További három cinkosa volt a két bostoni merénylőnek?
A bostoni rendőrség további három embert vett őrizetbe, akik félre akarták vezetni a hatóságokat a város maratoni versenyén elkövetett kettős robbantás egyik gyanúsítottjával kapcsolatban - jelentették be szerdán a helyi hatóságok.
A háromból ketten a terrortámadás életben maradt feltételezett társtettesének, Dzsohar Carnajevnek kazah állampolgárságú évfolyamtársai. A CNN szerint a két őrizetbe vett kazah fiatal neve Azamat Tazhajakov és Diasz Kadirbajev. Ők láthatók azon a New York-i Times Square-en készült felvételen, amelyet az ifjabb Carnajev korábban közzétett a közösségi médiában.
A rendőrség által őrizetbe vett két kazahot eddig a bevándorlási hivatal tartotta fogva, mert a gyanú szerint megsértették a vízumuk kiadásának feltételeit. A harmadik elfogott személy, Robel Phillipos amerikai állampolgár.
Mindhárom 19 éves gyanúsított esetében azt vizsgálják a nyomozók, hogy mit tettek a csecsen származású Carnajev fivérek által április 15-én elkövetett kettős bombamerényletet követően. A hatóságokra hivatkozó sajtóértesülések szerint a hármak feltehetően nem vállaltak részt a merénylet végrehajtásában, de fontos információkkal rendelkezhetnek arról, hogy a Carnajevek hogyan készültek fel a támadásra.
A hatóságok szerint az őrizetbe vettek Carnajev kérésére lehetséges tárgyi bizonyítékokat távolítottak el a vádlott szobájából a Massachusettsi Egyetem dartmouthi kollégiumában. Ezek között egy laptop és legalább egy hátizsáknyi kiürített petárda, valamint a pokolgép előállításához felhasznált vazelin is volt, amelyek után a múlt héten kutatás indult a New Bedford-i szemétlerakóban.
Két, a CNN-nek név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő szerint Carnajev azután kérte meg társait, hogy szabaduljanak meg tárgyaitól, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a televízióban nyilvánosságra hozta a feltételezett terroristákról készült felvételeket. Az őrizetbe vettek azt állítják, hogy nem voltak tisztában tetteik jelentőségével.
Az FBI szerint a három őrizetbe vett fiatal közül kettő hazudott azzal kapcsolatban, hogy látta-e Dzsohar Carnajevet a robbantás utáni napokban. A The Daily Caller című washingtoni konzervatív hírportál értesülése szerint egyébként Tazhajakov és Kadirbajev egy Terrorista #1 rendszámtáblájú, fekete BMW-vel járt.
A bostoni robbantásos terrortámadásban hárman meghaltak, több mint 260 ember pedig megsebesült, közülük sokan súlyosan.
- New York szívében is robbantottak volna a Carnajev-testvérek
Külföld - Boston fellélegezhet, elkapták a második merénylőt (FOTÓGALÉRIA)
Külföld - A bostoniak házaikba bezárkózva várják a hajtóvadászat végét
Külföld - Csecsen testvérpár követte el a bostoni merényletet
Külföld - Felismeri a bostoni robbantás két gyanúsítottját? (VIDEÓ)
Külföld - Családi tragédiát okozott a bostoni merénylet
Külföld
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni