KISEBBSÉGBEN: „Volt” gyermekek (3.)
Következtetések
Az anyanyelvű oktatás létét/életét illetően a beiskolázás számadatai a legérdekesebbek. Lehet vitatni ezeket, mert iskolai, megyei vagy minisztériumi szinten egy évben többször is begyűjtik azokat. Mivel az oktatás élő társadalmi forma, ezért enyhe mozgás évközben is megfigyelhető. Egyszer az egyik, másszor a másik adat kerül előtérbe. Az arányokon viszont ez nem sokat változtat. Ezeket a mutatókat reális tényként tudomásul kell vennünk.
Abból indultam ki, hogy Románia magyar lakosságának az aránya a 2011-es népszámlálás szerint 6,2%. A beiskolázási adatokat ehhez az arányhoz viszonyítottam mind országos, mind megyei szinten. Kiderült, hogy a 2014—2015-ös tanévben a magyar gyerekek 5,1%-ának adatik meg, hogy Romániában anyanyelvükön tanuljanak. Ez az arány 1994—1995-ben 4,8% volt (Vö. Murvai László. A számok hermeneutikája. Budapest. 2000. 100-3). Az arányszámok szerint tehát 0,2%-os növekedésről beszélhetünk. Az abszolut számok viszont egyértelműen csökkenő tendenciát mutatnak.
A szintetizáló adatok hátulütője, hogy egybemossák a részleteket. Ezért van szükség azok felbontására és a részek/részletek összehasonlító elemzésére. Ha ezt megtesszük, azt látjuk, hogy az óvodai oktatástól az oktatási fokozatonként felfelé haladva az arányok csökkenő tendenciát mutatnak. Így jut el az óvodák 6,2%-os beiskolázási aránya a posztszekunder oktatást jellemző 0,7%-ig. Vagyis: ahogy a magyar nemzetiségű gyerekek magasabb iskolai fokozatba lépnek, egyre fogy az anyanyelvükön tanulók száma.
Ha a minket érintő 17 megye, illetve Bukarest mutatóit vizsgáljuk (a magyarság etnikai részaránya a 2011-es népszámlálás adatai alapján készült), a kép a 2014—2015-ös tanévben is igen változatos, mind a magyar lakosság arányát, mind a magyar nyelvű oktatás aranyát tekintve (lásd a 9-ik táblázatot):
Megye |
Magyar lakosság aránya 2011-ben % |
Oktatásban részesült Romániá-ban összesen |
Magyarul tanult Romániá-ban |
% |
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
Országosan |
6,2 |
3 168 454 |
161 869 |
5,1 |
Óvodai oktatás |
|
553 529 |
34 440 |
6,2 |
Elemi oktatás |
|
939 981 |
52 751 |
5,6 |
Gimnáziumi oktatás |
|
787 528 |
40 699 |
5,1 |
Líceumi oktatás |
|
734 232 |
29 165 |
3,9 |
Szakiskolákban |
|
48 449 |
3 597 |
7,4 |
Posztlíceumokban |
|
85 403 |
629 |
0,7 |
Kisegítő iskolákban |
|
19332 |
588 |
3,0 |
ARAD megye |
8,56 |
70 927 |
2 531 |
3,5 |
Óvodai oktatás |
|
12 127 |
718 |
5,9 |
Elemi oktatás |
|
15 277 |
866 |
5,6 |
Gimnáziumi oktatás |
|
18 644 |
616 |
3,3 |
Líceumi oktatás |
|
21 487 |
276 |
1,2 |
Szakiskolákban |
|
1 117 |
55 |
4,9 |
Posztlíceumokban |
|
1 395 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
860 |
0 |
0 |
BÁKÓ megye |
0,8 |
96 025 |
265 |
0,2 |
Óvodai oktatás |
|
17 225 |
71 |
0,4 |
Elemi oktatás |
|
25 269 |
67 |
0,2 |
Gimnáziumi oktatás |
|
27 049 |
96 |
0,3 |
Líceumi oktatás |
|
21 600 |
31 |
0,1 |
Szakiskolákban |
|
2 134 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
2 197 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
551 |
0 |
0 |
BESZTERCE-NASZÓD megye |
4,8 |
48 700 |
1 276 |
2,6 |
Óvodai oktatás |
|
9 796 |
371 |
3,7 |
Elemi oktatás |
|
11 943 |
408 |
3,4 |
Gimnáziumi oktatás |
|
13 237 |
304 |
2,2 |
Líceumi oktatás |
|
11553 |
193 |
1,6 |
Szakiskolákban |
|
979 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
1 192 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
0 |
0 |
0 |
BIHAR megye |
25,0 |
91 659 |
18 542 |
20,2 |
Óvodai oktatás |
|
18 080 |
3 605 |
19,9 |
Elemi oktatás |
|
26 782 |
6 468 |
24,1 |
Gimnáziumi oktatás |
|
23 458 |
4 968 |
21,1 |
Líceumi oktatás |
|
22441 |
3 080 |
13,7 |
Szakiskolákban |
|
1 762 |
410 |
23,2 |
Posztlíceumokban |
|
3 081 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
55 |
11 |
20,0 |
BRASSÓ megye |
7,2 |
75 357 |
3 188 |
4,2 |
Óvodai oktatás |
|
16 336 |
785 |
4,8 |
Elemi oktatás |
|
20 780 |
990 |
4,7 |
Gimnáziumi oktatás |
|
19 000 |
830 |
4,3 |
Líceumi oktatás |
|
15 733 |
583 |
3,7 |
Szakiskolákban |
|
1 775 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
1 112 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
621 |
0 |
0 |
FEHÉR megye |
4,2 |
50 749 |
1 422 |
2,8 |
Óvodai oktatás |
|
9 655 |
308 |
3,1 |
Elemi oktatás |
|
12 269 |
374 |
3,0 |
Gimnáziumi oktatás |
|
12 795 |
356 |
2,7 |
Líceumi oktatás |
|
13 365 |
367 |
2,7 |
Szakislolákban |
|
1 221 |
17 |
1,3 |
Posztlíceumokban |
|
1 226 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
218 |
0 |
0 |
HARGITA megye |
84,0 |
53 870 |
44 939 |
83,4 |
Óvodai oktatás |
|
10 713 |
9 012 |
84,1 |
Elemi oktatás |
|
16 998 |
14 312 |
84,1 |
Gimnáziumi oktatás |
|
12 980 |
10 850 |
83,5 |
Líceumi oktatás |
|
10 840 |
8 992 |
82,9 |
Szakiskolákban |
|
1 577 |
1 407 |
89,2 |
Posztlíceumokban |
|
484 |
217 |
44,8 |
Kisegítő iskolákban |
|
278 |
149 |
53,5 |
HUNYAD megye |
3,6 |
58 867 |
981 |
1,6 |
Óvodai oktatás |
|
9 670 |
266 |
2,7 |
Elemi oktatás |
|
13 466 |
331 |
2,4 |
Gimnáziumi oktatás |
|
14 664 |
222 |
1,5 |
Líceumi oktatás |
|
16 450 |
134 |
0,8 |
Szakiskolákban |
|
763 |
28 |
3,6 |
Posztlíceumokban |
|
3 461 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
393 |
0 |
0 |
KOLOZS megye |
14,8 |
95 219 |
9 906 |
10,4 |
Óvodai oktatás |
|
20 457 |
2 534 |
12,3 |
Elemi oktatás |
|
24 668 |
2 924 |
11,8 |
Gimnáziumi oktatás |
|
23 464 |
2 218 |
9,4 |
Líceumi oktatás |
|
21 192 |
1 863 |
8,7 |
Szakiskolákban |
|
1 310 |
178 |
13,5 |
Posztlíceumokban |
|
3 983 |
68 |
1,7 |
Kisegítő iskolákban |
|
145 |
121 |
83,4 |
KOVÁSZNA megye |
73,1 |
34 298 |
24 610 |
71,7 |
Óvodai oktatás |
|
7 022 |
4 876 |
69,4 |
Elemi oktatás |
|
10 445 |
8 121 |
77,7 |
Gimnáziumi oktatás |
|
8 976 |
6 063 |
67,6 |
Líceumi oktatás |
|
6 154 |
4 378 |
71,1 |
Szakiskolákban |
|
1 198 |
826 |
68,9 |
Posztlíceumokban |
|
257 |
174 |
67,7 |
Kisegítő iskolákban |
|
246 |
172 |
69,9 |
KRASSÓ-SZ. megye |
0,8 |
41 652 |
14 |
0,03 |
Óvodai oktatás |
|
7 633 |
14 |
0,1 |
Elemi oktatás |
|
9 673 |
0 |
0 |
Gimnáziumi oktatás |
|
10 929 |
0 |
0 |
Líceumi oktatás |
|
11 557 |
0 |
0 |
Szakiskolákban |
|
524 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
1 306 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
30 |
0 |
0 |
MAROS megye |
37,4 |
87 753 |
28 325 |
32,2 |
Óvodai oktatás |
|
17 107 |
6 277 |
36,6 |
Elemi oktatás |
|
25 775 |
9 470 |
36,7 |
Gimnáziumi oktatás |
|
22 451 |
7 338 |
32,6 |
Líceumi oktatás |
|
17 750 |
4 714 |
26,5 |
Szakiskolákban |
|
1 636 |
295 |
18,0 |
Posztlíceumokban |
|
2 749 |
136 |
4,9 |
Kisegítő iskolákban |
|
285 |
95 |
33,3 |
MÁRAMAROS megye |
6,7 |
72 588 |
1 658 |
2,2 |
Óvodai oktatás |
|
13 361 |
359 |
2,6 |
Elemi oktatás |
|
17 376 |
526 |
3,0 |
Gimnáziumi oktatás |
|
19 373 |
450 |
2,3 |
Líceumi oktatás |
|
18 959 |
323 |
1,7 |
Szakiskolákban |
|
1 156 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
2 226 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
137 |
0 |
0 |
SZATMÁR megye |
37,7 |
53 194 |
15 121 |
28,4 |
Óvodai oktatás |
|
11 310 |
3 029 |
26,7 |
Elemi oktatás |
|
14 936 |
5 181 |
34,6 |
Gimnáziumi oktatás |
|
14 231 |
4 133 |
29,0 |
Liceumi oktatás |
|
11 573 |
2 414 |
20,8 |
Szakiskolákban |
|
1 175 |
290 |
24,6 |
Posztlíceumokban |
|
1 579 |
34 |
2,1 |
Kisegítő iskolák |
|
390 |
40 |
10,2 |
SZEBEN megye |
2,5 |
61 068 |
306 |
0,5 |
Óvodai oktatás |
|
13 236 |
136 |
1,0 |
Elemi oktatás |
|
15 917 |
91 |
0,5 |
Gimnáziumi oktatás |
|
15 417 |
52 |
0,3 |
Líceumi oktatás |
|
12 560 |
27 |
0,2 |
Szakiskolákban |
|
1 604 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
1 449 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolák |
|
885 |
0 |
0 |
SZILÁGY megye |
22,6 |
37 196 |
7 162 |
19,2 |
Óvodai oktatás |
|
7 650 |
1 449 |
18,9 |
Elemi oktatás |
|
9 971 |
2 199 |
22,0 |
Gimnáziumi oktatás |
|
9 603 |
1 932 |
20,1 |
Líceumi oktatás |
|
8 284 |
1 491 |
17,9 |
Szakiskolákban |
|
829 |
91 |
10,9 |
Posztlíceumokban |
|
679 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
180 |
0 |
0 |
TEMES megye |
4,9 |
92 244 |
1 404 |
1,5 |
Óvodai oktatás |
|
18 857 |
570 |
3,0 |
Elemi oktatás |
|
22 526 |
358 |
1,5 |
Gimnáziumi oktatás |
|
22 529 |
239 |
1,0 |
Líceumi oktatás |
|
23 725 |
237 |
0,9 |
Szakiskolákban |
|
1 168 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
1 903 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
1 536 |
0 |
0 |
BUKAREST |
0,1 |
250 419 |
219 |
0,08 |
Óvodai oktatás |
|
43 606 |
60 |
0,1 |
Elemi oktatás |
|
63 505 |
65 |
0,1 |
Gimnáziumi oktatás |
|
59 406 |
32 |
0,05 |
Líceumi oktatás |
|
72 492 |
62 |
0,08 |
Szakiskolákban |
|
1 191 |
0 |
0 |
Posztlíceumokban |
|
8 860 |
0 |
0 |
Kisegítő iskolákban |
|
1 359 |
0 |
0 |
9-ik táblázat
- Amint az összefoglaló táblázat adatai mutatják, a 2014-2015-ös tanévben, a magyar tannyelvű oktatás teljes kerettel a következó megyékben működött: Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár. Vagyis a magyar nyelű oktatással rendelkező 17 megye (plusz Bukarest) közül 5-ben találunk olyan oktatási struktúrát, amely minden oktatási fokozaton képes anyanyelvű oktatást szervezni. Ez az öt megye a magyarul tanuló 161869 fiatalból, 122901-et (75,9%-ot) fog össze.
- Óvodai, általános iskolai, középiskolai, valamint szakiskolai oktatás magyar nyelven az alábbi megyékben működött: Arad, Bihar, Fehér, Hunyad és Szilágy. Azaz szintén 5 megyében.
- Óvodai, általános iskolai és középiskolai oktatás állt a tanulók rendelkezésére: Bákó, Brassó, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szeben és Temes megyében, valamint Bukarestben. Azaz 7 megyében.
- Krassó-Szörényben csak óvodai oktatás működött.
Tovább árnyaljuk a képet. Megyénként egymás mellé állítottam a romániai magyarság részarányát és a magyarul tanuló fiatalok részarányát. A célom ezzel nem a pontos, szociológiai számítás volt, hanem az, hogy ráirányítsam a közvélemény figyelmét ezekre az arányokra.
A világosabb áttekinthetőség kedvéért a két adat egymáshoz való viszonyát is kiszámítottam. Megtudtam, hogy a romániai magyar fiataloknak átlagosan 82%-a tanult anyanyelvén. Tehát 18% nem anyanyelvén tanult.
Nagyságrend szerint a megyék négy csoportba rendeződtek:
- a) 100 és 75% között: Hargita (99,2%); Kovászna (97,9%); Maros (89,5%); Szilágy (87,6%); Bihar (80,8%); Szatmár (75,3%);
- b) 74,9 és 50% között: Kolozs (71,6%); Fehér (66,6%); Brassó (58,3%); Beszterce-Naszód (54,1%); Hunyad (52,7%);
- c) 49,9 és 25% között: Arad (41,1%); Máramaros (34,0%); Temes (30,6%); Bákó (25%);
- d) 24,9 és 0% között: Szeben (20,0%); Krassó-Szörény (3,75%).
Érdekes különbség, hogy majd minden megyében találunk magyar nyelvű óvodai csoportokat és iskolai osztályokat, de például a középiskola minden (vagy majdnem minden) profiljára, a szakiskolák különféle változatára csak Hargita, Kovászna és részben Maros megyében jelentkezhetnek a gyerekek. Ezen változtatni az oktatás jelenlegi rendszerében, a mai infrastruktúra mellett nehezen lehet, mert a tanulók száma nem teszi lehetővé a változatos profilt.
Azokban a megyékben, amelyekben 20%-nál kevesebb magyar él, azokban a helységekben és azokon a településeken, ahol ugyanez az arány, csak olyan, új beruházással létrehozott iskolaközpontokban lehetne fejleszteni vagy csupán szinten tartani a romániai magyar oktatást, amelyek V. osztálytól bentlakással, ösztöndíjakkal várnák a szórvány-megyék magyar tanulóit. Ilyen iskolaközpontok már működnek, és többnyire magyarországi segítséggel jöttek létre.
A vizsgált periódusban új iskola indult például Déván, amely a Hunyad megyei szórvány gyermekeit fogja össze. Jobbára állami pénzen építették.
Összegezés
Induljunk ki az alábbi táblázat adataiból, amelyben kiegészítem a tanulmányom első részének 5-ös alpontjában (lásd: Részösszefoglalás) található adatokat. Ezáltal a romániai magyar közoktatásunk általános képét fogjuk kapni (10-es táblázat):
Sorszám |
Oktatási fokozat |
Magyarul tanult |
Különb-ség +/- |
% |
|
1994—1995 |
2014—2015 |
||||
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
1 |
Óvodában |
47 811 |
34 440 |
-13 371 |
72,0 |
2 |
Elemiben |
64 888 |
527 51 |
-12 137 |
81,2 |
3 |
V-VIII-ban |
58 612 |
40 699 |
-17 913 |
69,4 |
4 |
Líceumban |
30 774 |
29 165 |
-1 609 |
94,7 |
5 |
Szakiskolában |
5 780 |
3 597 |
-2 183 |
62,2 |
6 |
Poszlíceumban |
787 |
629 |
-158 |
79,9 |
7 |
Összesen* |
208 652 |
161 281 |
-47 371 |
77,2 |
10-es táblázat
*A táblázat adataiból kimaradt mind az 1994—1995-ös, mind pedig a 2014—2015-ös tanév esetében a kisegítő iskolába iratkozott tanulók létszáma, ami a tanulók 0,3%-a.
Vagyis a 2014—2015-ös tanévben Romániában 47 371 fiatallal kevesebben iratkoztak magyar tannyelvű óvodába és iskolába. Húsz év elteltével elvesztettük tanulóink összámának majdnem a negyedét (22,8%).Amint a táblázat adataiból látszik, a különbségek minden oktatási fokon negatív számot mutatnak. Sajnos, az elmúlt húsz évben a nagyobb érvágás az óvodáinkat és az általános oktatásunkat érte. Konkrétan ez 25,4%-os veszteség, ami azt jelenti, hogy a számok a középfokú oktatásban is óhatatlanul tovább csökkennek majd.
A magyar nyelvű oktatás szinten tartását ideig-óráig a szimultán osztályok és a létszám alatti osztályok működtetése segíti. Ennek a jóváhagyatása, ügyintézése minisztériumi szinten, de helyileg is, évről-évre nehezebb. Eddig sikerült, amint mondottam, nem kis erőfeszítések, különféle „ráhatások” révén ezeknek az osztályoknak a működését kikényszeríteni. De a helyzet néhány megyében egyre kilátástalanabb.
A romániai magyar oktatás megtartásának az új beruházások, ösztöndíjrendszerek és a pedagógusok többlet-fizetése, a hatékony továbbképzés az ára. Az utóbbi években effajta segítségre a magyar kormány részéről számíthattunk. A román állam a kisebbségi oktatást sajátosan érintő fejlesztési kérdésekben abban a periódusban volt aktív, amikor az RMDSZ kormányon volt.
Jelentős előrelépés az lenne/lehetne, ha a nem anyanyelven tanuló magyar gyerekek a magyar oktatást választanák. Ezt a beiratkozási időszakokban célravezetőbb helyi és megyei szintű „kampány” segíthetné. Ebben a magyar nyelvű média is részt vállalhat. Hangsúlyozottabb formában, mint eddig, hiszen a magyarul tanuló gyerekek számának legalább a szinten tartása szempontjából is minden gyerek számít.
Végül, de nem utolsó sorban itt említem meg a magyar nyelvű oktatás minőségének a javítását. Tudjuk, hogy ezt a követelményt eredményesen leginkább oktatóink fokozott egyéni munkája segítheti, mert végső soron ebből áll össze a magyar oktatás minősége.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni