Több volt magas rangú politikust, közöttük Trajko Veljanoszki egykori házelnököt vette őrizetbe az észak-macedón rendőrség, mert a gyanú szerint szerepük volt a szkopjei parlament elleni tavalyelőtti támadásban.
A hazai vállalkozásoknak még március végéig van lehetőségük a jelenlegi, egyszerűbb körülmények között szponzorálni a civil szervezeteket és egyházakat, áprilistól ugyanis szigorítják a vonatkozó törvényt.
A második helyezést érte el a volt korrupcióellenes főügyész.
A dél-koreai vállalat szerdán, Londonban ismertette a széria új telefonjait, a Galaxy S10-et, S10+-t és S10E-t, illetve 5G-képes telefonjukat. Az összehajtható telefont is bemutatták.
Majomra vadászott a homo sapiens Sri Lanka őserdeiben nagyjából 45 ezer évvel ezelőtt, ez segítette a túlélést a zord körülmények között – állapította meg egy nemzetközi kutatás.
Lakások közelében tároltak gyúlékony vegyszereket bangladesi óvárosban.
Letartóztatták az amerikai parti őrség egyik tagját, aki demokrata párti politikusokat, aktivistákat és újságírókat akart meggyilkolni - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön.
Túlzás azt állítani, hogy az RMDSZ elégedett a költségvetéssel.
Közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az egyházat érő vádakról beszélt Ferenc pápa a kiskorúak védelméről a Vatikánban csütörtökön kezdődő püspöki tanácskozás előtt, miközben a papok általi szexuális visszaélések áldozatai a pápai államnál tartottak tiltakozó demonstrációt.
Kedvezően döntött a szenátus arról az RMDSZ-es javaslatról, amelynek értelmében a kalotaszegi önkormányzatok – Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály és Kiskalota – tulajdonába helyezik át a helyi, egykori vasútvonal területét.
Elő szervezetként tekint a nyelvre, amely állandóan változik, így azt sem siratja el, ha kopik vagy nem a megszokottak szerint gazdagodik – mondta Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, akivel az anyanyelv nemzetközi napja apropóján beszélgettünk.
Csaknem egymilliárd lejjel többet, mint tavaly – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marius Budăi.
Potápi Árpád János államtitkár kiemelte: a Nyárád-mentén több mint hatvanezer, annak legnagyobb településén, Nyárádszeredában pedig több mint hatezer magyar él, és fontos, hogy ez a közösség meg tudja őrizni identitását.
Aligha akadna olyan bíró, aki pontosan megállapíthatná, hogy ki, milyen töltettel használ egy szót. Másrészt pedig lehet ám sokkal finomabban is cigányozni.
A háromszéki önkormányzatnak hosszas közbeszerzési procedúrát követően végre sikerült szerződést kötnie a beszállító cégekkel.
A fogyatékkal élők pótlékait továbbra is a munkaügyi minisztérium biztosítja - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marius Budăi.
"Nem Románia fejlődését, hanem a Szociáldemokrata Párt jólétét szolgálja”.
Jogerősen 18 év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a volt temesvári óvónőt, aki tavaly márciusban vízbe fojtotta kislányát.