Hazahívja Spanyolországban, Franciaországban, Németországban kiránduló állampolgárait Románia


-A A+

A koronavírus terjedésére való tekintettel a külügyminisztérium azt javasolja azoknak a román állampolgároknak, akik turisztikai céllal tartózkodnak Spanyolországban, Franciaországban vagy Németországban, esetleg átutazóban vannak ott, hogy mielőbb térjenek haza Romániába.

A külügyi tárca csütörtöki közleményében felhívja az érintett állampolgárok figyelmét, hogy amíg elhagyják az említett országok területét, szigorúan tartsák be az ottani hatóságok ajánlásait. Emellett folyamatosan tájékozódjanak arról is, milyen intézkedéseket hoz Románia a koronavírus terjedésének fékezése érdekében, és tartsák tiszteletben azt a rendelkezést, miszerint ha vörös zónából érkeznek, karanténba kell vonulniuk, ha pedig a sárga zónából jönnek, lakhelyükön kell elkülöníteni őket. A zónák besorolásáról a közegészségügyi intézet honlapján olvashatnak.

A szaktárca ugyanakkor kéri a valamilyen közúti szállítóeszközzel vagy vonattal hazatérni tervező állampolgárokat, előzetesen érdeklődjenek arról, hogy milyen feltételekkel léphetnek be/utazhatnak át/léphetnek ki azon országok területéről, amelyeken keresztül kell utazniuk.

A külügy felhívja a figyelmet a hivatalos forrásokból való tájékozódás fontosságára, hangsúlyozva, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok a 004021 3202020-as zöld számon is kérhetnek információkat a koronavírusról.

A három említett országban tartózkodó román állampolgárok a következő telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget:

Spanyolország

  • Románia madridi nagykövetsége: +34 669.362.202;
  • Románia barcelonai főkonzulátusa: +34 661 547 853;
  • Románia sevillai főkonzulátusa: +34 648 212 169;
  • Románia bilbaói főkonzulátusa: +34 608 956 278;
  • Románia Castellon de la Plana-i konzulátusa: +34 677 842 467;
  • Románia Ciudad Real-i konzulátusa: +34 609 513 790;
  • Románia zaragozai konzulátusa: +34 663 814 474;
  • Románia almeriai konzulátusa: +34 682 733 408;

Franciaország

  • Románia párizsi nagykövetsége: +33 680 713 729;
  • Románia strasbourgi főkonzulátusa: +33 627 050 022;
  • Románia marseille-i főkonzulátusa: +33 610 027 164;
  • Románia lyoni főkonzulátusa: +33 643 627 736;

Németország

  • Románia berlini nagykövetsége: +49 160 157 9938;
  • Románia bonni főkonzulátusa: +49 173 575 7585;
  • Románia müncheni főkonzulátusa: +49 160 208 7789;
  • Románia stuttgarti főkonzulátusa: +49 171 681 3450

(Címlapfotó: pexels.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X