A mindenkori legmagasabb novemberi hőmérsékletet 1926. november 1-jén mérték.
Bírsággal fizethet érte.
Az előzetes letartóztatásban levők és akiket nem fosztottak meg a szavazati joguktól, mozgóurnát igényelhettek.
Több mint félmillió személy adta le voksát a határokon túl.
Beleszólnak a végeredménybe a külföldön leadott szavazatok is.
Tiltott kampányolásért, alkoholárusításért és kettős szavazás kísérletéért szabtak ki bírságokat.
Jelentősebb lemaradás Kovászna, Szatmár és Hargita megyékben tapasztalható.
A történészt 2003-ban Jacques Chirac francia elnök Becsületrenddel tüntette ki.
Mini schengeni övezetet hoznak létre.
Az USR jelöltje optimista.
Megérkeztem Erzurumba, Kelet-Anatólia legnagyobb városába.
Ki jut a második fordulóba?
A székely városvezető szerint ez a választás sok mindent tisztázhat.
Ma nem Románia elnökét választjuk meg, azt két hét múlva fogjuk megtenni.
Már a kora délelőtti órákban voksoltak.
Magyarországon a 12 órás adatok szerint kevesen, mindössze 847-en szavaztak.
A fődíjban részesülő Szintaxis zenekar számára kettős az öröm, ugyanis ma kerül a nagyközönség elé első kislemezük is.
Az EP-választásokon 384 943 román állampolgár szavazott az ország határain kívül.
Elsőként Új-Zélandban zárták le az urnákat vasárnap.
Országosan Ilfov, Constanța, Teleorman, Brassó és Argeș megyében mentek el a legnagyobb arányban szavazni.