Bár különböző mértékben, de a világ összes régiójában nőttek az egyenlőtlenségek az elmúlt évtizedekben – állítják a World Inequality Report 2018 jelentést összeállító szakemberek.

A jelentés egyik fő megállapítása, hogy mindenhol növekedtek a gazdasági egyenlőtlenségek, de miután a hasonló fejlettségű országoknál is eltérő szinten, ezért kijelenthető, hogy az állami politikák és intézmények fontos szerepet játszanak a jelenségben.

Az egyenlőtlenségek legkevésbé Európában, leginkább a Közel-Keleten érhetők tetten. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a teljes nemzeti jövedelemből a legkisebb arányban (37 százalék) Európában részesedett a legjobban kereső tíz százalék, a legtöbbet (61 százalék) pedig a Közel-Keleten zsebelték be a leggazdagabbak.

Ha azt vizsgáljuk, hogy a nyolcvanas évektől hogyan változtak a trendek, akkor a legnagyobb növekedést az egyenlőtlenségek területén Oroszország produkálta: jól láthatóan a Szovjetunió összeomlása volt az a pont, amikor mindössze néhány év alatt robbanásszerűen romlott a helyzet, majd később kisebb javulás állt be. Az Egyesült Államok és Kanada mára egyenlőtlenebbnek tekinthető Oroszországnál, körülbelül 2013 óta.

Indiában szintén folyamatosan romlott a helyzet és Kínában is, bár mindkét országban stabilizálódott ez az állapot. Európában mérsékelten nőttek az egyenlőtlenségek. Míg a nyolcvanas években az észak-amerikai kontinensen és Európában is a top 1 százalék 10 százalékot birtokolt, ez mára 20 százalékra nőtt az előbbinél, és „mindössze” 12-re az öreg kontinensen.

Az igazán gazdagok jól jártak

A jelentésből kiderül az is, hogy a leggazdagabb 1 százalék a nyolcvanas évek elejétől kétszer többet keresett a legszegényebb 50 százalékhoz képest, ennek értelmében 27 százalékos növekedést ért el az előbbi, 12 százalékosat az utóbbi.

1980-ban a top 1 százalék a teljes bevétel 16 százalékát nyerte el globális szinten, a legalsó 50 százalék a 8 százalékát. 2016-ban a helyzet romlott: a top 1 százalék keresetének aránya 22 százalékra ugrott, a legalsó 50 százalék pedig alig 10 százalékra javult.

A különbségek egyébként az Egyesült Államokban láthatók jól: míg a nyolcvanas években a top 1 százalék még körülbelül 10 százalékot szerzett meg, a legalsó 50 százalék pedig nagyjából 20 százalékot, addigra 1996 környékén már mindkét fél 16 százalék körül volt, aztán a top 1 átvette a vezetést. Mára 20 százalékot keresnek meg ők és nagyjából 13-at az alsó 50 százalék. Ez Nyugat-Európában pontosan fordítva történik: a nyolcvanas években 10, 2015-ben 12 százalékot szerzett meg a top 1 százalék, a legalsó 50 pedig 24 körülit a nyolcvanas években és 22 körülit 2015.ben.

Gazdagabb magánemberek, szegényebb kormányok

A tanulmány kitér arra is, hogy miért fontos a magán- és állami tőkerészesedés közötti aránykülönbség az egyenlőtlenség tekintetében. A szerzők kimutatják, hogy 1980 óta az állami tőkerészesedés hatalmas szelete vándorolt át a magánszektorba függetlenül attól, hogy fejlett vagy fejlődő országokról beszélünk. A nemzeti vagyon ugyan enyhén növekedett, a gazdag országokban mára negatív előjelű vagy nullán áll a közvagyon – azaz gazdagodtak az országok, de szegényedtek a kormányok. Ennek köszönhetően nem tudják befolyásolni már az egyenlőtlenség kérdését.

A magántőke már a hetvenes években is nagyobb volt mint az állami, a két mutató azonban mindenhol szétfejlődött. Ez a legerőteljesebben Kínában tapasztalható, ahol 1978 és 2014 között 70 százalékról 30 körülire esett az állami tőke aránya. Kisebb mértékű, de hasonló trendeket figyelhetünk meg más országokban is, legyen szó Franciaországról, Németországról, Japánról, az USÁ-ról vagy az Egyesült Királyságról.

Mi a teendő?

A szerzők szerint, ha folytatódnak ezek a trendek, az egyenlőtlenségek globális szinten nőni fognak. A megoldást az európai módszerek jelentenék, hiszen ez  az a kontinens, ahol többnyire kontroll alatt tartották a folyamatokat.

Hogyha a kínai, európai és amerikai tapasztalatot vesszük figyelembe, és minden a régi kerékvágásban halad, akkor 2050-re a jelenlegi 33 százalékos vagyonbirtoklás a 40 százalék közelébe emelkedik 2050-re. A „globális középosztály” – a negyven százalékos tömeg –  helyzete csak romlik majd, a 29 százalék körüli összvagyonról kb. 25 százalékra.

A szerzők három különböző forgatókönyvet különítenek el, amely nem a régi kerékvágást követné. Ha minden ország az eddigi forgatókönyvét követi, vagy az Egyesült Államokét, akkor növekedni fog az 1 százalék keresetének aránya, különösen az utóbbi esetben. Hogyha az EU módszereit veszik át, akkor csökkenés áll be az 1 százalék keresetének arányában, míg az alsó 50 százalék helyzete javulna.

Egy ilyen javasolt eszköz a progresszív adózás, mert nemcsak visszafogja az adózás utáni egyenlőtlenséget, hanem az adózás előttit is: mert arra ösztönzi a gazdagabbakat, hogy ne akarjanak nagyobb arányú növekedési részesedéseket kivenni. A szerzők az adócsalás lehetőségére is figyeltek, ezért javasolnak egy globális pénzügyi nyilvántartást.

Fontos ugyanakkor, hogy az oktatás terén is hangsúlyt fektessenek az államok az egyenlő esélyekre, a kormányoknak oda kell figyelniük az egyenlőtlenségeket enyhítő politikákra – írják a közgazdászok.