgozott. Korábban kisebb bűncselekményeket már elkövetett, de a rendőrség nem tartotta nyilván, mint radikálist. Már 2015-ben tervezni kezdte a támadást, és öten segítettek neki. Nem sokkal előbb szerzett engedélyt nehézgépjármű vezetésére.

A terrorista július 11-én bérelte a 19 tonnás kamiont. 12-én, 13-án és 14-én délután is felderítette vele a terepet. 14-én este úgy került a tűzijáték miatt gyalogosoknak fenntartott területre, hogy a teherautóval a széles tengerparti járdára hatolva teljes erővel ment neki az útlezáró kerítésnek.

A jármű két kilométert tett meg cikkcakkban haladva, hogy minél több áldozat legyen. Amikor rá kezdett lőni a rendőrség, pisztollyal viszonozta a tüzet és csak 300 méter múlva állt meg a teherautó és vesztette életét a támadó. Az akció 86 halottat követelt.

Olasz rendőrök lőtték le

2016 decemberében a berlini, breitscheidplatzi karácsonyi vásár látogatóiba hajtott be teherautójával a tunéziai Anis Amri.  Az elkövető egy elrabolt kamionnal nagy sebességgel behajtott a német főváros egyik karácsonyi vásárának helyszínére, a vásárosok, az árusok és a vásárlók közé, 12 fő halálát és több tucatnyi ember sérülését okozva. Az elkövetőt alig 24 órával a támadást követően azonosították a hatóságok, de az illetőnek sikerült megszöknie Németországból. A támadás feltételezett végrehajtóját a terrorakciót követő ötödik nap hajnalán olasz rendőrök lőtték le, miután az egy rutin jellegű igazoltatás során tüzet nyitott rájuk.

A fekete színű Scania R 450 típusú kamion eredeti, lengyel sofőrjét a vezetőfülkében holtan találták, a férfival vélhetően a támadó végzett.

Merénylet a brit parlament előtt

2017 márciusában a londoni parlamentnél, a Westminster hídon került sor autós merényletre. A támadó Hyundai Tucson típusú járművével hajtott a Westminster Bridge járdájára, sorra elgázolva a járókelőket. Az akció négy halálos áldozatot követelt. A halálos áldozatok között volt egy rendőr is, akit a támadó a Parlament épületénél megkéselt.

Az elkövető az Abu Izzadeen néven ismert, a közösségi oldalakon radikális nézeteinek terjesztéséről híres férfi volt, aki Trevor Brooks néven született Londonban, számos felvétel és interjú készült vele, amelyeken kiállt eszméi mellett, börtönben is volt terror pártolása miatt. A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót.

Stockholm és újból London

2017 áprilisában Stockholmban, Drottninggatan sétálóutcájában gyilkoltak a terroristák. A terrortámadás során a terrorista a tömegbe hajtott és az egyik boltba is behatolt a Spendrups sörfőzdétől ellopott teherautóval. A terrortámadásban négy ember halt meg. Az elkövető az üzbég Rakhmat Akilov volt.

A 2017. június 3-i londoni terrortámadás este 10 óra környékén történt, amikor három merénylő a London Bridge-en egy kisteherautóval, nyolcvan kilométeres óránkénti sebességgel a járókelők közé hajtott, majd a közelben lévő Borough Markethez hajtottak és a környéken lévő éttermekben és pubokban embereket kezdtek megkéselni. A merénylők 8 embert öltek meg és 50-et megsebesítettek. A merényletért az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget.

Három férfi, a 22 éves Youssef Zaghba, a 27 éves Khuram Shazad Butt és a 30 éves Rachid Redouane hajtotta végre a támadást.

A marokkói-olasz származású Zaghba Bolognában élt anyjával. 2016-ban a polgárháborús Szíriába akart szökni, de az olasz hatóságok feltartóztatták. A rendőröknek azt is mondta: „Terrorista leszek”. Nem sokkal a merénylet előtt költözött Londonba, ahol egy étteremben dolgozott. Butt pakisztáni születésű brit állampolgár, szintén tudtak róla a hatóságok, de nem tartották veszélyesnek.

Kiderült, hogy korábban szerepelt a Dzsihadista a szomszédban (The Jihadist Next Door) című brit dokumentumfilmben, ahol nyíltan beszélt szélsőséges nézeteiről és imádkozott az Iszlám Állam zászlaja előtt. Redouane marokkóinak és líbiainak vallotta magát, a média szerint skót feleségével Írországban lakott. Bevándorlásakor hamis nevet és életkort adott meg a hatóságoknak. Butt és Redouane a kelet-londoni Barking városrészben éltek. Valószínűleg Butt volt a terv kiötlője, és Redouane bérelt lakásának padlásterében dolgozták ki a merénylet részleteit.

2017. június 19-én ismét London volt a merénylet színhelye. Gyalogosok közé hajtott egy furgon a brit főváros északi részén, egy mecset közelében. Az akció a Finsbury Park melletti mecset muszlim kulturális központja mellett történt a Seven Sisters Roadon történt. A Brit Muszlim Tanács arról tájékoztatott, hogy a furgon szándékosan ütötte el a helyi mecset közösségének tagjait, akik a Ramadán böjtjét követő esti imádságról távoztak. A terrorakció egy halálos áldozatot követelt.

Kétszer is Párizs…

2017 június 19-én Párizsra csaptak le a terroristák. Szándékosan rendőrségi furgonba rohant egy autó Párizsban, a Champs-Elysée sugárúton hétfő délután. A jármű az ütközés után kigyulladt. A Renault Mégane gépkocsi vezetőjénél, aki egyedül volt a járműben, fegyver volt, a rendőrök kihúzták a járműből és a helyszínen ártalmatlanították, a lángokat a tűzoltók eloltották. A gépkocsit tűzszerészek átvizsgálták, s legalább egy gázpalackot, több fegyvert és töltényeket találtak benne.

Nem egészen két hónap múlva ugyancsak Párizsban a 37 éves Hamou B. egy BMW típusú kocsiban várta, hogy a katonák elhagyják a laktanyát, majd közéjük hajtott. Az autó egy szűk zsákutcában várakozott, majd hirtelenül kihajtott, és nagy sebességgel rohant bele a laktanyájukat éppen elhagyó katonák csoportjába. A lövöldözésben megsebesült a gyanúsított, és egy eltéved golyó eltalált egy rendőrt is. A támadót később őrizetbe vették.








EZT OLVASTA MÁR?

X