Végleges a szeptember második hetében sorra kerülő pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja. Idén a Játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen irodalom, képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.
Végleges a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat idei kerete, tájékoztatta a maszol.ro-t Rusz István, a kosárlabda szakosztály vezetője, aki szerint felkészülten vágnak neki a 2014-2015-ös idénynek, négy idegenlégióst igazoltak a következő év küzdelemsorozataira. A Sepsi SIC vezetősége szerint a tavalyi – kupaezüstöt és a nemzetközi kupaporondon emlékezetes szereplést eredményező – jó szereplése után idén megújult kerettel vágnak neki a bajnokságnak és kupamérkőzéseknek.
Felháborodást keltett amerikaiak körében egy csillagszórókkal tűzdelt tortáról a Twitter közösségi oldalon közzétett fénykép, amellyel a washingtoni brit nagykövetség a Fehér Ház felgyújtásának kétszázadik évfordulójáról emlékezett meg. A nagykövetség bocsánatkérésre kényszerült - közölte hétfőn a The Telegraph című brit lap.
Ókori föníciai hajóroncsot találtak Málta partjainál - jelentette be hétfőn Owen Bonnici, az ország kultúráért felelős minisztere, aki szerint ez lehet a Földközi-tenger legrégebbi hajómaradványa.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétellel a hagyományosnál korábban vette kezdetét a kolozsvári színházban a 2014/2015-ös évad. A Farkas utcai Színházsátor, valamint a rendezvény ideje alatt műsorra tűzött előadások egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek a legfiatalabb és a felnőtt látogatók körében egyaránt. A Kolozsvári Magyar Napok alatt megnyitott, Fodor István: Székelyföld madártávlatból című fotókiállítás szeptember végéig látogatható a színház előcsarnokában.
Egy hét alatt több mint 360 gyorshajtót bírságolt a háromszéki rendőrség. Nicoleta Marin szóvivő szerint az országos szinten szervezett Speed nevű akció keretében augusztus 18 és 24-e között jelentős számú közlekedési rendőrt vezényeltek Kovászna megye forgalmas útszakaszaira, a 11-es, 12-es, 13E és 10-es jelzésű országutakra illetve a városok főútvonalaira.
Az államnak 60 millió eurós kárt okozó Voiculescu-ügyben született ítéletetet sokan úgy értékelték, hogy beindult a régóta várt pozitív elmozdulás a román igazságszolgáltatásban. Az ítélet kapcsán azonban érdemes megvizsgálni azt is, hogy miképpen gazdagodtak meg az ország milliárdosai az „eredeti román kapitalizmus” huszonöt esztendeje alatt.
Reggel pontban nyolckor énekszóval indul a nap, torna, ima majd mosakodás és az étkezés. Minden gyerek tudja, hogy ha lemarad, pótolhatatlan az élmény. Így történt most is, augusztus 17 és 22 között Benedekmezőn táboroztak a Máltai ifjúság tagjai. A fiatal önkéntesek húsz éves hagyományt ápolnak azzal, hogy építik a jövő nemzedéket, megmentik az önkéntességet, mint életérzést és társadalmi szükségletet.
A Kanadai Királyi Légierő a hét végén befejezte feladatait Romániában, így az aranyosgyéresi repülőtéren ünnepélyes keretek között megtörtént a zászlólevonás.
A vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó törvénytervezetet készített elő Remus Cernea független képviselő. A jogszabályt hétfőn nyújtotta be a szenátushoz.
Kelet-Európa első digitális röntgenberendezését adták hétfőn Nagyváradon, a Bihar Megyei Klinikai Sürgősségi Kórházban. A berendezés 1,4 millió lejbe került, a kórház saját forrásaiból vásárolta meg.
A magyar kormány "teljes mellszélességgel" a külhoni magyarság autonómiatörekvései mögött áll - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a külképviseleti vezetők értekezletén hétfőn Budapesten.
Szellemóriás képe jelent meg Veszprémben, miután egy magyar fotós képet készített a városról – idézte a The Weather Network című időjárási oldalt hétfőn a hvg.hu. Valójában egy ködkísértetről van szó.
Negyvennyolc órán belül kiderül, hogy Alessandro Del Piero a Honvédban folytatja-e pályafutását.
Az idén 45. születésnapját ünneplő Magyar Adás lesz a IX. Csángó Túrós puliszka fesztivál díszvendége. A helyszín és gasztronómia szempontjából egyaránt különleges rendezvényre augusztus utolsó hétvégéjén várják az érdeklődőket a Hidegségbe.
Csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg egy hatéves kínai kisfiú, hogy egy sofőr a terepjárójával egyszerűen áthajtott rajta.
Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés.
Augusztus 26-án, kedden 21 órától ismét felolvasószínházi estet tartanak a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Ezúttal egy lengyel szerző, Bogusław Schaeffer Kacsa című darabját mutatja be Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor, közreműködik Kónya Ütő Bence. Az előadás a teaház előtti téren zajlik, ezért a szervezők kérik a közönséget, hogy gépjárműveikkel máshol parkoljanak!
Tizenhat óra alatt jutott el a hét végén egy gyorsvonat Temesvártól Bukarestig. Ennyi idő alatt átszállással a román fővárosból New Yorkig is el lehet érni – számolt be a Pro TV.
A magyarországi Pénzügyőr Zenekar koncertezik augusztus 29-én, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet-parkban található Zenepavilonban.