Orbán Viktor a halálra vert erdélyi férfi sírjánál járt


-A A+

Orbán Viktor miniszterelnök lerótta kegyeletét a szatmárnémeti temetőben annak a férfinak a sírjánál, akit a gyanú szerint egy hónapja annyira megvert két, azóta leszerelt rendőr, hogy belehalt sérüléseibe. A politikus egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyezett el az áldozat sírján. Erről egy bő kétperces videó készült, amit feltettek a kormányfő Facebook-oldalára.

Tamás Gáspár Miklós filozófus a Magyar Nemzetben jelentetett meg a miniszterelnöknek címzett nyílt levelet, amelyben azt írta: „Kérlek, keresd föl Bara Enikőt és Bara Csabát – a megboldogult testvéreit –, és vigyél virágot kínok között eltávozott felebarátunk fejfájára”.

Orbán a szombati Magyar Nemzetben megjelent válaszlevelében így fogalmazott: „Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt”.

Mint megírtuk, a két rendőr április elején vitte be az őrsre Bara Józsefet, nem hivatalos eljárásban, lopás gyanúja miatt. A férfi az őrsön néhány órán belül meghalt, az elsődleges orvosi szakvélemény szerint azért, mert bántalmazták. A Népszabadság korábban azt írta: a hátrabilincselt kezű férfi halálát a hasfalát ért ütésekből származó belső vérzés okozta, ugyanakkor hozzátették, hogy az ügyészség nem közölte a halál pontos okát.

A rendőrök előzetes letartóztatását csütörtökön hosszabbította meg kilencven nappal a kecskeméti járásbíróság, mert „megalapozottan gyanúsíthatók a kényszervallatás, valamint a halált okozó testi sértés elkövetésével”. A nyomozási bíró az elé tárt jegyzőkönyvek alapján döntött így.








EZT OLVASTA MÁR?

X