Németországban 50 ezerhez közelít a fertőzöttek száma


-A A+

Németországban átlépte a 45 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma.

A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint péntek délelőtt 47 278 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 9955-tel - 26,6 százalékkal - több az egy nappal korábbi 37 323-nál. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 206-ról 281-re emelkedett.

A fertőzöttek számának növekedési üteme így jelentősen, bő 10 százalékponttal emelkedett az utóbbi napok 15 százalék alatti szintjéhez képest. Azonban az új adatok nem az aktuális helyzetet mutatják, hanem egy jóval korábbi állapotot - emelik ki a német sajtóban idézett szakértők. Becslésük szerint az esetek jellemzően a fertőzéstől számított tízedik napon jelennek meg a statisztikában. Így a pénteki kimutatás az emberek mozgását és egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolatainak korlátozását célzó első intézkedések bevezetése, március 16. körüli járványügyi helyzetet ábrázolja, és az adatokban még nem látszanak a korlátozások hatásai.

Nagy az elégedettség a Merkel-kormánnyal

Az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét egyelőre nem feszíti túl a járvány. Németország igyekszik is segíteni a nehezebb helyzetben lévő európai uniós társországoknak. Heiko Maas külügyminiszter csütörtök késő esti közleménye szerint legalább 47 beteget vesznek át olaszországi kórházakból.

Egyelőre a közhangulat is nyugodt. A német lakosság túlnyomó többsége elégedett a járvány lassítására tett kormányzati intézkedésekkel - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. A ZDF országos köztelevízió megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint 75 százalék megfelelőnek értékeli a berlini vezetés lépéseit, 20 százalék szigorúbb korlátozásokat tart szükségesnek, 5 százalék pedig túlzónak tartja az eddigieket. Angela Merkel kancellár kormánya a szavazójoggal rendelkező felnőtt lakosságra reprezentatív felmérésben megkérdezettek 89 százaléka szerint jól végzi a munkáját a koronavírus-járványban.

Hollandiában péntekre virradóra több mint ezerrel emelkedett az igazolt fertőzöttek, és 24 óra leforgása alatt 78-cal a halottak száma. Az országban összesen 7431 fertőzöttet tartanak nyilván, 434-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben.

A holland egészségügyi hivatal szerint azonban a fertőzöttek számának növekedése sokkal lassabb, mint ahogy várható volt. "A korlátozási intézkedések sokat segítettek a terjedés lelassításában" - számol be a hivatal sajtóközleménye.

Luxemburgban péntek reggelre az új fertőzések száma százzal kevesebb volt, mint az előző nap, így a több mint félmillió lakosú országban 1453 fertőzött van. A halálos áldozatok száma öt nap után nyolcról kilencre növekedett. A nagyhercegségben egy hét alatt négyszeresére nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Belgiumban a péntek déli statisztikák alapján 1040 további ember kapta el a vírust, így az összes igazolt fertőzött száma az országban 7284-re emelkedett. További 69 haláleset is történt 24 óra leforgása alatt, a halálozások száma így összesen 289. 

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X