Hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök benyújtotta a francia kormány lemondását Francois Hollande államfőnek. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte Vallsot arra, hogy alakítson új kormányt, amelynek összetételét kedden jelentik be.
Szeptemberben 150 és 485 lej között biztosít szálláshelyet hat éjszakára a román tengerparton több hotel a szezonvégi kedvezményes program keretében.
A volt kormányfő nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy üzen-e valamit az államelnöknek. Egy tétova pillanat után azonban visszakérdezett: „Úgy érti, a börtönkörülményekről?”
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke és a két háromszéki település: Barátos és Vargyas polgármestere hétfőn írta alá azt a finanszírozási szerződést, amely révén a Környezetvédelmi Alapból finanszírozzák a szennyvízcsatorna rendszer kiépítésének munkálatait.
Hatszáz lejre büntette az élelmiszer-biztonsági hatóság azt a szatmárnémeti vállalkozót, aki a besztercei városnapokon pocsolyavízbe áztatott seprűvel tisztogatta le a miccs elkészítéséhez használt sütőrostélyt.
Beyonce mintegy húszperces fellépésével zárult vasárnap a kaliforniai Inglewoodban megrendezett MTV Video Music Awards (VMA) átadása: az életműdíjjal jutalmazott, meghatott énekesnőhöz végül férje és kislánya is csatlakozott a színpadon.
995 ezer dollárért árulják New Yorkban azt a 39 négyzetméteres apartmant, amelyet két román építész tervezett.
Ukrajna szerint egy orosz katonai konvoj lépte át a határt, amellyel a határőrök harcba bocsátkoztak, de az orosz védelmi miniszter egyelőre tagadta a híreket.
Az elemi osztályos tanulók megtarthatják tankönyveiket – jelentette ki Remus Pricopie tanügyminiszter hétfőn, hozzátéve: a többi évfolyamon, év végén a diákoknak vissza kell szolgáltatniuk a tankönyveket az iskolának.
A többi sztárral ellentétben nem volt hajlandó jeges vízzel nyakon öntetni magát Pamela Anderson.
Adócsalásért négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a bukaresti törvényszék az úgynevezett lottóperben George Copos üzletembert.
Másolni próbált a hétfői román írásbeli vizsgán, ezért kirúgták az érettségiről Victoraş Miculát, a nagyváradi milliárdos üzletember, Victor Micula fiát – írja a voceatransilvaniei.ro.
Borzolja a kedélyeket, megosztja a véleményt Marosvásárhelyen az akció, amely során a Predeal (volt Wesselényi) utcát a Kövesdomb lakónegyeddel összekötő lépcsősort színezték ki önkéntes művészetis diákok. A street-art (utcai művészet) áramlatához sorolható alkotást pénteken este ünnepélyes körülmények között avatták fel.
Kilátásba helyezné Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból David Cameron brit miniszterelnök arra az esetre, ha az EU elutasítja a London által követelt átfogó reformok végrehajtását - írta "jól értesült" forrásait idézve a hétfői The Times.
Nagy sebességgel egy villanyoszlopnak ütközött és meghalt egy motoros vasárnap este a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon. A rendőrség szerint a 42 éves férfi nem viselt bukósisakot – írja a Citynews.
A legtöbb hazai autósnak Daciája van, de rengetegen szavaznak a német technológiára is, 1,2 millió Volkswagen és Opel közlekedik a hazai utakon. Romániában a tavalyi év végén 4,69 millió személygépkocsi volt forgalomba íratva, a legtöbbet Bukarestben vettek nyilvántartásba.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania az American Airlines légitársaság egyik gépének, miután számítógépes kalózok bombafenyegetést tettek közzé a Twitter közösségi portálon.
Térfigyelő kamerákat szerel fel Kézdiszentlélek önkormányzata a három hete történt lincseléses baleset miatt a községben lévő cigánysoron – számolt be a maszol.ro-nak hétfőn Balogh Tibor polgármester.