A 2019 júliusában szervezett nyári felvételi során több mint 19.300 jelentkező iratkozott be a BBTE képzéseire, így a szeptemberi felvételire meghirdetett tandíjmentes helyek száma alapképzésen kevesebb mint 500, magiszteri képzésen pedig közel 560.
A szurkolók célpontjai ismét a magyarok voltak.
A sepsiszentgyörgyi román társulat Faust Family című előadása egy onkológus orvosnő történetére adaptálja Goethe klasszikusát.
A hétmillió háztartásból több mint egymillióban gondot jelent a lakásfenntartással járó költségek kifizetése - derül ki az Országos Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból.
A nyáron készült műholdas felvételeken világosan látszik, hogy a gleccser eltűnése óta egy kék csík, a tenger választja el az eddig félszigetnek hitt földdarabot.
A Hagyományok Háza először szervez turnét az Anna-bál prímásverseny győzteseinek. Az első programsorozat szeptember 11-15. között Erdélyben lesz.
A világranglistát eddig vezető Oszaka Naomi visszacsúszott a negyedik helyre.
A bukaresti I. Ferdinand főgimnáziumban vett részt Klaus Johannis a tanévnyitón.
A szélhámosok többször is eljátszották a drogvásárlást: a sértett előtt próbaadagot vettek a lisztből, és azt mondták, hogy az anyag százszázalékos tisztaságú kokain.
Gazdasági kényszer hozta létre, ám mára a régió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává nőtte ki magát a Csíkszépvízen működő Csengő szövetkezet.
Mexikóban naponta átlagosan 10 nőt gyilkolnak meg, a legtöbb esetben szexuális erőszakot követően.
Ha a drónhasználók továbbra is zavarják a fókákat, nem marad sokáig stabil a populációjuk száma.
Mivel a fiú még nem érte el a büntethetőség alsó korhatárát, nem indulhat ellene hivatalos eljárás.
Szeptember 9-től a Mărăşti tér és a Széchenyi tér, illetve a Donát és Györgyfalvi negyed, majd szeptember 30-tól a Györgyfalvi és a Hajnal negyed között közlekednek az új járatok.
A kalinyini urnazárással fejeződtek be vasárnap a helyi választások Oroszországban, amelynek eredményét Dmitrij Medvegyev miniszterelnök úgy jellemezte, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte „vezetői minőségét”.
A 24 fős legénységből húsz embert sikeresen kimentettek.
A román csapat nehezen igazolta a papírformát Máltával szemben.
A 33 éves Nadal mindössze 16 szettet játszott le a döntőig.
Aranyérmet nyert a román női asztalitenisz-válogatott a franciaországi Nantes-ban megtartott csapat Európa-bajnokságon.
A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása második futamgyőzelme.