Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke benyújtotta hétfőn a Központi Választási Irodához (BEC) az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és leadta a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást.
Folyamatosan nő, az elmúlt tíz évben harmadáról felére emelkedett azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya Szlovákiában, akik egy háztartásban élnek szüleikkel - írta a pozsonyi Pravda hétfőn.
Az Air France nyolcadik napja sztrájkoló pilótái hétfőn elutasították a vezetőség utolsónak szánt ajánlatát a francia légitársaság Transavia nevű fapados légitársasága fejlesztési tervének felfüggesztéséről. A munkabeszüntetés folytatódik: kedden a járatok 48 százaléka fog közlekedni.
A nagyváradi Szigligeti Színház Székely Csaba Bányavíz című darabjának felolvasószínházi előadásával ünnepelte a magyar dráma napját. A nagyváradi Bodegában megtartott előadáson a Bányavidék-trilógiát lezáró darab rendezője, Szabó K. István olvasta fel Visky András drámaíró üzenetét, az előadás után pedig Simon Judit szerkesztőt, a Riport kiadó vezetőjét invitálta beszélgetésre – az előadás partnerei a Várad folyóirat és Erdélyi Riport voltak.
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a Magyar Dráma Napját.
Az RMDSZ pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2014. évi alapjából az ifjúság közéleti tevékenységének, valamint a szórványtelepülésekről származó tanulók és szórványban oktató pedagógusok támogatására. Az RMDSZ a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
120 versenyző, az ötévestől az ötvenévesig, leánykérés és koffein-allergia, valamint kocka has, izomláz, versenytárs és soktusa – rendkívül népszerű volt a hétvégén, Gyergyószentmiklóson második alkalommal megrendezett Carpathian Gladiátor akadályverseny. Az versenyzők mellett családok is részt vettek a rendezvényen, mi több, az idei megmérettetés nemzetközire sikeredett.
Egy románokból álló bűnszervezetet fülelt le a BBC One angol televízió Inside Out London című műsora.
Szinte minden műsorra tűzött magyar nagyjátékfilmet, dokumentum- és ifjúsági filmet erdélyi premierként vetít a Filmtettfeszt Magyar Filmnapok. Nyilvános az október 2. és 5. között, tíz erdélyi városban megrendezett filmszemle programja.
A látogatók olyan extrém édességeket is megkóstolhatnak, mint a citrusos, mákos, szezámmagos, mazsolás kalács.
A rendőrök adnak enni és inni a hétfőn Magyarországon balesetező román busz épségben maradt utasoknak. A sofőrt kihallgatják.
Ahogy nem egységes a tagállamok gazdasági ereje, úgy az mobilinternet-sebesség is mindenhol más.
A védelem több kérését is elfogadta a Mikó-per hétfői tárgyalásán ploiești-i táblabíróság – tudtuk meg Markó Attilától, a per egyik vádlottjától. A következő tárgyalást október 21-én tartják.
Závada Pál író a vendége szeptember 26-án, pénteken 18 órától a Silent Cafféban (Moszkva utcai Sonnenfeld palota) megtartandó évadnyitó Törzsasztalnak. Az íróval legutóbb megjelent Természetes fény című regényéről Kőrössi P. József beszélget.
Több mint hárommillió dollárból újítják fel az 1917-es oroszországi forradalom jelképét, az Auróra cirkálót.
Az őszi napéjegyenlőséggel szeptember 22-én az északi féltekén beköszöntött a csillagászati ősz, a déli féltekén e napon kezdődik a csillagászati tavasz. Rendszerint a meteorológiai ősz már szeptember elején beköszönt hozzánk, bár idén kegyesen bánt velünk az őszi időjárás, stabilabb napsütötte heteket biztosítva, mint maga a nyár.
Balázs László BŐR METSZET című kiállítása nyílik meg a Kolozsvári Rádió galériájában.
Livingroom címmel indul beszélgetés-sorozat a 2014/2015-ös évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az első beszélgetésre szeptember 26-án, pénteken, a Ványa bácsi című előadást követően, este fél 11-től kerül sor a színház emeleti előcsarnokában, a meghívott Varga Csilla színésznő lesz.
Az előző évben, az első privatizációs kísérlet alkalmával, egyetlen befektető sem vásárolta meg a pályázati dokumentációt.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata hétméteresek után vereséget szenvedett a HC Leipzigtől a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így nem jutott fel a főtáblára. A zöld-fehérek a hosszabbításban már szinte megnyerték a meccset, ám óriási hibák után kiegyenlített a német házigazda, amely 5–4-re megnyerte a hétméteres dobásokat. A ráadás utolsó másodperceiben történtek miatt azonban óv a Ferencváros.