A Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusa többet jelentett holmi időszakos találkozónál: sokak szerint új korszak kezdődik ezzel a távol-keleti országban. Mire lehet számítani ezek után, mennyire erősödik a diktatúra, hogyan hat mindez a gazdaságra és a világpolitikára?

A kongresszuson újraválasztott pártfőtitkár, Hszi Csin-Ping már évekkel ezelőtt beszélt a „kínai álomról”, azaz olyan nagyívű tervekről, mint a mérsékelt jómód megvalósítása 2020-ig, majd fejlett országgá lenni a század közepére. Október 18-i nyitóbeszédében a pártfőtitkár a „nemzeti megújulás” jegyében arra figyelmeztetett, hogy Kína fejlődése „kiegyensúlyozatlan és nem elégséges”, nemzetközi helyzete azonban a korábbiakhoz képest jobb.

Kínai álom, klímaváltozás, demokrácia

A háromezer küldött előtt tartott, 3 órás és 23 perces beszédben Hszi Csin-Ping arról is beszélt, hogy országa a világ politikai, gazdasági, katonai és környezetvédelmi kérdéseinek egyik fő erejévé kell váljon. A klímaváltozásról is beszélt: szerinte egyedül senki sem képes szembenézni ezzel a kihívással, „egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy elszigetelődjön”.

A 2014-es, 79 napig tartó hongkongi demokráciapárti tüntetésekről és függetlenségi mozgalomról is beszélt a pártfőtitkár. Azt mondta, nem tűri el az egy ország, két rendszer modellt, sem a függetlenségi aktivistákat – nem másolnak le egyetlen politikai rendszert sem más országból: „a szocializmus politikai rendszere a kínai sajátosságokkal egy nagyszerű alkotás”.

Hol tart ma Kína?

Hszi Csin-Ping akkor vette át a vezetést, amikor a négy évvel korábbi gazdasági válság ellenére 2012-ben 7,8 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el az ország, és megelőzte Japánt mint a világ második legnagyobb gazdaságát.

Akkor a pártfőtitkár legnagyobb kihívásait elsősorban belső tényezők adták: a korrupció, a párton belüli viták és a környezeti problémák. A korrupcióval egy kampánnyal próbált megbirkózni, a pártvitáknak erős centralizációval vetett véget – mára pedig ő a legerősebb kínai vezető Mao Ce-tung óta. Maradnak a környezeti problémák: a vízszennyezés és a szmog – a CO2 kibocsátás jelentősen nőtt, bár kisebb, mint Németország, Japán vagy az USA esetében. Megnőtt ugyanakkor a napenergia használata, ebben Kína messze megelőzi a fejlett országokat.

A gazdaság azonban rengeteget javult: 2011 óta az éves jövedelem jelentősen emelkedett, 5060 dollárról – 2016-ban – 8260-ra. Ez még mindig kevés ahhoz képest, hogy más fejlett gazdaságok hol tartanak: Japánban 38 ezer, Németországban 43 ezer, az Egyesült Államokban 56 ezer dollár az átlagkereset.

Eközben a biztos állásokat jelentő gazdasági modellről a gyakran embertelen kapitalista rendszerre váltottak, így fokozatosan nőtt a sztrájkok és tüntetések száma, sok bevándorló munkavállalót nem fizettek ki idejében, hiányoznak a biztonsági előírások a munkahelyeken, nemi és egyéb diszkriminációnak vannak kitéve és így tovább.

Az állami szektorban 1995 és 2002 között negyven millióval csökkent az alkalmazottak száma, bár a munkanélküliség aránya némileg javult az elmúlt években (4 százalék körüli). Kezdeniük kell valamit ugyanakkor a „zombivállalatokkal” is, azaz olyan állami vállalatokkal, amelyek már nem működnek, mégis eltartják az alkalmazottakat, tartva a tüntetésektől – mintegy ötmillió ember állásáról van szó. A béregyenlőtlenségekkel is komoly problémák vannak: a fejlett országokhoz képest rosszabbul állnak.

Grandiózus tervek, tornyosuló veszélyek

Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése jelentősen csökkent az év első felében, ezt pedig a kormány intézkedései okozták, miután attól tartanak, hogy a korábbi gyakorlat további nyomást gyakorol a jüanra és csökkenti az ország devizatartalékát. Azóta a kínai pénznem stabilizálódott.

A pártfőtitkár által 2013-ban meghirdetett Új Selyemút, később Egy Övezet, Egy Út programnak nevezett projekt nevű program azt jelzi, hogy Kína már nem szabálykövető, hanem szabályalkotó nagyhatalom akar lenni. A tervek szerint a több mint hatvan országot érintő régió létező infrastruktúráját kapcsolják össze, ezeket pedig az ipari parkokkal, logisztikai központokkal, kikötőkkel. Mindezt kiegészítik kereskedelmi, befektetési, pénzügy együttműködéssel.

A cél, hogy az USA által nem kontrollált útvonalakon jussanak el nyersanyagok és importcikkek Kínába, az ázsiai és afrikai országokat kínai árukkal lássák el, fejlesszék kapcsolataikat az európai államokkal, gyengítsék az EU-USA kapcsolatot, hozzanak létre egy jüan-blokkot a dollárral szemben, javítsák Kína „puha erejét” és így tovább. Mindezt egyébként jelentősen megsegíti a tény, hogy Trump kiléptette az USÁ-t a Transzpacifikus Partnerségből.

A grandiózus tervek és gyakran megkérdőjelezett, de papíron jelentős gazdasági növekedés ellenére félő, hogy a világ második legnagyobb gazdasági összeomlik. Erre a kongresszuson fel is hívta a figyelmet Csou Hsziao-csuan, a kínai jegybank elnöke, aki szerint a túlzott hitelezésből fakadó kockázatok és a spekulatív befektetések veszélyesek, ráadásul a vállalatok adósságállománya hatalmas, a GDP 234 százalékát teszi ki.

Erősödő hadsereg

Hszi Csin-Ping még augusztusban kimondta, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek engedelmeskednie kell az állampártnak, ugyanakkor igyekezett látványos katonai díszszemléket és gyakorlatokat szervezni. A legtöbb személlyel rendelkező hadsereg az övék: ez 2,183 millió embert jelent, míg a második helyen India áll 1,395 millióval, majd harmadik helyen az USA, 1,347 millióval.

A pártfőtitkár hivatalba lépése óta kevéssel, de nőtt a GDP-ből a hadseregre fordított költségek aránya, 1,82 százalékról 1,92-re. Ugyanakkor egyre inkább hangsúly fektetnek a hadsereg modernizálására, többek között a légierő izmosításával – ennek ára az is, hogy 300 ezer emberrel csökkentenék az aktív haderőt.

Kínának bőven akadnak vitái a szomszédokkal: korábban Indiával húzódott el egy határvita a Himalája területén, a déli és keleti tenger miatt is keveredtek konfliktusokba, nem szólva Tibetről, ahol legutóbb, éppen a kongresszust megelőzően tartottak erődemonstrációt.

Címlapi illuszrációnk forrása: Reuters