Az APIA szerint továbbra is főként jogi személyek vásárolnak új autót (az eladások 58 százaléka), de a magáneladások is nőttek 30,8 százalékkal az első nyolc hónapban
Trump megítélése sokat javult az elmúlt három esztendőben a spanyol ajkúak körében.
Sor került a magyar kormány első meghallgatására a jogállamisági eljárás részeként.
Szatmárnémeti modernkori történelmének legsötétebb napjaira, 1944. szeptember 16-17-re és 19-re emlékeztek.
Jelentette ki a hétfőn a CBS televízióban sugárzott interjújában az Oroszországban élő volt CIA-alkalmazott, aki 2013-ban titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
2005-ben terjesztette be az RMDSZ, azóta sem fogadták el.
Hosszan tartó súlyos betegség után hétfőn elhunyt Ababi Csilla színművész, a nagyváradi Szigliget Színház társulatának tagja.
Parászka Miklós rendezésében tűzi műsorára Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi változatát a Csíki Játékszín társulata. A korábbi csíkszeredai színházigazgató szerint Móricz műve a mai korra vetítve is fájdalmasan aktuális.
A sztrájkot az autóipari munkások szakszervezete hirdette meg.
A Brassói Magyar Napok egyik rendezvényén Béres Ildikó kárpátaljai származású színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával arról beszélgettünk: milyen szülőföldjén a magyar élet, hogyan illeszkedett be ő Marosvásárhelyen.
Közölte az Országos Börtönigazgatóság (ANP).
Szeptember 27-ig várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a megyei tanács öt hónapos gyakornoki programjában.
A fegyverek soha nem voltak haszontalanabbak, mint manapság. Fegyverekkel ma már gyakorlatilag mindent el lehet pusztítani, de megoldani semmit sem lehet. Tárgyalni arany.
Két és fél évvel a tűzvész után, szeptember végén elkezdik újjáépíteni a Kovászna megye legmagasabb pontján fekvő, kommandói iskola újjáépítését.
Akár néhány év alatt ellenállóvá válhat egy baktérium egy adott antibiotikummal szemben.
Az idei első hét hónapban 26 százalékkal nőtt a román építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet.
A GVH 2016 végén indított eljárást három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér kommunikációs tevékenységének vizsgálatára.
A felsőházban megszűnt az ALDE törvényhozói csoportja.
Az ügyben a katonai ügyészség nyomoz.