AppDay 2.0: háromszéki alkalmazásfejlesztők és –felhasználók találkoznak
Háromszéki számítógépes és telefonos alkalmazásfejlesztők és -felhasználók találkozására ad lehetőséget a Kézdivásárhelyen második alkalommal megszervezett AppDay2.0 informatikai konferencia.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által szervezett esemény célja, hogy megteremtse a párbeszéd lehetőségét a fejlesztők és felhasználók között, ugyanakkor megmutassa, hogy a fiatalok miként fordíthatják hasznukra a digitális technológiát, a telefonos alkalmazásokat és a szociális médiát.
Az AppDay 2.0 – IT konferenciára, december 7-én, szombaton reggel 9 órától a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban várják főként a középiskolás diákokat, hiszen a meghívott fejlesztők és előadók a fiatalok szemszögéből úgy mutatják be a számítástechnikai, telefonos alkalmazások felhasználói oldalát, hogy azzal megoldási javaslatokat adjanak a hétköznapi, szakmai problémákra.
Az AppDay2.0 informatikai konferencián többek között szó lesz a szociális média vállalkozásnépszerűsítő erejéről, a hétköznapi telefonos appok mérnöki alkalmazhatóságáról, valamint egyéb olyan megoldásokról, melyek révén mobil eszközeink gördülékenyebbé, biztonságosabbá teszik felhasználóik hétköznapjait. Bár a konferencia elsődleges célja a felhasználók megszólítása, fejlesztők számára is hasznos lehet a konferencián való részvétel a potenciális felhasználói igényfelmérések, visszajelzések miatt, mutat rá a szervező Háromszéki Ifjúsági Tanács. A program itt olvasható.
- 33019 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33021 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33021 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33022 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33024 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33024 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni