A plágiumgyanús doktori dolgozatokat leleplező újságírót akarták leállítani.
Azonnal meghódította az internetet.
Három új sertéspestis-gócot fedeztek fel Bihar megyében, egy településen megszűnt a járvány.
Az október 5-én kezdődő viadal 76 kilométer úszásból, 3 600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból áll.
Első házként megszavazta szerdán a szenátus a hétezer lej fölötti különnyugdíjak megadóztatásáról szóló törvényjavaslatot. A tervezetet 76 szenátor támogatta, 16-an tartózkodtak a voksoláskor.
Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője a Guardianban írt cikkében fejtette ki véleményét.
Winkler Gyula EP-képviselő szerint az EB elnöke így szeretne új motivációt adni a felzárkózáshoz.
Külföldi alapanyagokból készül, Magyarországon főzik és palackozzák, mégis ízig-vérig hazai termék a Szenttamási Aranykakas márkanévvel forgalomba hozott kézműves sör.
Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó apró részecskékkel teli szennyezett levegő a várandós nők esetében a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll.
Módosította a parlament a munkatörvénykönyvet.
A most feltárt 62 millió éves Protodontopteryx ruthae nem sokkal azután élt a szigeten, hogy a dinoszauruszok kihaltak.
Tematikus heteket indít időszakosan az Erdélyi Magyar Televízió.
Olyan felmerülő kérdésekre igyekszik választ keresni melyeket a globalizáció által rohamosan gyorsuló elvárások eredményeztek
Többrendbeli vesztegetés elfogadása miatt bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Alexandru Faur kolozsvári orvos ellen.
A munkanélküliek, illetve a föld megműveléséből élők számára a legnehezebb a tartós háztartási cikkek beszerzése.
A Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a csíkszeredai lakosságot, hogy szerda délelőtt Csíksomlyón tűnt fel egy medve.
Újabb 30 nappal hosszabbította meg az Olt megyei törvényszék a Gheorghe Dincă nevére szóló letartóztatási parancsot.
A szerdai plenáris ülésen jelentették be.
A megnyitón Miklós Edit csíkszeredai származású alpesi sízővel Szép Zoltán sportújságíró beszélgetett a sportoló hullámvölgyeiről és pályafutásáról.
A fiatalember a barátai szeme láttára rogyott össze.