Kulcsszó:

  • Az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul Antal Árpád

    Az Európai Emberjogi Bírósághoz készül fordulni Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt követően, hogy brassói táblabíróság elutasította a magyar nyelvű feliratokra vonatkozó fellebbezését, és kimondta, hogy a közfeliratok esetében előbb a román nyelvnek kell szerepelnie, és csak utána a magyarnak.
  • Semjén Zsolt vétett a tudományetika ellen, de megtarthatja címét

    Nem lesz további vizsgálat az ELTE társadalomtudományi karán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, azt ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt" - összegzett Tausz Katalin dékán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • Clinton: Romániában próbára tették az alkotmányosságot

    Az amerikai külügyminiszter szerint Romániában próbára tették az alkotmányosságot. Hillary Clinton az EBESZ dublini csúcsértekezletén szólalt fel, és szóvá tette a belorusz emberi jogok elnyomását, valamint azt a készülő orosz jogszabályt is, miszerint az újságíróknak külföldi ügynökként kell regisztráltatniuk magukat.
  • Frissítve: visszavonták a japán földrengés utáni cunamiriadót

    Erős, a Richter-skála szerint 7,3-as földrengés volt pénteken japán északkeleti partvidékén, abban a térségben, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű földmozgás több tíz méteres szökőárt gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott - jelentette a japán meterológiai intézet.
  • Rendkívüli helyzet Hargita megyében a hideg miatt

    A csendőrség is segít Romániában, Hargita megyében a hajléktalanoknak eljutni menedékhelyekre, hogy megelőzzék a kihűlésüket a rendkívüli hidegben. Péntek hajnalban a székelyföldi Gyergyóalfaluban mínusz 22 fokot, Csíkszeredában mínusz 20 fokot mértek.
  • Áder: alkotmányosan aggályos az előregisztráció

    Előzetes normakontrollt kért Áder János magyar államfő a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel. Áder János alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.
  • Az őrült naplója – székelyudvarhelyi vendégjáték Gyergyószentmiklóson

    Hétvégén, december 8-án és 9-én, mindkét alkalommal este 7 órától kerül sorra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégjátéka a Figura Stúdió Színházban. Az őrült naplója monodráma Nyikolaj Vasziljevics Gogol azonos című klasszikus művének színpadi adaptációja.
  • Havas, szeles idő várható az egész országban

    Sárga jelzésű hó- és szélriadót bocsátottak ki csütörtökön a meteorológusok az ország több déli megyéjében. Tulcea, Konstanca, Botoşani, Iaşi, Vaslui és Galac megyében az időjárás megnehezíti a közlekedést.
  • Romok igaz menedék, Ukcsuk-ga, Gulliver utazásai az Interferenciákon

    Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál tizedik napján, december 6-án 12 órától a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Egyetemi Klub Termében (Emanuel de Martonne utca 1. szám) a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent A beszédtől az énekig című kötetet mutatják be. Az esszé- és interjúkötetet szerkesztette Georges Banu, aki a könyvbemutatón előadást is tart a témáról.
  • BL: fölöslegesen győzött Manchesterben a CFR

    Bátran kezdte sorsdöntő Bajnokok Ligája mérkőzését a kolozsvári vasutas gárda, az első félórában több veszélyes helyzetet is kidolgoztak Paulo Sergio tanítványai a Manchester United ellen. Az 55. percben Luis Alberto élete gólját lőtte, 30 méterről szedte le a pókhálót de Gea kapuja sarkából. Mivel Bragában 1-2-re győzött a Galatasaray, a kolozsvári vasutasok az Európa Ligában folytathatják tavasszal.
  • Határon túli magyar egyházfőket fogadott Áder János

    Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon - e szavakkal köszöntötte Áder János magyar köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.
  • Kézi EB: továbbjutottak a magyar és román lányok

    Három-három gólos győzelmet aratott Magyarország és Románia válogatottja a szerbiai női kézilabba Európa-bajnokság (EB) csoportkörének második fordulójában és ezzel bebiztosította továbbjutását a középdöntőbe.
  • Vass: közel állok a kolozsvári magyar szurkolók szívéhez

    „Másképp néznek rám, valószínűleg közelebb állok a szívükhöz magyarként, mint egy portugál” –vallott a vasutas szurkolókhoz fűződő viszonyáról Vass Ádám. A Kolozsvári CFR 1907 magyar idegenlégiósa szerda este mesélt kolozsvári élményeiről, karrierje korábbi állomásairól, hobbijairól az Atmosherában megrendezett Eckstein Kávézóban.  A beszélgetés után a résztvevők közösen izgulhatták végig a Manchester United-CFR 1907 Bajnokok Ligája mérkőzést, amelyen Ádám korábbi sérülése miatt nem utazhatott ki.
  • BL: ördögverés kell a Kolozsvári CFR továbbjutásához

    Jobb eredményt kell elérnie a Kolozsvári CFR 1907-nek az Old Traffordon a Manchester United ellen, mint amire a Galatasaray Isztambul képes lesz a Sporting Braga otthonában a Bajnokok Ligája H csoportjának utolsó játéknapján ahhoz, hogy tavasszal a legrangosabb európai kupasorozatban folyathassa szereplését.
  • Január 15-ére halasztották a Mikó-per tárgyalását

    Január 15-re halasztotta a piteşti-i táblabíróság a Mikó-per tárgyalását, mert a bíráknak tanulmányozniuk azt a vaskos dokumentumcsomagot, amelyet a vádlottak nyújtottak be szerdán.
  • Tőkés László ellen fordult az egyháza a kampányban

    Egykori püspökét, Tőkés Lászlót bírálta és az RMDSZ támogatására szólította fel szerdán közleményben az erdélyi magyarokat az Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Csűry István püspök a maszol.ro.nak elmondta, azért döntöttek így, mert csak az RMDSZ tudja a magyarság parlamenti képviseletét biztosítani.