A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján két csúcsrangadót is rendeztek, amelyen madridi csapat volt érdekelt.
A merényletben a központ melletti kórház épülete is súlyosan megrongálódott.
Az epigramma arról szól, hogy ebben a korban egy gépkocsivezetőnek illene tudnia, mennyire fontos figyelni az útra.
Viorica Dăncilă miniszterelnök tagadta, hogy megállapodtak volna a liberálisok EP-frakciójával.
A székelyföldi város volt ismét az ország leghidegebb pontja.
Az egyik áldozat megállt segíteni a bajba jutott társán.
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
Mozgás és egészség elnevezéssel szervezett több napos rendezvény-sorozatot a Csíki Titánok Taekwondo Klub Csíkszeredában.
Elhunyt szerdán 60 éves korában Alexandru Darie rendező, a román színház egyik meghatározó alakja, a bukaresti Bulandra Színház igazgatója.
Az 1989-es temesvári népfelkelés első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek szerdán Temesváron, a nevét viselő református gyülekezeti teremben, temetése 30. évfordulóján.
A képviselőház döntő fórum volt a kérdésben.
Így nehéz lesz olyan közösségről álmodni, amelyik a megértést választja és az együttműködést, ha időnként propagandát kiáltunk, időnként nemzetárulást, és nem vagyunk tekintettel senkire.
Barta Mónika, a csütörtökön kezdődő sepsiszentgyörgyi PulzArt főszervezője arról beszélt a Maszolnak: a négynapos – zenét, képzőművészetet, számtalan fajta színházat felsorakoztató – rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy egy rést töltsön be.
8,2 millió eurós segélyt kap Románia az Európai Unió (EU) Szolidaritási Alapjából a tavaly nyáron az ország északkeleti részét sújtó árvíz okozta károk helyreállítására.
A képviselőház által szerdán elfogadott törvénytervezet értelmében minden gyermeknek jogában áll részesülni ingyenes orvosi ellátásában, még akkor is, ha történetesen nincs személyi száma, azaz nem szerepel az anyakönyvi nyilvántartásban.
A kormányfőnek haladéktalanul megerősítő szavazást kell kérnie a parlamenttől.
A miniszterek több kétoldali együttműködési megállapodást kötöttek.
A temesvári megyéspüspökség nem hallott a vételi szándékról.
Az Európai Unió (EU) országai közül Romániában és Magyarországon volt a legnagyobb a pénzromlás mértéke augusztusban - derül ki az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatokból.
A gyilkos odalépett a tisztségviselőhöz, mondott neki valamit, majd közvetlen közelről többször rálőtt. Ezután a földön fekvő áldozatára leadott még egy lövést, majd a szomszédos házak udvarain át elmenekült a tetthelyről.