Vincze Loránt: Dorin Florea rasszista, cigány- és szegénygyűlölő


-A A+

Elfogadhatatlan Dorin Florea kijelentése, amellyel a gyermekvállalást feltételekhez kötné – közölte Vincze Loránt európai parlamenti képviselő.

A politikus szerint a marosvásárhelyi polgármester által mondottak Európa történelmének legsötétebb időszakait idézik, egy olyan időszakot, amelyet Európa egésze és Románia is örökre maga mögött hagyott. „Ilyen kijelentések már gazdaságilag leszakadt, harmadik világbeli diktatúrákban sem fordulnak elő. Mindannyiunknak, románoknak, magyaroknak és romáknak, hangosan kell tiltakoznunk ellene” – olvasható Vincze Loránt sajtóirodájának csütötöki közleményében.

Az EP-képviselő szerint Dorin Florea gondolatai azt mutatják, miként gondolkodik a polgármester a szociális szolgáltatásokról, családpolitikáról, hogyan vélekedik az emberekről 2020-ban.

„Megmutatja, milyen ember ő valójában: rasszista, cigány- és szegénygyűlölő. A polgármesternek, így mandátum végén, ahelyett, hogy uszító beszédekkel igyekezne népszerűségre szert tenni, be kellene mutatnia azokat az intézkedéseket, amelyeket a szegények felzárkóztatásáért tett vagy a munkanélküliség csökkentéséért hozott az elmúlt két évtizedben. De sajnos ilyen eredményekről Marosvásárhely nem számolhat be” – írja Vincze, aki szerint ideje, hogy Dorin Florea elveszítse a választók bizalmát.








EZT OLVASTA MÁR?

X