Időutazó

A második bécsi döntés után Magyarország a turizmus segítségével próbálta meg integrálni a visszacsatolt észak-erdélyi területet, és ebben fontos szerepe volt a fotográfia műfajának.

Jack Metzger Győrtől Budapestig fotózott gyászt, hősiességet, mámort és vagányságot 1956 október végén.

A két világháború közötti időszak ritka fotókincse került elő a szekrény mélyéről, az egykori megbecsült erdélyi kapus évtizedeken át gondosan őrzött albumait az unokák tárták a nyilvánosság elé.

Szűcs Lóránd nagyváradi mérnök privát fotóin keresztül pillanthatunk be a Ceaușescu alatti magyar polgárság hétköznapjaiba.

Szövőgyári alkalmazott fiaként a helyi középosztály tagja volt, a második világháború végén személyesen „adta át” a várost a csapataival bevonuló orosz ezredesnek, később pedig az államosított gyárban dolgozott.

Mezei József festőművész 1800-as évek közepén készült felvételeit testvérének csíkszeredai leszármazottja, Nagy Gyöngyvér fényképész kutatta fel.

Sok év lappangás után előkerült, akkurátusan összeállított fényképalbum őrzi Kolozsvár történetének azt a szomorú, második világháborús epizódját, amely sokáig tabutéma volt, mára pedig csak kevesek tudnak róla.

A 20. század történései átalakították a kincses város arculatát: terek, utcák tűntek el és bukkantak fel, épületek váltak a bontások áldozatává és újak emelkedtek helyükre. 

A ’80-as évek óta jár fotózni a csíksomlyói búcsúba Ádám Gyula, 2011 óta készült felvételein az élő, változóban levő hagyomány pillanatai láthatóak. A járvány miatt elmaradó zarándoklat hangulatát ezekkel a fotókkal idézzük fel.

Aki Kézdivásárhely jellegzetes udvartereinek történetére kíváncsi, Vámszer Géza tanulmányát veszi elő, amelynek szerves részét képezik a kutató 1960-ban készült fényképei is. Ezeket nézzük most újra.

Nemrégiben alkalmam adódott újranézni az egyetlen román-magyar koprodukcióban készült szocialista road-movie-t. Jól be is kapcsolta nosztalgia-generátoromat, és elmélkedésre késztetett régiónk közlekedéstörténetéről és -kultúrájáról.

1990 tavaszán magyarországi rocksztárok léptek fel maratoni koncerten Kolozsváron. Péntek Öcsi a különleges alkalmakra tartogatott színes filmre dokumentálta a harminc évvel ezelőtti euforikus pillanatokat.

Ámon Margit rövid, de intenzív nagyváradi színpadi jelenléte nem csak az akkoriban színházi beszámolókat is író Ady Endrében hagyott nyomot, hanem számtalan fényképpapíron is.

Tíz évvel később, 2000-ben kereste meg a két szemtanút Tófalvi Zoltán újságíró.

Az 1989 utáni első március 15-i ünneplés Erdélyben valamelyest megőrizte a decemberi forradalom eufóriáját, de az etnikai konfliktusok okozta szkepszis is megfogalmazódott már.

Cikkünkben korabeli videókkal és Feleki Károly kolozsvári fotóival elevenítjük fel a rendszerváltó év, 1990 magyar diákjainak világát, civil kurázsiját és tüntetéskultúráját.

A háromszéki Demeter Annuska mintegy kéttucatnyi bakával és csendőrrel levelezett az első világháború alatt, képeslapgyűjteményében 750 darab, udvarlóktól kapott képes levelezőlap maradt fenn.

A jégen siklás semmihez sem fogható hangulatának ábrázolása kihívás volt a két világháború között megsokasodó amatőr fényképészek számára.

A kolozsvári rendszerváltás fotóinak nagy része fiókban ült harminc évig, azért is, mert akkoriban újsághirdetések jelentek meg, miszerint a fotósok minden negatívot be kell szolgáltassanak a rendőrségen.

A szocialista rendszer veszélyes zsánerként tekintett a dokumentarista fotográfiára, inkább az esztétizáló művészfotót pártolta. A rendszerváltás fotói valódi, nyers dokumentarizmusról árulkodnak.

Az 1989-es rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán megnéztük, hogy mit közvetítenek az „aranykorszak” képeslapjai, és hogyan változott azóta a városok képe.

A forradalmi hangulathoz a marosvásárhelyiek 1989. december 21-én, körülbelül 11 óra 30 perc körül csatlakoztak. Aznap csak kevesen vállalták a fotózást, de a december 22-i eufóriában már filmfelvételek is készültek.

1989 decemberében Románia-szerte a tömeggel együtt a helyi fotósok, filmesek is utcára vonultak, dokumentáltak. Székelyudvarhely különösen lelkiismeretes vizuális „krónikása” Balázs Ferenc volt.

Milyenek voltak az erdélyi divatfotók, amikor az öltözködési stílust a szocialista „first lady-k” diktálták, a boltok alig létező kínálatát pedig csempészáruval próbálta pótolni a lakosság? 

Véletlenül került elő egy fiókból a kolozsvári Hada Victor vizuális önéletírása: az amatőr fotós az 1970-es években készített emberközpontú sorozatokat a tömbházakban és környékükön zajló életről.

Csíksomlyó mint szakrális tér címmel jelent meg egy 76 archív felvételt tartalmazó fotóalbum, amely az utóbbi száz év vizuális kultúrájának is fontos metszete.

A kirakatot, mint reklámfelületet éppen a vásárlóerő csökkenése hívta életre az 1929-es gazdasági világválság után. 

Magyaros estélyikben csillogott az elit, pattogatott kukoricából készült jelmezben szórakozott az ifjúság Erdélyben a két világháború között. A farsang akkor volt igazán sikeres, ha fotó is készült róla.

Orbán Lajos a két világháború közötti évek műkedvelő fotósa volt, nemzetközi díjakat is nyert a Kolozsváron és környékén készített képeivel. Havas fotóival búcsúzunk a téltől.

Preiszner Imre 1930-as években szervezett legendás sítáborainak egyik résztvevője nem csak sízni, hanem fotózni is tudott: a túraélményeket Bruegelt idéző perspektíva-játékkal rögzítette.

Mindössze négy, újságban közölt reprodukció maradt az utókorra az első kolozsvári „fotópályázat” anyagából. Az első díjat egy hölgy nyerte, az egyik első erdélyi amatőr fotós, aki a fényképezőgépet kivitte a természetbe.

Márton Áron életét a kortárs (hivatásos és amatőr) fotográfusok, sajtómunkások, de még a titkosszolgálatok számára dolgozó fényképészek is gazdagon dokumentálták. Tizennégy kevésbé ismert felvétel következik.

Októberben ünnepelte 80. születésnapját Szabó-Orbán Olga, kolozsvári születésű olimpiai ezüstérmes és világbajnok vívó, akinek élete jelentősen különbözött kortársaiétól: az 1950-es ével közepétől sportolóként beutazta a világot.

Néhány évvel ezelőtt, egy költözés alkalmával került elő egy kis doboznyi diafilm, amely 1980 őszén készült Erdélyben. A fotós a Németországban élő, világutazó egyetemi tanár, Gertrud Rehner volt.

Tíz következik Korniss Péter Pulitzer-emlékdíjas fényképész széki nőkről készült legrégebbi és legújabb felvételei közül a hétfőn kezdődő Széki Néptánctábor és Kirakodóvásár apropóján.

Sportos, szellemes, szolgálatkész – ilyen volt az ideális férfi az 1900-as évek Kolozsvárján. A címre jó eséllyel pályázott Somodi István magas- és távolugró, aki száztíz évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett a londoni olimpián.

Gyereknap alkalmából annak az 1949 és 1990 között megjelenő képes magazinnak a gyerekeket ábrázoló címlapjait szemléztük, amelyből a legtöbb erdélyi család emlékei között kallódik egy-egy példány.

Az Erdélyi Audiovizuális Archívum munkatársa képeslapokon, fotókon és plakátokon vizsgálta meg azt, ahogyan a Mátyás-szobor felbukkant Kolozsvár vizuális képzeletében, és azóta is verhetetlen eleme maradt a városimázsnak.

Lebombázott és újjáépített családi ház, ingázás közben kötött ismeretségek, a kolozsvári Gyerekváros rénszarvasai, a házi fotólaborok és a forradalom: a Ceaușescu-korszak és a rendszerváltás utáni első évek karácsonyai.

Négy évtizedes fotós-filmes tevékenysége alatt Konti Lajos megörökítette a falu fontos eseményeit, szüreti bálokat, elsőáldozásokat, lakodalmakat, temetéseket, farsangot, a templom keresztjének lecserélését, de „házi portréstúdiót” is működtetett. 

Milyen ecsettel meszeltek a gyergyóiak a huszadik század elején, kinek volt Fordja az 1930-as években Gyergyócsomafalván és hol nézték a székelyek a focivébét a ’80-as években?

A válogatásban a ’30-as évek gazdagon díszített lakásbelsőitől haladunk a ’40-es évek nemzeti érzülettel és szorongással vegyes karácsonyain át az ’50-es évekből származó ellentmondásos ünnepi illusztrációkig. 

Az Erdélyi Audiovizuális Archívum kolozsvári, karácsonyhoz kapcsolódó családi fényképeket, hozzájuk tartozó történeteket és korabeli újságcikkeket, regényrészleteket, illusztrációkat gyűjtött és rendelt egymás mellé.