Őrizetbe vettek a rendőrök kedden egy 19 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy fényes nappal kifosztott két nőt Kolozsváron.
Az energiaital magas koffeintartalma miatt vízhajtó hatású, így ha valaki sportolás közben, napozáskor vagy alkohollal együtt fogyasztja, rosszullétet, kiszáradást, sőt ájulást is okozhat.
Elképzelhető, hogy nem az az álarcos dzsihádista végezte ki James Foley újságírót, akinek a hangja hallható a videón.
Az egymást leelőzni próbáló egyiptomi mikrobuszok egy esküvői autókonvojhoz tartoztak. 28 embert szállítottak összesen. Legalább 19 ember meghalt, legtöbben közülük asszonyok és gyerekek.
Nagy port kavart a riseproiect.ro internetes oldalon július végén közölt cikk, mely szerint a hazai kutyamenhelyeken szörnyűséges mészárlások történnek: többek között egészségügyi és kozmetikai kísérletekre használnak fel kutyákat. A maszol.ro Székelyföldön ennek a bánásmódnak nyomát nem találta.
Érdemes kimenni a közelgő hétvégén a Kolozs megyei Bonchidára, ahol az „Erdélyi Versailles”-ban tizenharmadik alkalommal tartják meg a Bonchidai Bánffy-kastély Napokat. A Transylvania Trust Alapítvány által szervezett kétnapos rendezvény időpontja: 2014. augusztus 30-31.
Trilógia készül a világhírű angol írónő fiktív tankönyvéből, a Legendás állatok és megfigyelésükből, ami gyakran feltűnt a Harry Potterben is.
Meghalt egy kísérleti gyógyszerrel kezelt libériai Ebola-fertőzött, a férfi egyike volt annak a három betegnek, akik ilyen kezelésben részesültek Afrikában – jelentette be hétfőn Lewis Brown, a nyugat-afrikai ország tájékoztatási minisztere.
Shaun, a birka hat éve szökött el az őt megnyírni akaró ausztrál farmertől, azóta nő a gyapja. A nemez óriást két tazmán farmer fogta be, akik szerint csoda, hogy a birka még nem kapott szívrohamot.
Fantasztikus képeket tettek közzé egy vasárnapi napkitörésről a NASA honlapján. A nap bal oldalán észlelt kitörést a leírásban közepes erősségűnek minősítették.
Az alsó határ 500 dollár, a felső akár a csillagos ég – a Facebook nem sajnálja a pénzt attól, aki hibát talál a nagy dobásnak szánt termékében.
Véget ért a nagyenyedi Inter-Art nemzetközi alkotótábor, amelynek termését az alapítvány galériájában bemutatott csoportos tárlaton csodálhatták meg a képzőművészet kedvelői a Fehér megyei városban. A kiállítás anyaga a közeljövőben Kolozsváron is megtekinthető lesz, majd a tervek szerint Kínában és az Egyesült Államokban is bemutatják.
Szűkös a vízkészlet, és amúgy sincs ahol jeget készíteni, kőtörmelék pedig van rengeteg, ezért került az a palesztin Ice Bucket Challenge bevállalóinak vödrébe.
Megtalálták Líbia partjainál egy felborult hajó 170 afrikai utasának holttestét - közölte hétfő este az arab ország parti őrségének egyik tisztségviselője.
Mivel nem sikerült megteremteni a megfelelő anyagi keretet ahhoz, hogy az új koncepciót minőségi keretek között megvalósítsák, idén elmarad a kolozsvári Le Grand Picnic fesztivál.
Feltehetően kurd fegyveresek elraboltak három kínai mérnököt Törökország kurdok laktak délkeleti részén, az iraki és a szíriai határ közelében.
A költségvetés-kiigazításon több mint 87 millió lejjel egészítettük ki a HIV/AIDS megelőzését és ellenőrzését végző országos program büdzséjét, amely ezzel 214 144 ezer lejre emelkedett, és így biztosítja év végéig a betegek kezelésére szükséges alapokat.
Felborult hétfő délután egy üzemanyagot szállító tartálykocsi a Kolozs megyei Csucsa és a Szilágy megyei Csizér között. A baleset ráhozta a frászt a hatóságokra, mert a jármű 6 tonna benzint és 17 tonna gázolajat szállított.
Papírforma és meglepetések egész sora jellemezte a 66. tévés Oscart. Míg a vígjátékoknál a Modern család megint hozta magát, a minisorozatok és tévéfilmek kategóriájának nagy esélyesei üres kézzel távozhattak. A legjobb sitcom zsinórban ötödjére a Modern család, a legjobb mini a Fargo, a legjobb dráma az idén búcsúzó Breaking Bad lett, amely szintén az ötödik díjat kapta meg ezúttal.