A korábbi években felhalmozott helyi adók, illetékek és bírságok jövő péntekig törleszthetők kamatmentesen.
Egy nyerges vontató, egy mikrobusz és egy személygépkocsi balesetezett.
Sárga jelzésű ködriadót adott ki több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az államfő szerint "biztosan" nem lesznek bércsökkentések a közszférában.
A földrengés 142 kilométeres mélységben következett be.
A kék-fehérek nyolc mérkőzéses győzelmi sorozatban vannak. Következik a Fradi?
Az ügyvéd jelenleg Kijevben tartózkodik, és mikroblog-bejegyzéseit onnan tette közzé.
Erről maga Klaus Johannis államfő beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Orosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat a pennsylvaniai Pittsburghben - jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.
Klaus Johannis kihirdeti az üzemanyag pótlólagos jövedéki adóját valamint a részmunkaidős szerződések túladóztatását eltörlő törvényt, mert ezeket az intézkedéseket szerinte meg kell hozni a gazdaság fellendítése érdekében.
Mindenkit hazaküldtek a tanintézményből.
Megállt az élet csütörtökön Franciaországban.
Döntése bejelentésekor Nancy Pelosi úgy fogalmazott: az elnök személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt.
A líceum épületének homlokzatára visszakerült a régi díszítőelem, Magyarország koronás kiscímere, így a főépület a felújítás során eredeti alakját nyerte vissza.
Nemcsak fényképeket készít, hanem szállít, tüzet rak, ismeretterjesztő, idegenvezető munkaköröket lát el, s mi több: szórakoztatja a világ legváltozatosabb országaiból érkező turistacsoportokat.
Felvették az Erdélyi Magyar Értéktárba és a Hungarikum Bizottság elé terjesztenek három erdélyi értéket.
Háromszéki számítógépes és telefonos alkalmazásfejlesztők és -felhasználók találkozására ad lehetőséget a Kézdivásárhelyen második alkalommal megszervezett AppDay2.0 informatikai konferencia.
Ez az első alkalom, hogy a Brukenthal Nemzeti Múzeum egy másik romániai múzeumban állítja ki állandó anyagának egy részét.
Szombaton, december 7-én nyílik meg a brassópojánai szánkópálya – közölte Brassó polgármesteri hivatala.