Marcel Ciolacu szerint a Trianon-évforduló hivatalos ünneplése nem sért történelmi érzékenységet.
Újabb három koronavírus-fertőzött elhalálozását jelentette csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A 100. évforduló alkalmából az Erdélyi Magyar Televízió és a csíkszeredai Slágerebbje közös produkcióval készült
Napra pontosan száz éve írták alá a trianoni békeszerződést, amely máig élő, kibeszéletlen traumája a magyar társadalomnak. Történetéről, hatásáról mégsem készültek játékfilmek. A Filmtett ennek járt utána.
Az afroamerikai férfi egy brutális rendőri intézkedés során vesztette életét május 25-én, Minneapolisban. A haláleset óta az egész Egyesült Államokban tüntetések robbantak ki.
Egyeseknek gyász, másoknak ünnepnap június 4.
„A mozi alkimistája” online köszönte meg a díjat.
Önszántából jelent meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA).
Továbbra is Budapesten (1880 ember) és Pest megyében (567) van a legtöbb fertőzött.
24 órás őrséget állnak Csíksomlyón a székely fiatalok.
Alexandru Rafila főmikrobiológus a tünetmentesek két kategóriájáról beszélt.
A riadó 15 romániai megyére érvényes.
A koronavírus-járvány előtt kieső helyen áll a csapata.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.
Részleteket árult el az egészségügyi miniszter.
A Csík Zenekar dala a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára készült.
Fertőtlenítés után visszatérnek eredeti rendeltetésükhöz.
A támogatások nem fognak elveszni, csak késéssel fognak megérkezni.
A magyar emlékezet nagyon közjogias – mondja Ablonczy; a személyesre lebontott élmény-morzsa (családi breviárium, jeremiád-részlet) talán közelebb hoz, de nem garanciája még az árnyaltabb összképnek – teszem hozzá.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ismertette a tárca elképzelését.